Bejelentést tett Lázár János: A fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat

2024.12.02. 14:58
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn Salgótarjánban kijelentette, hogy szerinte a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk 2024-ben, mert a fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat, a kormány pedig új szövetséget ajánl a nógrádi megyeszékhelynek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn Salgótarjánban a „Vidéképítő turné” állomásán vett részt – írja az MTI. A miniszter megállapodást kötött az új városvezetéssel a tömegközlekedés folytatásáról, és bejelentette, hogy tárgyalnak a város vasúti közlekedése és úthálózata felújításáról, új munkahelyek teremtéséről is.

A tárcavezető a helyi tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón az út céljának nevezte, hogy a településekkel új szövetséget kössön a kormány. Szövetséget ajánlott minden salgótarjáninak a következő öt évre, támogatást kínálva azoknak is, akik a Fideszre szavaztak, és azoknak is, akik ellenük adták le a voksukat. 

A miniszter úgy fogalmazott, óriási eredménynek tekinti, hogy

egy munkásvárosban nyerték el a választók bizalmát, amely „tipikusan nem egy fideszes szavazói közeg”.

Kiemelte, szerinte a legnagyobb probléma, hogy a helyi tömegközlekedés szervezése miatt 2023-ra és 2024-re egymilliárd forintos tartozást halmozott fel az önkormányzat, vagyis a múlt adósságát kell rendezniük.