Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra

Nem maradt válasz nélkül a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről a Tisza Párt elnökének szombati nyilatkozata. Nagy Márton tárcája szerint amit Magyar Péter előadott a kongresszuson, az nem gazdasági program, csak „egy összefércelt valami”. A minisztérium szóvivője, Palóc André szerint a kialakult gazdasági helyzetre az áfacsökkentés nem megoldás, más, hatékonyabb megoldáson dolgozik a kormány.

Orbán Viktor varázslója, Hókuszpók, Nagy „Majdjövőremegcsinálom” Márton − ilyen és ehhez hasonló megnevezésekkel illette Magyar Péter a több mint egyórás beszédében Nagy Mártont, aki 2022 óta tölti be tisztségét mint Magyarország nemzetgazdasági minisztere.

A Tisza Párt Vissza Európába című kongresszusán az Indexnek nyilatkozva Magyar Péter a nemzetgazdasági miniszter munkáját kritizálva úgy fogalmazott: „nem bántásból, de viccesen azt szoktuk mondani, hogy ha egy kismajmot ide leültetünk, és elkezdi a gombokat nyomogatni, akkor a statisztika alapján több előrejelzése jön be, mint Nagy Mártonnak”. A Tisza Párt elnöke a miniszter számlájára írja az élelmiszer-inflációt, az államadósság növekedését és a rossz forintárfolyamot is, de azt is szóvá tette, hogy több százezer ember él létminimum alatt. „Megengedhetetlen, hogy egy ilyen ember még mindig a helyén van” − jelentette ki Magyar Péter.

„Ezt felírhatta volna egy WC-papírra is”

A Tisza Párt elnökének kijelentéseivel kapcsolatban kerestük meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, kérdéseinkre a tárca szóvivője, Palóc André válaszolt, aki szerint a Magyar Péter által bemutatott terv nem egy gazdasági program volt. „Ez egy összefércelt valami, amit nyugodtan felírhatott volna egy WC-papírra is. Az egyes lépések között nagyon sok inkonzisztencia van” − vélekedett a szóvivő. Hozzátette, nem érti, hol vannak most „azok az ellenzéki közgazdászok, akik állandóan a kormány gazdaságpolitikáját kritizálják, és miért nem mondják el álláspontjukat erről az összeeszkábált tákolmányról”.

Az élelmiszerárakkal kapcsolatos kérdésünkre Palóc André úgy reagált, figyelik a folyamatokat, „de ahogyan vállaltuk korábban, letörtük, 2024-ben pedig alacsony szintre szorítottuk vissza az inflációt”. Kijelentette, tartani fogják a szavukat, és „ha újra előjön, ismét a padlóra küldjük az inflációt”.

A minisztérium egyértelműen úgy gondolja, hogy az áfacsökkentés nem megoldás, azzal elsősorban nem a családok, hanem a beszállítók, a feldolgozók és a kereskedők járnak jól, akik lenyelik a csökkentést. A kormány és az NGM más, hatékony, a családokat valóban támogató megoldásokon dolgozik

− jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.

Hektikus és kiszámíthatatlan a gazdaság mozgása

Magyar Péter előrejelzésekkel kapcsolatos kritikájával összefüggésben a minisztérium munkatársa elmondta, „olyan hektikus és kiszámíthatatlan a nemzetközi gazdaság mozgása, hogy a piac és a komoly gazdasági intézmények is folyamatosan a becslések, a várakozások módosítására kényszerülnek”. Szerinte ezzel küzdenek a meghatározó világ- és uniós gazdasági intézmények mellett a jelentősebb elemzők is, a válságokat pedig nem lehet előre jelezni.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy véleménye szerint a kormány és a minisztérium már több gazdasági válságot is sikerrel kezelt, idesorolta a korábbi orosz gazdasági válságot, az európai pénzügyi krízist, a koronavírus-járványt, valamint az ukrajnai háború által okozott energiaválságot és „most a német gazdaság vergődését”. Palóc André úgy véli, az ország mindig erősebben jött ki a válsághelyzetekből, és szerinte ez most is így lesz.

Nem tudom, hogy az érintett ügyeletes nagyotmondó milyen válságot kezelt már, teljesen hiteltelenek a megjegyzései

− vélekedett a szóvivő Magyar Péterre utalva.

Gyenge idegzet és a 21 pont

Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium munkáját folyamatosan negatív kritikákkal illetik, a minisztérium szóvivője megjegyezte, szerinte „attól félnek, hogy a 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv eredményei egyre inkább látszódni fognak, és ennek keretében az inflációt kordában tartjuk, a gazdaságot növekvő pályára állítjuk”.

Értjük mi, hogy ilyenkor a gazdaság sikertelenségében, nem pedig sikerében érdekeltek, a gyengébb idegzettel rendelkezők és a saját maguk jövőjéért aggódók elvesztik a józan eszüket

− jelentette ki Palóc André, aki szerint az ellenzéki politikusok „megijedtek attól, hogy már látszanak a fordulat jelei, a kispénzűek és a középosztály is egyre inkább saját bőrükön érzik a konjunktúra pozitív változását, mert teljes foglalkoztatás van az országban”.

Mint fogalmazott, több mint egy éve nőnek a reálbérek, többen vesznek autót és lakást, emögött látszik a lakossági hitelezés megindulása, egyre többen utaznak belföldre és külföldre egyaránt, és a boltokban is folyamatosan nő a forgalom. „És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy saját jó döntésüknek köszönhetően a biztonságos és megbízható államkötvények után idén 1700 milliárdos kamateső hullik több mint 800 ezer családra” − emlékeztetett a szóvivő.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

7 órája

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

52 perce

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

3 órája

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

2 órája

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

3 órája

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

8 órája

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.

március 17., 12:48

  • Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

Kedvezőek a piaci lehetőségek.

március 17., 12:53

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

A tét a kontinens versenyképessége.

március 17., 16:44

  • Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.

március 18., 05:57

  • Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.

március 17., 17:17