A GVH nem üti az orrát az MKB-államosításba
Valutaváltó
Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány versenyügyi szempontból az MKB bank állami felvásárlását, az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg – írja az MTI.
A rendelet szerint a kormány a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján az MKB-ben a magyar állam részesedés szerzését - tekintettel a munkahelyek megőrzésére, a fontos fennálló szerződések fennmaradásának elősegítésére és mindezeken keresztül a pénzügyi ellátás biztonságának fokozására - közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti.
Tavaly óta lehet a versenyhivatalt megkerülve államosítani
Az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a kormány közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthet egyes vállalati fúziókat, s azok így a Gazdasági Versenyhivatal engedélye nélkül is megvalósulhatnak.
A versenytörvény módosított előírása alapján a kabinet különösen a munkahelyek megőrzésére és az ellátás biztonságára hivatkozva minősíthet nemzetstratégiai jelentőségűvé vállalati összefonódásokat.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az előszerződés alapján július 31-ig kösse meg a szerződést az előző tulajdonos Bayerische Landesbankkal.
Varga: Jó üzletet kötöttünk
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 55 millió euróért vásárolja meg az MKB Zrt.-t, valamint, hogy a bajor fél 270 millió euróval, vagyis a vételárat jóval meghaladó összeggel tőkésíti fel az céget, vagyis a kormány pozitív szaldójú megállapodást tudott kötni.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyi válság megmutatta, hogy fontos a magyar gazdaság szempontjából a hazai tulajdon növelése a bankszektorban. Az MKB megvásárlásával 50 százalék fölé nőtt a hazai bankok aránya, így a hitelezést biztonságosabban lehet növelni, ami a gazdaságra is kedvező hatással van - mondta.