Európai munkáért európai béreket?

Az európai parlamenti választások előtt a pártok éles üzeneteket fogalmaztak meg a hazai árakról, bérekről és termelékenységről. Ízelítőül: „ Európai munkáért – európai béreket! ” „ Ne csak áraink, a fizetésünk is legyen európai! ” És „ A kecskeméti gyárban dolgozó magyar munkás pont ugyanannyit ér, mint bármelyik más Mercedes-alkalmazott. ” Ezek a szlogenek azt sugallják, hogy a magyar dolgozót méltatlanul alulfizetik az európaihoz képest, miközben áraink és munkánk európai.

Tényleg túl  magasak az áraink és túl alacsonyak a béreink?

Kezdjük az árakkal! Az Eurostat úgy méri az országok árszintjét, hogy vesz egy “fogyasztói kosarat” ami a tipikus vásárlási szokásokat testesíti meg, és minden EU-s országban kiszámolja ennek az árát. Első ábrám függőleges tengelye ezt az árat méri 2013-ban, az EU-27 átlagárának arányában. Hogy a gazdag és szegény országokat össze tudjuk hasonlítani, a vízszintes tengelyen az egy főre jutó GDP vásárlóerejét mutatom, ezt is az EU-27 átlagához képest. Az ábra 26 EU tagországot tartalmaz, a nagyon kicsi és nagyon gazdag Luxemburgot kihagytuk.

Az ábrán szoros kapcsolatot látunk: szegényebb országokban olcsóbb az élet. (Ezt az összefüggést a magyar közgazdászról elnevezett Balassa-Samuelson hatással szokták magyarázni.) Magyarország a vonal közelében fekszik, de az árszint némileg alacsonyabb annál, mint amit jövedelmünk alapján várnánk.

Bár az ábrán ez nem látszik, a szolgáltatások árában jóval nagyobb az országok közti különbség, mint a termékekében. 2013-ban például a magyar fogyasztási termékek ára az EU-27 átlagának 75 százaléka, a szolgáltatásoké viszont csak 48 százaléka volt. A boltokban valóban közel európai árakkal találkozunk, de sok szolgáltatás, például a lakásbérlés, nálunk jelentősen olcsóbb.

Mi a helyzet a bérekkel? Második ábrámon ugyanezen országok béreit hasonlítom össze. A függőleges tengely 2013-ra ábrázolja az egy munkaórára jutó munkaköltséget. Ez annyiban más, mint az órabér, hogy tartalmazza a vállalat által fizetendő adókat és járulékokat is. Ezt a béradatot hasonlóan számolják a vizsgált országokban, ezért jól összhasonlítható. A vízszintes tengely az egy munkaóra alatt megtermelt jövedelmet (GDP-t) mutatja, ami a termelékenység mérőszáma. A bérekből és a termelékenységből is kiszűrtem az országok közti árszint-különbségeket, és mindkét mennyiséget az EU-27 átlagának arányában mérem.

Ismét szoros összefüggést látunk: azokban az országokban magasabbak a bérek, amelyek egy munkaóra alatt nagyobb jövedelmet tudnak létrehozni. Sőt, az ábra azt sugallja, hogy az ország termelékenysége a bérek döntő meghatározója! Ez nem meglepő: a magasabb megtermelt jövedelemből több bért lehet fizetni. (A jövedelem másik részét a termeléshez szükséges gépek és épületek tulajdonosai kapják.)

Az ábráról leolvasható, hogy az árszintkülönbség kiszűrésével számított magyar bérköltség az EU-27 átlagának 54 százaléka, a magyar termelékenység pedig az uniós átlag 60 százaléka. Ezzel Magyarország majdnem pont az összefüggést jelző vonalon fekszik, vagyis béreink nagyjából megfelelnek termelékenységünknek. Sajnos még nem európai a munkánk, és ennek megfelelően nem európaiak a fizetéseink.

Hogy férnek össze ezek a számok azzal az időnként felhangzó panasszal, hogy míg gazdasági teljesítményünk az uniós átlag közel kétharmada, bérszintünk annak alig több mint egyharmada? Ez valóban igazságtalannak hangzik, azonban az érvelés sántít. Az idézett számok ugyanis az országok közti árszint-különbséggel csak a termelékenységet igazítják, a béreket már nem. Ha a bérköltséget is vásárlóerő alapján mérjük, akkor a második ábráról leolvasott számokat kapjuk.

Félrevezetőek tehát a szlogenek, amik a magyar munkáért a mostaninál lényegesen magasabb béreket ígérnek. A Defacto szerint ilyen igéretek megfogalmazása helyett a béremelkedés legfontosabb feltételére, a termelékenység tartós növekedésére lenne érdemes stratégiát keresni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!