Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Még mindig veszteséges a Mátrai Erőmű Zrt.

2019.05.30. 16:28

A 2017-es borzalmas, 9,1 milliárd forintos veszteség után tavaly még mindig veszteséges volt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőmű Zrt., de már csak 817 millió forint volt a cég vesztesége a közzétett céges beszámoló alapján.

A Mátrai erőműnek ugyan számvitelileg nem lett túl jó éve, de három rendkívüli tétel színesíti a teljes képet. Pénzt hozott a házhoz, hogy eladták a napelemparkot az MVM-nek, emiatt viszont a hevesi NAV-nak vissza kellett fizetniük azt a kedvezményt amit a napelemparkra kaptak. A harmadik tényező, hogy 2016-ban, amikor alacsony volt a szén-dioxid kvóta ára, bevásároltak, most pedig értékesíteni tudták.

A cég igazgatósága 11,2 milliárd forint osztalék kifizetése mellett döntött az eredménytartalék terhére. Szerintük ezt a társaság adósságkonszolidációja teszi lehetővé, amellyel a menedzsment mozgásteret nyer a tervezett, fejlesztési célú tőkebevonásokhoz.

A cég 82,9-ről 73,5 milliárd forintra csökkenő árbevétel mellett tudott tavaly a 2017-eshez képest jóval kisebb veszteséget produkálni.

Valaska József, a társaság vezérigazgatója tavaly augusztusban a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában még arról beszélt, hogy egymilliárd forintos profitra számít a 2018-as üzleti évben.