Nem akar fizetni a Strabag
Horváth Anita, GVH sajtófőnöke az MTI-nek kedden elmondta: a GVH álláspontja szerint az azonnali végrehajtás jogszerű volt, ugyanakkor nem állja meg a helyét a bírósági ítélet indoklásában az, hogy a bírság azonnali megfizetése veszélyeztette volna a magyarországi autópályaépítések tervezett ütemű megvalósítását.
A GVH Versenytanácsa július 22-én a kartell gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárás eredményeként kötelezte a Strabag Rt.-t 2,468 milliárd forint, a Betonút Rt.-t 2,212 milliárd forint, a Hídépítő Rt.-t 1,371 milliárd forint, az Egút Rt.-t és a Debmút Rt.-t pedig 496-496 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére. A Versenytanács határozatát a bíróságon megtámadták a sztrádaépítők és a Fővárosi Bíróság helyt adott a fizetési halasztás iránti kérelmüknek.
Ezt megelőzően a GVH Versenytanácsa már május 25-én 112 millió forint rendbírságot szabott ki a Strabag Rt.-re, mert a cég nem tudta a versenytanács rendelkezésére bocsátani a kartellgyanút megalapozó dokumentumok eredeti példányát. Ezt a határozatot a Strabag Rt. szintén megtámadta és most a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete helyben hagyta a GVH 112 millió forint rendbírságról szóló határozatát.
Fejes Gábor ügyvéd, a Strabag Rt. jogi képviselője az MTI kérdésére elmondta, hogy a Strabag Rt.-t nem lepte meg a végrehajtás felfüggesztéséről hozott elsőfokú bírósági döntéssel szembeni fellebbezés. A társaság bízik abban, hogy a másodfokú bíróság is osztani fogja az elsőfokú bíróság álláspontját. A végrehajtás felfüggesztése - tette hozzá magyarázatként - a versenyjogban olyan terület, amelyek esetjoga most van alakulóban. Egyébként a Strabag Rt.-nek alkotmányos aggályai vannak a versenytörvénynek az előzetes végrehajthatóságot kimondó rendelkezésével kapcsolatban - mondta az ügyvéd. E körben a társaság az alkotmányos normakontrollhoz szükséges lépéseket megtette, azaz indítványt terjesztett az Alkotmánybírósághoz.
A rendbírság kérdésében a Strabag Rt. jogi álláspontja eltér a bírói döntéstől, és ezért a társaság megfontolja rendkívüli jogorvoslat igénybevételét. Az ügynek tehát - tette hozzá Fejes Gábor - nagy valósszínűséggel folytatása lesz a Legfelsőbb Bíróság előtt.