További Magyar cikkek
A kis- és középvállalkozások csaknem felénél csökkentek a bevételek a válság hatására, 40 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy nehezebben jut hitelhez az utóbbi fél évben. Különösen az 500 millió és kétmilliárd forint közötti árbevétellel rendelkezők körében kimagasló a hitelfelvétellel küzdők aránya. A kkv szektor tapasztalatai szerint a hitelintézetek reakciója a válságra elsősorban a szigorúbb hitelbírálatban (89,8 százalék), illetve a többletfedezet megkövetelésében (85,6 százalék) jelenik meg. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások 67 százaléka még a jelenlegi helyzetben is venne fel hitelt, míg 25 százalékuk semmiképp se fordulna ehhez a forráshoz.
Lezárult az a korszak, amikor könnyen lehet hozzáférni olcsó banki hitelekhez. A kis- és középvállalkozások egyáltalán nem, vagy csak jóval szigorúbb feltételek mellett tudnak külső forráshoz jutni. Éppen ezért jelenthet számukra megoldást a hitel finanszírozás kiváltása lízinggel, ami a finanszírozó pénzintézet számára nagyobb biztonságot, ezért az ügyfeleknek elérhető forrásokat jelent - hangsúlyozta Lévai Gábor a Lízingszövetség főtitkára.
Az eszközfinanszírozási piacon drámai visszaesést tapasztaltunk a válság következtében: 70 százalékkal csökkent a beruházások száma az elmúlt év hasonló időszakához képest - tette hozzá Hordós Zoltán, a Lízingszövetség Eszköz Bizottságának vezetője. Mivel az ingatlanpiac reakció ideje lassúbb, mint a tőkepiacoké, ezért az ingatlan lízingben a visszaesés csak fáziskéséssel érezteti a hatását, de a beruházási kedv visszaesése miatt mostanra már ez a piac is gyakorlatilag leállt - fejtette ki Gazsi Júlia, a Lízingszövetség Ingatlan Bizottságának elnöke.
A Magyar Lízingszövetség által 500 kis- és középvállalkozás körében készített felmérés szerint a szektor jelentős része (63,3 százalék) úgy gondolja, hogy a válság ellenére a bevételei növekedtek 2008-ban 2007-hez képest. Ugyanakkor 2009-ben már jóval kisebb arányban (43,3 százalék) számolnak árbevétel növekedéssel, sőt a többség a forgalom, illetve a megrendelések visszaesésére, és ezáltal a bevételeinek csökkenésére számít az idei évben. A válság negatív hatásait a cégek több mint 80 százaléka a költségek visszafogásával igyekszik ellensúlyozni, és ezáltal valamekkora nyereségre szert tenni.
A felmérésből az is kiderült, hogy a kis- és középvállalatok többsége jól informált, napi szinten tájékozódik az aktuális pénzügyi helyzetről és háromnegyedük külső forrást is igénybe vesz működéséhez. A pénzügyi szolgáltatók közül a bankokkal a megkérdezettek 95 százaléknak van kapcsolata, míg a lízingcégekkel csupán 47 százalékuknak. A megkérdezett cégek közül banki forgóeszköz hitellel (56,6 százalék) illetve banki beruházási hitellel (52,7 százalék) rendelkeznek a legtöbben, valamint 45,7 százalékuk pályázik EU-s pénzekre.
Ezek az arányok kisebbek a lízingpiacot vizsgálva; a kisvállalatok alig több mint harmada lízingel eszközöket, mindössze 7 százalékuk él az ingatlanlízinggel és mintegy 16 százalékuk rendelkezik gépjármű flotta lízinggel. A lízinget igénybe vevők döntő többsége gépjárművet lízingel, majdnem felük, 49,7 százalék pedig termelőeszközökre veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Ezen belül 8,3 százalék mezőgazdasági gépeket, 7,4 százalék építőipari gépeket, 34 százalékuk pedig egyéb termelőeszközt vesz lízingbe.
A kis- és középvállalati szektor helyzetének romlása, a finanszírozási feltételek szigorodása miatt a gép-berendezés, mezőgazdasági gép finanszírozás területén tovább nő a jelentősége annak, hogy az illetékes minisztériumok képesek-e a pénzügyi lízing finanszírozási forma integrálására az EU-társfinanszírozott beruházás-támogatási programokba - hangsúlyozta Lévai Gábor.
A vállalkozások számára a lízing konstrukció kiválasztásakor a legfontosabb szempont a kamat mértéke, illetve hogy az felhasználható-e az uniós forrásokhoz önerőként. Ez a két paraméter önmagában több mint 50 százalékban magyarázza, hogy az adott cég melyik finanszírozási formát választja. A megkérdezettek döntő többsége - 84,7 százalék - szerint a lízing legnagyobb előnye a gyors elbírálás és a rugalmas ügyintézés. A cégvezetők háromnegyede szerint a lízingelés további nagy előnye, hogy kitermeli a saját árát, valamint kíméli a cég működő tőkéjét. A megkérdezettek szerint a lízing mellett szól még a gyors ügyintézés, a rugalmas hitelelbírálás, a kedvező kiegészítő szolgáltatások, a kedvező elszámolás és könyvelés, valamint az alacsonyabb önerő.