Leisztinger szénerőművet tervez a Mátrába

2009.05.08. 10:36 Módosítva: 2009.05.08. 10:36
Pénteken falugyűlést tartanak Mátraterenyén, ahol az Első Nógrádi Erőmű Zrt. nevű cég népszerűsíteni kívánja nagy tervét: egy új szénerőmű építését a faluban. Az EU ugyan a széndioxid-kibocsátással járó erőművek helyett más megoldásokat javasol, de a beruházáson sokat segíthet, hogy befolyásos emberekhez kapcsolható cégek működnek közre benne. Leisztinger Tamás tulajdonosként, Gergényi Péter és Pintér Sándor csak áttételesen köthető az erőműhöz.

Március végén kért engedélyt környezetvédelmi hatásvizsgálat megindítására az Első Nógrádi Erőmű Zrt. és ezzel formálisan is megkezdődött egy új magyarországi szénerőmű építésének előkészítése. Az létesítmény a Nógrád megyei Mátraterenyén épülne és a közelben bányászott szénnel, illetve esetleg ötödrészben fával fűtenék.

A beruházást tervező cég részvényein két vállalkozás osztozik. Az egyik a ciprusi Herco Holdings. Ez az a vállalkozás, amelyik a 2007 végén megvásárolta az Admiral Tours nevű utazási irodát. Az Admiral eladói között volt Pintér Sándor, aki az Orbán-kormány idején belügyminiszter volt, jelenleg pedig többek között az OTP igazgatótanácsának tagja. Az Admiralban Pintér egyik tulajdonostársa Gergényi Péter volt, aki budapesti rendőrfőkapitányként ért karrierje csúcsára. A Herco jelenlegi tulajdonosai nem ismertek.

Az erőművet tervező cég többi részvényét az Immo-Next Zrt. bírja. Ezt a céget Leisztinger Tamás és Potsubay Dóra alapították 2005-ben. Leisztingert a leggazdagabb magyarok között tartják számon (a Napi Gazdaság listáján a negyedik 69, 5 milliárdos vagyonnal), aki jó kapcsolatban van az MSZP-vel is, élettársa például a fővárosi önkormányzatban erősíti a párt frakcióját. Potsubay több Leisztinger által tulajdonolt cégben is viselt tisztségeket.

Gergényi Péter és Leisztinger Tamás voltak már egyéb területen üzleti kapcsolatban egymással, amikor a nagyvállalkozó tavaly év végén megvette az Athlon Pénzügyi Zrt.-t, amelynek igazgatójává Gergényi Pétert nevezte ki.

A beruházás érdekessége, hogy a széntüzelésű erőművek építése ellentmond az EU irányelveinek. Éppen tavaly decemberben fogadták el a tagállamok – így Magyarország is – azt a határozatot, amely szerint 2020-ig 20 százalékkal csökkenteni kell a tagállamok szén-dioxid kibocsátását, és ezzel visszavetnék a fosszilis energiahordozók (szén, gáz, olaj) felhasználását. Ugyanakkor a mátraterenyei erőmű terve nem egyedülálló Magyarországon: az állami MVM tavaly döntött arról, hogy beszáll a szintén széntüzelésű Mátrai Erőmű jelentős bővítésébe.

Mátraterenyén néhányan komolyan aggódnak a lehetséges környezeti károk miatt. Gyurcsák Attila mátraterenyei lakos a WWF nevű környezetvédelmi szervezettel vette fel ezért a kapcsolatot. A WWF szerint az aggodalmak megalapozottak. Számításaik szerint a 33 százalékos hatékonyságúra tervezett erőmű aligha működhet majd gazdaságosan, ráadásul sok veszélyes anyaggal szennyezné a környezetet. A WWF szerint ha az erőmű megépül, akkor ez lesz az egyik legnagyobb üvegházgáz kibocsátó az országban, az ezzel kapcsolatos széndioxid-kvóta kiváltása milliárdokba kerülhet.

Aggasztó lehet a falun napi 12 órában átmenő teherautó-forgalom, amely a szén szállításához kell majd, illetve a talajvíz szintjének várható csökkenése, amit az erőmű nagy vízigénye okozhat. A környékbeli települések vezetői információink szerint inkább ellenzik a beruházást, mert a környéken sok a nyaraló, félnek az ingatlanok árának esésétől, a szennyezéstől, a halastavak vízszintjének csökkenésétől, a környékbeli védett területek pusztulásától.

Ugyanakkor támogatók is akadnak, hiszen az erőmű új munkahelyeket biztosítana, feléleszthetné az elsorvadt nógrádi szénbányászatot és jelentős adóbevételt biztosíthatna Mátraterenyének. A faluban péntek délután falugyűlésen tájékoztatják a beruházók az embereket a tervről.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

1 órája

  • Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

19 perce

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

1 órája

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29