Rettenetes mélységben a magyar gazdaság

2009.11.13. 09:20 Módosítva: 2009.11.13. 10:16
Elképesztően rossz GDP-adatot közölt a KSH csütörtökön: a statisztikai adatok szerint az idei harmadik negyedévben az előzőnél is mélyebbre zuhant a magyar gazdaság. A visszaesés az előző negyedévhez képest 1,8 százalék, éves összevetésben 7,2 százalék. A forintot nem bántotta a hír, de a tőzsde zuhan.

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke 7,2 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben 2008 azonos időszakához viszonyítva. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. A bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2008 második negyedéve óta csökkent.

Rosszabb a vártnál

Az eredmény éves összevetésben rosszabb, negyedéves összevetésben sokkal rosszabb a vártnál. A piac ugyanis 6,6 százalékos éves, illetve 0,6 negyedéves alapú visszaesést várt, egyes elemzők még azt sem zárták ki, hogy a negyedéves index pozitív lesz, vagyis a recesszió technikai értelemben véget érhetett Magyarországon.

A mostani adat azonban jócskán alulmúlja a konszenzusos várakozást is, jelezve, hogy a recesszió immár pont egy éve nagy erővel tombol az országban – írja a Portfolio.hu. Az előzetes adatok ismeretében még csak találgatni kehet, hogy miért is okozott negatív meglepetést a GDP-adat.

Az ipar segített

Az elemzők korábban is azt várták, hogy az ipari termelés már pozitívan járulhat hozzá a GDP-hez, és az export-import egyenlegünk is felfelé húzza a mutatót. A Portfolio.hu most is azt írta, hogy a termelési oldalon az ipar valószínűleg már pozitív módon járult hozzá a növekedési számhoz, a jóval kisebb súlyú építőipar viszont lefelé húzhatta az indexet - legalábbis a havi volumenindexeknek ez a legvalószínűbb olvasata.

A KSH szintén pénteken közölt ipari statisztikája szerint a termelés a tavaly szeptemberitől 15 százalékkal maradt el. Havi szinten ugyanakkor nőtt a termelés, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva  3,7 százalékkal haladta meg az augusztusit. Az adatok megegyeznek a korábban közölt előzetes számokkal. A termelés volumene az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A legnagyobb szektorról, a szolgáltatásokról szinte semmit sem tudunk, a mostani kedvezőtlen adat arra utal, hogy ezen a keresletérzékeny területen továbbra is nagyon mély a recesszió. A pénzügyi szolgáltatások bizonyára ezen belül is a legrosszabbul teljesítő ágazatok között van – olvasható a Portfolio.hu-n.

Felhasználási oldalról vizsgálódva megállapítható, hogy mit sem ér a hatalmasra nyíló export-import olló, ha emögött a fogyasztás jelentős visszaesése áll, ami ellensúlyozza ezt a hatást. A készletépítések sem indulhattak be olyan erősen, mint esetleg az optimistábak várták, a beruházási indexszel kapcsolatban pedig a GDP-adat ismeretében nem lehetnek illúzióink (eddig sem voltak).

Vergődünk

Semmi jót sem tudnak mondani a mai adatok láttán lapunk által megszólaltatott makroelemzők. A piac az elmúlt hónapok ipari adatai miatt vártak enyébb visszaesést, de a 7 százalék feletti GDP-zuhanás úgy adódhatott, hogy más szektorok, más összetevők nagyon gyengén teljesítettek. A lakossági fogyasztás erőtlen továbbra is, erre utalnak a folyamatos visszaesésről tanúskodó kiskereskedelmi adatok, vagyis a lakosság igazán most kezdte el érezni a válság hatását, a megtakarításokból fogyasztottak a háztartások, de mostanra úgy tűnik, elfogytak vagy elfogyóban vannak a tartalékok - vélekedik Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője.

Semmi jóval nem kecsegtetnek az eddigi és a mai számok - kommenáltja az adatokat Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője. Az látszik, hogy nehezen fogunk kikecmeregni a gödörből, hiába ugyanis a nyugati - egyelőre törékeny - konjunktúra, ha idehaza nincs vásárlóerő, akkor nem nagyon lehet abban bízni, hogy gyors lenne a feltámadás az összeomlás után - magyarázza. Jövőre kis túlzással csak a bázishatás segíthet, vagyis az, hogy idén nagyot esett a magyar gazdaság, innen pedig nagyon lejjebb már nincsen, pláne ha a nyugati élénkülés nem feneklik meg - teszi hozzá a közgazdász. Persze kérdés, hogy a jövő évi adócsökkentés mennyire tudja támogatni a lakossági fogyasztás erőre kapását, és hogy ugyanilyen szempontból mi lesz a hatása annak, hogy a nyugdíjasokat újabb megszorítás nem éri a jelek szerint.

A két elemző egyetért abban, hogy a mai adatok nem rajzolják át az idei év egészéről és 2010-ről alkottot képet. Az idei negyedik negyedévben valamivel kisebb lehet a visszaesés a mostani 7,2 százaléknál, így az év egészében 6 százalék feletti, inkább 6,5 százalék körüli recessziót él át az ország, jövőre pedig stagnálás közeli állapot lehet: benne lehet a pakliban egy nagyon enyhe, fél százalék körüli GDP-növekedés is, de egy enyhe zsugorodás is.

Stabil forint, gyengülő tőzsde

A forint árfolyamát egyelőre nem ütötte meg a rossz hír. Az euró ára szűk sávban, 269 forint környékén mozog – az utolsó kötés 268,91 forinton született –, ami a csütörtök estinél halványan erősebb forintárfolyamot jelez. A dollár ára 181 forint alá, a svájci franké 178 forint alá csökkent.

A tőzsdei kereskedés ugyanakkor rossz hangulatban kezdődött, a vártnál jobb OTP-gyorsjelentés ellenére is. A BUX-index 21 266 ponton kezdte a napot, ami 1,3 százalékos visszaesést jelentett, majd 21 147 pontig esett a mutató, igaz, innen elindult fölfelé, 21 300 pontig erősödött. Az MTelekom kivételével a vezető részvények mindegyike mínuszban van: a telekompapírok – amik célárát épp ma reggel emelték – 1,3 százalékot erősödtek, a többi 1,3-1,9 százalékot gyengült eddig.