Simor: Baj lehet a költségvetéssel
A Magyar Nemzetnek adott interjúban Simor András arra a kérdésre, hogy egyetért-e a két elődje által is aláírt nyilatkozattal, amely a 2010-es költségvetés elutasítására szólította fel a képviselőket a jegybank elnöke kijelentette: "a büdzsé önmagában valóban nem tartalmazza az ország számára szükséges reformokat. Ennek ellenére nem érzem magam feljogosítva, hogy parlamenti képviselőket szólítsak fel, miként szavazzanak. Az MNB egyetlen dolgot tud tenni: előrejelzésében elmondhatja a költségvetés várható alakulásáról szóló véleményét."
Arra a kérdésre pedig, hogy "miért nem emeli fel a szavát a költségvetésben található trükkökkel szemben", Simor úgy válaszolt, hogy az MNB, ahogy a múltban, úgy most is felhívja a figyelmet a valós kockázatokra. "Nem véletlenül mondjuk, hogy a jövő évi hiány magasabb lehet a tervezettnél, hogy nem tartós, strukturális kiadáscsökkentések könnyen visszafordíthatók, vagy éppen a következő év hiányát növelik" - fogalmazott.
A jegybank elnöke beszámolt arról is, hogy volt már olyan bank, amelyet kizártak a nagyon kedvezményes hatónapos jegybanki euró-forint swap ügylet igénybevételéből, amely a banki hitelezést hivatott élénkíteni. A lehetőséget, amelyet a jegybank biztosít, ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a kereskedelmi bankok a vállalati hitelállományukat a 2008 év eleji szinten tartsák.
A legnagyobb bankok ezt vállalták, de "jelentős részük - az elhúzódó recesszió és a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése miatt - nem tudja teljesíteni" - tette hozzá Simor. A jegybank elnöke ugyanakkor azt nem közölte, mely pénzintézetekről van szó.
A költségvetés körüli vita az elmúlt napokban lángolt fel ismét. A múlt héten Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjúban tette szóvá, hogy gumiszabályokat tartalmaz és törvénysértő lehet a 2010-es büdzsé. Ezt a pénzügyminisztérium, részben a költségvetési tanács állásfoglalására hivatkozva, visszautasította. Kedden azonban a költségvetési tanács Sólyom László oldalára állva több kifogást is megemlített, és egyebek mellett az államháztartási törvénybe ütközőnek nevezte a jövő évi költségvetést.