Jusztina
10 °C
27 °C

Százmilliós bírság gyógyhatásúnak mondott készítmények miatt

2010.02.16. 12:58 Módosítva: 2010.02.16. 12:58
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Free Choice Kft. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A vállalkozás az általa forgalmazott különböző készítményeknek gyógyhatást tulajdonított, de az ezzel kapcsolatos állításait nem tudta igazolni, így 100 millió forint bírságot kapott. Ezen felül a vállalkozásnak teljesítenie kell a versenyhatóság által előírt, a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeket is.

A GVH évek óta kiemelt figyelmet szentel azoknak a vállalkozásoknak, amelyek egészségre ható termékeket népszerűsítenek olyan fogyasztók számára, akiknek élethelyzetük - akár például betegségük, akár egyéb fizikai, lelki adottságaik - miatt az átlagosnál nagyobb az elvárásuk az ilyen termékekkel szemben. Legutóbb a Free Choice Kft-vel szemben vizsgálódott.

A GVH eljárásában azt vizsgálta, hogy a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban megfogalmazott állítások gyógyhatásra utalnak-e vagy sem, illetve a tájékoztatásban megjelenik-e hogy a termékek használata hatással van az egészségre. Azt is vizsgálták, hogy a vállalkozás rendelkezésére áll-e hatósági vizsgálat eredményét igazoló dokumentum, illetve a szakhatósági követelményeknek megfelelő, az állított gyógyhatást, az egészségre gyakorolt hatást igazoló tudományos bizonyíték

A GVH szerint megállapítható, hogy a Free Choice Kft. által több helyen közzétett tájékoztatások tartalma az, hogy a vállalkozás termékei közül egyesek alkalmasak betegségek (például depresszió, magas vérnyomás, csontritkulás torokfájás és nátha stb.) illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására. A GVH szerint a tájékoztatásban használt egyes kifejezések és szófordulatok (doktor, kezelőorvos gyógyír, gyógyszer stb.) miatt az állítások tartalmi üzenete szintén az, hogy a szóban forgó termékek használatának gyógyhatása, illetve kedvező egészségügyi hatása van.

Mivel a Free Choice Kft. nem igazolta tájékoztatásaiban szereplő állításokat, továbbá illetékes szakhatóság igazoló szakvéleményét, engedélyét sem csatolta, így a vállalkozás valótlanul állította, hogy egyes termékei alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek a gyógyítására.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy a Free Choice Kft. több termékének a forgalmazását az ÁNTSZ betiltotta, de azokat a vállalkozás mégis forgalmazta. Emiatt a Free Choice Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor tájékoztatásaiban valótlanul állította, hogy az áru jogszerűen forgalmazható.

A Free Choice Kft. tájékoztatásai azonban nemcsak gyógyhatást tulajdonítottak egyes termékeknek, hanem azt is, hogy használatuktól pozitív egészségre gyakorolt hatás várható. A tájékoztatásokban az szerepelt például, hogy az Életerő vitamincsomag alkalmas a fájdalom csökkentésére, az erőnlét növelésére, a Kalcium-Magnézium (Kal-Mag) termékek alkalmasak a hátfájás csökkentésére, az alvási zavarok megszüntetésére, a B3-vitamin méregtelenít és sugármentesít, a C-vitamin pedig alkalmas az ajakherpesz kezelésére.

A GVH megállapította, hogy a Free Choice Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Emiatt a vállalkozás 100 millió forint bírságot kapott. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jelentős forgalmat lebonyolító Free Choice Kft. jogsértő magatartása széles körben elérhető volt, különösen sérülékeny fogyasztói csoportot érintett, ráadásul a vállalkozásnak több éves, bírói gyakorlat által is megerősített normához kellett volna magatartását igazítania.

A Free Choice Kft. a határozat kapcsán jogorvoslati kérelemmel él, és jogi szakértők bevonásával képviseli érdekeit - közölte a cég az MTI-vel. A cég szerint a 100 millió forintos bírság indokolatlanul nagy és akár végleg tönkreteheti a vállalkozást.