A fogyasztói csoportok tagjai nem jutnak készpénzhez, ráadásul a befizetett pénzek esetleges eltűnése esetén egyetlen hatóság, vagy a bíróságok sem tudják kártalanítani a tagokat - figyelmeztet a PSZÁF, az NFH és a GVH miután az elmúlt hónapokban egyre több fogyasztói csoportot szervező vállalkozás jelent meg a piacon.
A három szervezet, pénteki közös állásfoglalásában hangsúlyozza: a reklámokban sugalltak ellenére a fogyasztói csoportok nem nyújthatnak hitelt, és a belépők nem jutnak készpénzhez. A fogyasztói csoport tagjai gyakorlatilag egymásnak adnak kölcsön: mindenki befizet és az összegyűlt megtakarításból megvásárolják a szerencsés tagnak az általa kiszemelt terméket, például autót vagy lakást.
Azt, hogy ki kapja meg az általa megszerezni kívánt dolgot, előtörlesztés vállalással és/vagy sorsolással döntik el, így az is előfordulhat, hogy valaki hosszú évekig csak befizet, mégsem jut például lakáshoz vagy autóhoz - emelik ki a közleményben. Ráadásul a havi befizetések nem kamatoznak.
A való kilépés lehetőségéről az állásfoglalás arra hívja fel a figyelmet, hogy a belépés aláírásától számított 30 napon belül fel lehet bontani a szerződést, és akkor egy tízezer forint körüli összeg kivételével a már befizetett regisztrációs díjat és havi részleteket a fogyasztói csoportot szervező vállalkozás visszatéríti. A 30 napos határidő leteltével, vagy a csoport közgyűlése után a fogyasztói csoport tagja csak rendes felmondással szüntetheti meg a szerződést. Ilyenkor azonban a regisztrációs díjat nem, a már befizetett havi részletet vagy részleteket pedig csak a futamidő végén kapja vissza.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20