- Gazdaság
- Magyar
- Adó
- költségvetés
- matolcsy györgy
- adó
- költségvetés
- államháztartás
- járai zsigmond
- simor andrás
- mnb
- jegybank
- pszáf
Matolcsy már az egész monetáris tanácsot elküldené
Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter elégedetlen minden szabályozó funkciót betöltő állami pénzügyi intézménnyel – ez derült ki a miniszteri bársonyszék várományosával készített, a Népszabadságban megjelent interjúból. Matolcsy az MNB esetén nem elsősorban Simornak ment neki most már (szemben az elmúlt két hétben tett fideszes tisztségviselők nyilatkozataival), hanem már a monetáris tanács összes tagjának lemondását tartaná jónak. Arra a kérdésre, hogy alkalmasnak tartja-e Simor Andrást a jegybank vezetésére, Matolcsy annyit mondott: ezt nem tudom megítélni. A gazdasági csúcsminiszteri poszt várományosa hibáztatta az MNB-t a 2003-tól folytatott tevékenysége miatt, mert – indoklása szerint – szinte kizárólag az infláció elleni küzdelemnek rendelt alá mindent és arányt tévesztett. Ebben az az érdekes, hogy 2003-tól 2007 elejéig még Járai Zsigmond, a szintén Fidesz-közeli pénzügyi szakember vezette a jegybankot, és Simor őt váltotta három évvel ezelőtt, vagyis Matolcsy Járai munkáját is kritikával illette.
De a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének munkájával sincs megelégedve Matolcsy.
A leendő nemzetgazdasági miniszter, aki a költségvetést is felügyeli majd, azt mondta, hogy a bürokrácia leépítése (intézmények megszüntetése, összevonása, felesleges jogszabályok eltörlése) szinte azonnal több százmilliárd forintot hozna. Matolcsy emellett még 200-250 milliárd forintos tartalékot lát a korrupció elleni sikeres fellépésben.
Megismételte korábbi kijelentését, miszerint idén év közepétől egy hároméves adócsökkentési program indul, ám hogy milyen lépések kerülnek az első körbe, az attól függ, hogy júniusra mit tár fel a Varga Mihály-vezette, az államháztartást átvilágító munkabizottság. Ezért konkrétumokat nem tudott mondani Matolcsy, csak azt, hogy mit lenne jó elérni. Szerinte akár már három év alatt a régiós adóterhelést elérheti Magyarország, korábban, mint az Orbán Viktor leendő miniszterelnök által pár héttel ezelőtt kitűzött 4, illetve 6 éves időhorizont. Annyi konkrétumot azonban elárult a gazdasági csúcsminiszter-esélyes, hogy az áfakulcsot 2013 előtt nem nagyon lehet levinni, és az adószerkezetet úgy érdemes átrendezni, hogy a jövedelmekről inkább a fogyasztásra helyeződjön arányaiban nagyobb adóteher, és vagyonadót nem terveznek.
Matolcsy azt mondta, hogy informálisan folyamatosan egyeztetnek az IMF és az EU képviselőivel , és valahol az 5 és 6 százalékos GDP-arányos idei hiányban állapodhatnak meg a jelenleg érvényben levő 3,8 százalékos hiánytervvel szemben.