Bertalan
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Matolcsy kirúgta az APEH elnökét

2010.06.28. 09:39 Módosítva: 2010.06.28. 16:48
Visszavonta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének vezetői megbízását Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter – írja szikár közleményében a tárca.

Amint arra számítani lehetett az elmúlt két hét eseményei után, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leváltotta Szikora Jánost az APEH-elnöki posztról. Az adóhivatalt felügyelő miniszter sajtóosztálya által kiadott közlemény azzal indokolja az eltávolítást, hogy a június 18-án elrendelt vizsgálat megállapította: azzal, hogy az APEH elnöke leállítatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, melyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni.

A közlemény szerint egyúttal az APEH leváltott elnöke jogszerűtlenül avatkozott bele a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán egy jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást.

Az ügy

Mint nemrég beszámoltunk róla, múlt héten a kormányközeli Magyar Nemzet megszellőztette, a nyáron lefejezhetik az APEH vezetését. Rá két napra ugyanez a lap írta meg, hogy tudomása szerint Szikora János APEH-elnökként jogszerűtlenül leállíthatott egy folyamatot 2008 őszén, amikor a Malév 1,17 milliárd forintos járuléktartozásának behajtásának felfüggesztése tárgyában levelet írt az illetékes adóhivatali osztály vezetőjének.

Az APEH eddigi elnökei

Sütő Dezső - 1987-1991
Minarik György - 1991-1994
Pitti Zoltán - 1994-1996
Kékesi László - 1997-1998
Simicska Lajos - 1998-1999
Vida Ildikó - 1999-2002
Király László György - 2002-2005
Szikora János 2005-2010
Vida Ildikó 2010-

(MTI)

A Magyar Nemzet cikkének megjelenése után egy nappal aztán a Matolcsy-minisztérium azt közölte, vizsgálatot indított az ominózus ügyben. Az APEH nemsokára reagált, védte álláspontját, mondván: nem történt semmi szabálytalanság, ráadásul a pénz pár héten belül be is folyt az adóhivatalhoz.

Szakértők akkor rámutattak, hogy sok minden múlik azon, hogyan fogalmazta meg Szikora az akkori levelet. Ha az elnök utasította a végrehajtási osztályt a beszedési megbízások visszavonására, akkor tette az elvonás tilalmába ütközik – magyarázták lapunknak szakértők. Ha azonban azt a formulát használta a levélben az APEH-elnök, hogy „annak a megfontolását javasolom, az inkasszók érvényesítését ezért és ezért függesszék fel”, akkor semmilyen jogszabálysértést nem követett el Szikora – fogalmazott az egyik szakember.

Az APEH-nek azt is nézni kell, hogy mikor van nagyobb esély a tartozások megfizetésére, akkor, ha azonnal leemelik az adós számlájáról a követelést vagy annak egy részét, de lehet, hogy ezzel elindítják a lejtőn a vállalatot, vagy ugyan elindítják a végrehajtást, de attól megrettenve az adós cég kis haladékot kér, de nemsokára rendezi tartozását és életben marad – érzékeltette a helyzetet és az alkupozíciót forrásunk.

Utód

Szikora utódját hamarosan megnevezi a tárca, ez derül ki a közleményből. Valójában már meg is van, ki követi Szikorát a poszton: Vida Ildikó, aki 1999 és 2002 között már volt APEH-elnök, újrázhat információnk szerint.

Sőt, az elnökhelyettesi posztokon is személycserék várhatók: értesülésünk szerint az egyik elnökhelyettes Varga Árpád lehet, aki 2004-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Update:Vida Ildikót nevezte ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter – közölte Szikora János leváltása után két órával az APEH felügyeletét ellátó minisztérium. Vida Ildikó tapasztalt vezetőnek számít az APEH-nél, hiszen 1999 és 2002 között már irányította a szervezetet – áll a közleményben.

Nem volt jó ómen, hogy szabolcsi volt

A minisztériumm közleménye kitér arra is, hogy Szikora szabolcsi volt, és a szintén szabolcsi Veres János korábbi pénzügyminiszter nevezte ki az adóhivatal elnökévé.

Szó szerint idézzük a közleményt: "Dr. Szikora János régi motorosnak számít az APEH-nél. Már a rendszerváltás előtt az adóhatóságot erősítette, a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Adófelügyelőségének volt először helyettes vezetője, majd megbízott vezetője. 1992-től adóügyi igazgatóhelyettesként folytatta pályafutását továbbra is Szabolcsban. 1999-ben aztán kilépett a szervezetből, és ügyvédként praktizált tovább. 2003-ban visszacsábították az APEH-hez, újra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóságnál dolgozott, igaz már annak vezetőjeként. Innen nevezte ki az ugyancsak szabolcsi pénzügyminiszter, Dr. Veres János az adóhatóság elnökévé."

A  helyzet azonban valójában az, hogy Szikora Jánost Draskovics Tibor pénzügyminiszter nevezte ki 2004-ben.