Százezer jelzáloghiteles van nagy bajban
További Magyar cikkek
A jelentés szerint az első negyedévben – a 2009 második felében tapasztalt visszaesést követően – ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon. Ennek értéke elérte a 4514 milliárd forintot, az állomány 19,1 százalékát tett ki, míg tavaly decemberben 4152 milliárd forint és az állomány 17,3 százaléka volt.
A késedelmes hitelek állományán belül a lakossági hiteleké 2334 milliárd forint, míg tavaly decemberben 2146 milliárd forint volt. Ezen belül a jelzáloghitelek állománya 1.409 milliárd forintot, negyedévvel korábban 1.282 milliárd forintot tett ki.
A lakossági jelzáloghitelek körében a késedelmesség mértéke átlag feletti, az állomány gyarapodása pedig az idei első negyedévben ugyancsak az átlagot meghaladó, 9,9 százalékos volt. Ez utóbbi körben a késedelmes állományok növekedése 2009-ben is rendkívül gyors ütemet ért el, de 2010 elején a megelőző félévhez képest is gyorsuló tempóval gyarapodott.
A 90 napon túli késedelemmel érintett hitelállomány aránya az első negyedévben fél százalékponttal, 8,3 százalékra emelkedett, a lakossági jelzáloghitelek körében gyorsult a növekedés üteme, a vállalati, külföldre nyújtott és bankközi hiteleket is tartalmazó egyéb hitelek körében pedig lassult.
Március végén 97 ezer lakossági jelzáloghitel adósa tartozott a közvetlenül veszélyeztetett, 90 napon túl késedelmes kategóriába, az e körbe tartozó szerződések száma az év elejéhez képest 5300-zal nőtt. A nem teljesítő követelések aránya változatlanul különösen magas a jelzálogjoggal nem fedezett, főként fogyasztási célú lakossági hitelek körében.
Az újratárgyalt hitelszerződések száma a negyedév során 95 ezerről 131 ezerre, ezen belül az átstrukturált lakossági jelzáloghitelek száma 25 ezerről 29 ezerre emelkedett. Az újratárgyalt hitelek állománya azonban összességében nem nőtt, sőt a lakossági jelzáloghitelek és az egyéb hitelek körében kifejezetten csökkent. Ez egyebek mellett arra utal, hogy a korábban újratárgyalt hitelek egy része ismét késedelmessé vált.
A 90 napon túl nem teljesítő követelésállomány aránya március végén a bankok teljes hitelállományának mindössze 6,6 százalékát tette ki, a szövetkezeti hitelintézetek esetében több mint két- és félszer ekkora, a pénzügyi vállalkozások esetében pedig mintegy háromszor magasabb volt. A súlyosan késedelmes állomány leggyorsabban a szövetkezeti hitelintézetek, leglassabban pedig a pénzügyi vállalkozások körében gyarapodott.
A hitelpiaci szolgáltatók adósságrendezési aktivitása növekedett: a végrehajtási eljárásra átadott, vagy más adósságrendezési eljárás alá vont lakóingatlanok száma elérte a tavalyi teljes darabszám 38 százalékát, a követeléssel együtt, illetve közvetlenül értékesített ingatlanok darabszáma pedig az előző teljes évi érték 29 százalékát - derül ki a jelentésből.
Ez utóbbin belül három hónap alatt mindössze 431 volt az önállóan értékesített ingatlanok száma, 3516 lakóingatlan tulajdonjoga nem változott, az általa fedezett követelést viszont értékesítették. Az adósságrendezési aktivitás növekedése a kilakoltatási tilalom idején következett be, vagyis túlnyomó részben lakott ingatlanokat érint, ami a hitelfedezetet képező lakóingatlanok értékesíthetőségét jelentős mértékben korlátozta.
Mindez a felügyelet szerint azt jelenti, hogy az eszközminőséggel kapcsolatos prudenciális kockázatok, illetve a tisztességes piaci magatartás követelményével összefüggő kockázatok intenzitása a közeljövőben tovább fokozódhat.