István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

A választásokig jegelik a költségvetést

2010.09.15. 10:44
Erőltetett menet előtt áll az államapparátus, soha olyan rövid idő alatt nem kellett összerakniuk a költségvetést, mint idén ősszel. A kormány az önkormányzati választásokig el sem indítja a 2011. évi költségvetés tervezését, az érdemi munka csak másnap, október 4-én indul. Addig még a minisztériumok sem tudják, mennyit szán a kormány jövőre a közlekedési vállalatokra vagy az energiaárak támogatására, de azt sem, milyen adószabályokkal kalkulálják a bérköltségeiket.

Hiába mondta meg szeptember első hetében Matolcsy György, az államháztartásért is felelős nemzetgazdasági miniszter, hogy a kormány eldöntötte, jövőre három százalék alatti költségvetési hiányt vállal, és ennek megfelelően látnak hozzá a büdzsé megtervezéséhez, több forrásból származó információink szerint a munkát valójában még egy ideig jegeli a kabinet.

A piac is vár

A háromszázalékos bejelentés megnyugvást hozott a piacokon, a befektetők korábban is úgy számoltak, hogy a választások előtt már aligha tudnak meg részleteket a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiről . A titkolózás egyfelől árt, mert sokáig még a Brüsszel által megkövetelt hiánycél elfogadása is kérdéses volt, és így fokozta a bizonytalanságot, másfelől a legtöbb elemző számára arra utal, hogy „van mit titkolni”. Ez optimizmusra ad okot, azt a várakozást erősíti, hogy a választások után a kormány megfelelően alátámasztja majd a költségvetést.

Két hónap kell az alkudozásra

A tárcáknál akkor kezdődik el a költségvetés összerakása, amikor az államháztartásért felelős minisztérium (eddig a pénzügyminisztérium, most a nemzetgazdasági minisztérium) egy tervezési körirat nevű dokumentumot küld a tárcáknak és a többi költségvetésifejezet-gazdának arról, hogy milyen paraméterekkel, milyen intézkedéseket beépítve tervezzék meg következő évüket.

A tervezési körirat többek között arról szokott szólni, hogy kell-e direkt létszámleépítést végrehajtani, vagy lehet-e pótolni a nyugdíjazással vagy kilépéssel távozó munkatársakat, mekkora illetményemelésre és béren kívüli juttatásra kerülhet sor, ehhez milyen adóváltozásokat kell figyelembe venni. Ebben tisztázzák azt is, milyen beruházásokat lehet elindítani és mekkora tere lehet az egyes tárcáknak és háttérintézményeknek a bútor- és autóbeszerzésre, mennyit szán a kormány gáz-, távhő- és gyógyszerár-támogatásra vagy a tömegközlekedés dotálására.

A tervezési köriratot „normális” években – ciklus közben – a felelős tárca július második felében szokta elküldeni  a többinek, azoknak pedig három hetük szokott lenni, hogy előálljanak azzal az első verzióval, amit ők szeretnének látni a kormány, később a parlament által jóváhagyandó törvényben. A kormány augusztus végén szokta első körben tárgyalni a költségvetés tervezetét, de a tárcák közötti egyezkedésre további egy hónap áll rendelkezésre.

A törvényjavaslatot az általános szabályok szerint szeptember végén kell csak benyújtani az Országgyűlésnek. Tehát bő két hónap van a parlamenti szakasz előtt arra, hogy a minisztériumok egymással és a költségvetés felelősével alkudozzanak, tervezzenek és tárgyaljanak.

Választási években minden el van csúsztatva, de a kormány ilyenkor is szokott hagyni időt az alkukra. A pénzügyi tárca augusztus közepén-végén ki szokta adni a tervezési köriratot, október közepén a kormány asztalára szokott kerülni a költségvetés, és október végén viszik a parlamentbe a törvényjavaslatot.

Most kilenc munkanapjuk lesz a tárcáknak

Idén másként lesz. A nemzetgazdasági minisztériumból és a tárca környékéről származó, egybevágó információink szerint a tervezési köriratot szeptemberben egészen biztosan nem kapják meg a minisztériumok és költségvetésifejezet-gazdák. A jövő évi költségvetésről önmagában is sokat eláruló dokumentumot csak az önkormányzati választások után állítja össze és küldi szét a Matolcsy-tárca.

A címzetteknek igyekezniük kell, mert a kormánynak törvényben rögzített kötelessége, hogy október közepéig első olvasatban tárgyalja meg a költségvetés tervezetét, a mostani menetrend szerint ezt betartva október 15-én a kormány tárgyalni is fogja a 2011-es tervet. Így ha október 4-én meg is kapják az eligazítást a minisztériumok, akkor is csupán kilenc munkanapjuk marad a saját gazdálkodási tervük összeállítására, és ez alatt idő alatt kellene a nemzetgazdasági minisztériumnak egésszé gyúrnia a tárcaérdekek által szétszabdalt részterveket. Utána még van két hete a kabinetnek, október 31-ig be kell terjeszteni a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Erős diktátumok vagy parlamenti huzavona

Ilyen rövid idő alatt valódi egyezkedésre kevés esély van. A költségvetési ügyekben jártas szakemberek szerint inkább arra lehet számítani, hogy diktátumokkal oldja meg a tárca, illetve a kormány vezetése a költségvetés összeállítását, a korábbi években – és más színezetű kormányok alatt – jellemző alkudozás, aktív lobbizás helyett inkább az valószínű, hogy a központ szava az eddigieknél erősebb lesz a parlamenti tárgyalás előtti szakaszban. De ez ahhoz is vezet, hogy a parlamenti vitára koncentrálódik a huzavona.

Az önkormányzati választások bevárása a tervezési körirattal egyben azt is sugallja, hogy a jövő évi adócsomag messze nincs még készen, és a nyilvánossággal a szokásosnál kicsit később, október derekán ismertethetik meg. Ugyanez sejthető a szerkezeti átalakításokról is, az állítólagos reformokról (ilyenek elindítását jelezte Matolcsy), ha folynak is munkálatok, csak nagyon szűk körben, és a részletek kidolgozása még időt fog igénybe venni.

Beáldozták az önkormányzati sikerért?

Feltűnő, hogy az önkormányzati választás mennyire hangsúlyossá vált a kormánypártok számára, a kabinet rövid idő alatt már másodszor rendelte alá a költségvetés szokásos ütemű elkészítésének érdekét a sikerrel kecsegtető helyhatósági választásoknak.

Nyáron a kétharmados Fidesz–KDNP-többség megszavazott egy olyan törvénymódosítást, amely a 2010-re érvényes – még 2008 őszén jogszabályba iktatott – költségvetési határidőket egy-egy hónappal eltolta, és így az október 3-i önkormányzati választások utánra tette a költségvetés parlamenti beterjesztésének határidejét. (Ezzel egyébként nem tett mást a parlament, mint visszaállította azt a korábbi rendet, amely mindig lehetőséget teremtett arra, hogy az önkormányzati választási kampányt „ne zavarja meg” a költségvetés vitája.)

Nem lesz népszerű a költségvetés

Az mindenesetre nem valószínű, hogy a 2011-es költségvetés nagyon népszerű lesz.  A költségvetés úgy kell összeállítania a kormánynak, hogy azzal soha nem látott szintűre, három százalék alá szorítsa a GDP-arányos államháztartási hiányt, amint arra nemrég Matolcsy György mellett Orbán Viktor kormányfő is ígéretet tett. Ugyan nem kell nagy erőfeszítést tenni ezért a célért, de a szóba jöhető intézkedések (például bérbefagyasztás a közszférában, extraadó a pénzügyi szektor mellett más területeken, az adócsökkentés elnyújtása) nem nevezhetők osztogatásnak.

Lapunk még hétfőn megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy kommentálják értesülésünket, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy összefüggés van-e az önkormányzati választások és a tervezési körirat ilyen kései elkészülte között. A tárca egyelőre nem válaszolt.