A Fidesz mégis halálra ítéli a Költségvetési Tanácsot
További Magyar cikkek
Újabb fordulatot vett a Költségvetési Tanács ügye, pontosabban mégsincs fordulat az eredeti tervhez képest. A Fidesz megszavazza azt a módosító javaslatot, amely a Tanács titkárságának (ez a szakmai stábot jelenti – a szerk.) jövő évre tervezett 835 millió forintos költségvetését tízmillióra csökkenti – mondta a parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke.
A Varga József-féle javaslat elfogadása - amelyre majd a plenáris ülésen kerülhet sor - az alig egyéves intézmény végét jelenti. A három fős tanácsot ugyan nem érinti a javaslat, de a mögötte álló szervezet sorsa megpecsételődik azzal, hogy az elemző munkát végző stáb nem kapja meg a költségvetési támogatást. Háttértanulmányok nélkül pedig a három fős vezetőség sem tudna érdemi értékeléseket adni a mindenkori kormány költségvetési terveiről.
A javaslatot a kormányt képviselő tisztviselő nem támogatta sem a mai, sem az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. Hétfőn a szintén fideszes többségű testület leszavazta a KT költségvetésnek elvonását - akkor még úgy tűnhetett, hogy KT kvázi megszüntetése lehet egyéni akció. Ám mivel az alkotmányügyi bizottságban csomagban szavaztak a képviselők – utóbb kiderült, nem is tudták, hogy miről voksoltak –, a terv akkor megbicsaklása csak pillanatnyi volt.
A gazdasági bizottság mai ülésén világossá vált a politikai akarat: a Fidesz megszüntetné a kormány költségvetési politikája fölött őrködő testületet – mondván ezt a feladatot az ÁSZ tökéletesen ellátja. Valójában a KT az egy éves létezése alatt sokkal színvonalasabb elemzésekkel állt elő, mint az ÁSZ húsz év alatt.
A KT több elemzésben felhívta a figyelmet, hogy a kormány költségvetése – amely a magánpénztári járulékok einstandolásával és a válságadók bevezetésével hozza egyensúly közeli állapotba a 2011-es büdzsét – hosszú távon fenntarthatatlan. A KT arra is rámutatott, hogy a kormány által 2013-14-re várt öt százalékos gazdasági növekedés nem támasztható alá egyetlen modellel sem, többek közt azért, mert az elfogadott adótörvények közel sem hoznak akkora foglalkoztatás-bővülést, mint amire a kormány számít. A KT szúrta ki pár hete, hogy az ígért három évvel szemben tovább maradnak az adórendszerben a válságadók, és a testület hívta fel a figyelmet arra is, hogy el van számolva a benyújtott költségvetési törvényjavaslat.