Feldarabolták az Electro Worldöt
Szétkapta az Electro World Magyarország Kereskedelmi Kft.-t a tulajdonos és tizenkét, az áruházakat működtető társaságra, illetve egy vagyonkezelő holdingra bontotta. Az áruházi cégek egy részét már tavaly ősszel megalapították és az új egységeket már önálló jogi személyiséggel nyitották, ám a lánc többi tagja mellé csak most, november 11-12-ei bejegyzéssel rendelt a tulajdonos önálló vállalkozást. A cégek minimális, félmillió forintos törzstőkével alakultak, kivéve a holdingot, amely - miután részvénytársasági formában alakult - az ott előírt minimális tőkével, 5 millió forinttal rendelkezik.
Az áruházakat működtető cég vezető tisztségviselője Polgár Csaba, aki maga is tulajdonosa a hálózatnak. Mint lapunknak elmondta: több mint egy éve kisebb cégek alakításában rejlik a működés lehetősége. Mintául a Media Mark szolgált, amely Polgár szerint lényegében az egyetlen életképes gazdasági formában működik Európában az elektronikai kiskereskedelmi piacon.
Korábban az Electro World Magyarország tulajdonosváltásakor (amikor a Dixons hálózattól Szarvadi Lóránd érdekeltségébe került) a cégben feltűnt Mauer Andor, a Media Markt magyarországi egységeinek korábbi vezetője is, aki vélhetően sokat segített a lánc darabokra szedésében és a rendszer elindításában. A lényeg, hogy az áruházak önálló egységként is képesek legyenek funkcionálni, egyes akciókról és beszerzésekről önálló hatáskörben dönthessesnek, de működésük központilag is befolyásolható, irányítható legyen.
Offshore háttér
Mindegyik áruházi vállalkozás kizárólagos tulajdonosa az októberben bejegyzett Electro World Holding Zrt. A cég fő (többségi) tulajdonosa, az EW Electro Retail Ltd. ciprusi vállalkozás mellett feltűnt egy, még a cégbíróság által nem bejegyzett, ám vélhetően az októberi alapítás után a részvénykönyvbe került kisebbségi tulajdonos, az NTP Elektroweb Kft. Ez utóbbi cég tulajdonosai között egy magyar magánszemély és a Febula Invest Kft. található.
A Febulában két magyar magánszemély mellett az Investsys Ingatlankezelő Kft. a tulajdonos. Ez utóbbi cég mögött a november óta panamai bejegyzésű Investsys Corp., illetve 100 százalékos magyarországi cége, az Investsys-Europe Befektető Kft. áll. A tulajdonosi háló alapján tehát az Electro World magyar hálózata ciprusi és panamai kézben van.