Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Egymilliárdos adócsalás az M6-oson?

2011.02.18. 09:10

Egymilliárd forintnyi, az M6-os építéséhez, annak földmunkáihoz kapcsolódó fiktív számlát találtak az adónyomozók egy fővárosi cégnél – írta a Blikk. A lap úgy tudja, a számlákat az autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszának építésekor, földmunkákhoz kapcsolódó tevékenységre adták ki.

A lap és a Havaria Press információi szerint az építést elnyerő nemzetközi konzorcium egyik magyar alvállalkozójának könyvelésében találták meg a milliárdos falszámlákat, ami mögött nem volt valós földmozgatás. Bár a fiktív számlákat különböző cégek nevében állították ki, feltűnő volt, hogy ezek mindegyikét a Tiszántúl egyik kis falucskájába, ugyanabba a lerobbant házikóba jegyezték be.

Az ügyben már nyomozás indult, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóosztálya adótitokra hivatkozva nem kommentálta a lap értesüléseit.

Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd és Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszainak az építését is számos botrány kísérte. Volt olyan alagút, amely beomlott építés közben – mint megírtuk, többször is –, az építkezésen több dolgozó szenvedett halálos munkahelyi baleseteket. Egyes alvállalkozók díját nem vagy csak nehézkesen fizették ki a kivitelezők. Az építkezésről egy korábbi körkép szerint szinte mindent vittek, ami mozdítható volt, méghozzá éveken át.

Az út avatása után két hónappal a Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszon, ami az átadás előtti utolsó pillanatban kapta meg a forgalomba helyezési engedélyt, beomlott a leállósáv. Novemberbenegy felüljáró süllyedt meg az M60-as fölött, a Szajkot Bóllyal összekötő úton 20 km/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni, egy hete le kellett zárni az alagukat, mert megrepedtek..