Ábrahám
17 °C
29 °C

Kis cégek százmillióin ülnek az autópályás multik

2010.01.04. 07:34 Módosítva: 2010-01-04 10:50:56
Hónapok óta szóba sem állnak velünk, panaszkodik az M6-os autópálya Paks és Szekszárd közötti szakaszán dolgozó egyik cég vezetője, aki már a közlekedési tárca segítségét is kérte, de hiába. Az egyebek mellett földmunkákat és szállítási tevékenységet végző cégek közül többeknek tartozik, vállalkozásonként jellemzően egy-kétszázmillió forinttal az utat ppp-konstrukcióban építő Bilfinger és Porr alkotta konzorcium. A beruházó kérdésünkre elismerte, hogy „jogvita áll fenn”, de részleteket nem közölt.

„Egy új Megyeri hidas ügy lesz ez, nekem elhiheted” – mondja István, akinek a cége egy éve dolgozik az M6-os építésén, annak Paks és Szekszárd közötti szakaszán. Földmunkákat végeznek a leendő út nyomvonalán, illetve csak végeztek, mert a feladatukat már befejezték, a számlákat leadták.

Mondhatnánk, hogy élvezik a jól végzett munka gyümölcsét – csak éppen nem élvezik, ehelyett a számláik kiegyenlítésére várnak. Sőt most már hónapok óta csak arra, hogy megbízójuk szóba álljon velük.

A túlélésért bármit

„Néhány éve kialakult a közvéleményben az a kép, hogy az autópályák túl drágán épülnek. Mi, akik dolgozunk, már akkor sem láttunk ebből semmit, azóta viszont megtapasztaltuk annak hatását, hogy a politikusok megígérték: letörik az árakat” – sorolja a vállalkozó. Évről évre csökkennek a megbízási díjaik, 2008 közepén már a 2005-2006-os áraknál jó húsz százalékkal olcsóbban vállalták el az M6-ost. „De le kellett menni erre az árra, amilyen helyzetben most van az építőipar, mindenkinek küzdenie kell a megélhetésért.”

Az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszát úgynevezett ppp-konstrukcióban az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. építi (és fogja majd üzemeltetni 2028-ig). A társaság 2008-as jelenértéken számolva 119,6 milliárd forintért nyerte el az építésre és a működtetésre a koncessziós jogot, a pénzt az állam részletekben fogja kifizetni. A koncessziós társaságot négy vállalat, a német Bilfinger Berger AG és annak egy vállalata, az osztrák Porr, valamint a francia Égis Projects SA alkotja.

Magát az utat a Paks és Szekszárd közötti szakaszon a koncessziós társaság megbízásából, mint építési vállalkozó, a Bilfinger építi – legalábbis elviekben (a Dunaújváros és Paks közötti részen pedig a Porr). A gyakorlatban itt is a sztrádaépítésekről évtizede jól ismert séma működik: a kivitelező cég a feladatok nagy részét alvállalkozóknak – esetenként azok tovább al- és alvállalkozóinak – adja ki. Az M6-osnak ezen a szakaszán például a földmunkákat – ezzel foglalkozik Istvánék vállalkozása is – a Bilfingeren kívül öt alvállalkozó végezte.

Olcsó, de biztos munka

Akik abban a hiszemben szerződtek, hogy olcsó, de biztosan fizető megbízáshoz jutottak. „Amikor az árakról tárgyaltunk a Bilfingerrel, belementünk abba, hogy a korábbi tarifáknál olcsóbban dolgozunk. Ennek fejében viszont azt vállalták a németek, hogy minden rendben lesz a kifizetésekkel, márpedig az építőiparban ez nagy szó” – mondja István. A szerződésben még arra is kitértek, hogy az elvégzett munkáról minden hónap ötödikéig közös geodéziai felmérést készítenek, amit mindkét fél elfogad, és ami alapján a megbízó fizet.

Ilyen felmérés azonban 2008 októberétől ez év nyaráig – ekkortól eddig dolgoztak Istvánék a munkaterületen – egyszer sem készült. Ezzel még önmagában nem is lett volna baj, ha ezzel párhuzamosan nem lettek volna már nagyon korán a fizetési problémák is.

Már az első komolyabb tételnél, az úgynevezett humuszolásnál jelentkeztek a gondok. Ennek a munkának a nagyjából kilencven százalékát két hónap alatt elvégezték, de a végleges elszámolás hónapokat csúszott. Holott voltak napi ellenőrzések – például, hogy hány fuvar földet szállítottak el –, és ha közösen nem is, külön-külön a cégek csináltak geodéziai felméréseket. Ezek különbsége jellemzően csak egy-két százalék volt. „El is fogadtuk a Bilfinger mérését, nem akartunk ennyin problémázni.”

Iszt cu fíl

Azonban a németek még a saját ellenőrzéseik és geodéziai méréseik eredményét is sokallották, és azt közölték az alvállalkozókkal, hogy a szerződés szerint járó összegnél huszonöt százalékkal kevesebbet fizetnek ki (tudomásunk szerint nem Istváné cége volt az egyetlen, ahol ezt az eszközt alkalmazták). „Ezt azzal indokolták, hogy túl vastag volt az alvállalkozók által eltakarított humuszréteg, nekik elég lett volna negyven centis humuszvastagságig legyalulni az út nyomvonalát. Az az ellenvetésünk, hogy korábban éppen az ő műszaki vezetőik kérték: ennél vastagabb talajréteget szállítsunk el, nem érdekelte őket” – idézi fel István.

Végül többszöri egyeztetés után a lényegében múlt év végére elvégzett munkájukat idén áprilisban fizették ki, „addig húzták az időt az alkudozással”. A viszony azonban már ez év elejére megromlott, a németek a január–februári rossz időben is erőltették a munkát, ami a cégeknek jelentős pluszköltséget okozott (aki pedig nem vállalta ilyen feltételek között a munkavégzést, azzal szerződést bontottak, és legfeljebb csak a gépeit bérelték vissza).

Tovább növelte a költségeket az, hogy szervezetlen volt a munka - derül ki István szavaiból. A közműkiváltások elcsúsztak, emiatt a gépek hetekig kihasználatlanul álltak, miután a kivitelező nem tudta nekik határidőre átadni munkaterületet. Majd amikor az addig tétlenül álló gépekkel levonultak, egy-két hét múlva már hívták őket vissza, hogy lehet dolgozni. Közben egyre kevesebb elvégzett munkát igazoltak, az utolsó négy hónapban szinte már semmit, holott az út akkor is épült, mondja István.

A fele maradhat?

Szeptemberre a munka nagy részével elkészültek. „Körülbelül kilencvenszázalékos készültségnél kértünk egy független geodéziai jelentést.” Amikor ez elkészült, és kiderült, hogy a Bilfingernek mennyi pénzt kellene kifizetnie, a németek minden előzetes panasz nélkül bejelentettek egy akkora kötbért, aminek az összege – az úgynevezett garanciális visszatartással együtt – lényegében megegyezett a számla végösszegével. „Ez teljesen nonszensz követelés volt, még a részletekre sem figyeltek oda, a kötbért kivetését már a munka befejezésének a napján bejelentették nekünk.”

Ismét tárgyalni kezdtek, István elmondása szerint az elvégzett munka felének a kifizetését ajánlottak fel neki, még valamikor a nyár végén. Azóta nem történt semmi. „Két hónapja azt nem tudjuk elérni, hogy leüljenek velünk tárgyalni” – válaszolja kérdésünkre. Most éppen írásban próbálnak egyeztetni a megbízójukkal, de a leveleikre eddig nem kaptak érdemi választ.

A minisztérium nem segíthet

A vállalkozó a panaszával már a közlekedési minisztériumot is megkereste, hiszen „rendben van, hogy ez most magánpénzből épül, de azért a következő huszonkilenc évben mégiscsak közpénzből fogják kifizetni”, ám hiába. A minisztériumban annyit mondtak neki, hogy nem ő az első, aki panaszkodik az út építésén dolgozó vállalkozások közül. Mást nem tudnak tenni, mint felszólítják a koncessziós jogot elnyert, többek között a Bilfinger alkotta konzorciumot, hogy vizsgálja ki a Bilfinger és az alvállalkozók közötti vitát. (Az, hogy nem ők az elsők, Istvánt nem lepte meg, nem tud olyan cégről, akinek ezen az útszakaszon ne tartoznának, azt hallotta, van olyan társaság, amely már felszámolási kérelem benyújtására készül).

A minisztérium ezt a választ lényegében nekünk is megismételte, mondván, „az építési folyamat során az építési vállalkozó és alvállalkozóik, illetve az egyes alvállalkozók között felmerülő jogviták elbírálására a KHEM nem jogosult. Amennyiben a jogvitákat az érintett felek nem tudják megoldani, azokat a magyar bíróság döntheti el.” A minisztérium leszögezte: „A koncessziós szerződés rögzíti, hogy a magyar állammal szerződésben álló koncessziós társaság köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a projektbe bevont alvállalkozók megfelelő teljesítés esetén mindenkor megkapják annak szerződésszerű ellenértékét.”

A közlekedési tárcához valóban több vállalkozás fordult panasszal, derült ki a válaszból, ahogyan az is: a minisztérium „minden esetben tájékoztatást kért a vele szerződésben álló koncessziós társaságtól a felmerült problémákról”. Nemcsak kért, kapott is: „A koncessziós társaság tájékoztatta a minisztériumot a cégeket megbízó építési vállalkozó álláspontjáról, illetve arról, hogy a koncessziós szerződésben vállalt kötelezettségeit a koncessziós társaság maradéktalanul teljesíti.”

„Jogvita áll fenn”

Hogy azonban ez mégsem így van, azt maga a konzorcium is elismerte kérdéseinkre adott válaszában. A Beregi-Tóth Sarolta jogi képviselő aláírásával küldött levél szerint „a koncessziós társaság  értesült arról, hogy az építési vállalkozó (illetve alvállalkozója) és bizonyos alvállalkozók között jogvita áll fenn (...) a vitás ügyekben az egyeztetések még nem zárultak le, tárgyalások továbbra is folyamatban vannak az érintett felek között”.

A levélben közlik azt is: a konzorcium a koncessziós szerződésben az alvállalkozókkal kapcsolatosan rárótt kötelezettségeknek „maradéktalanul eleget tesz azzal, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló építési vállalkozó elfogadott teljesítményeit tartalmazó minden esedékes számláját határidőben kifizeti, és így a kivitelezéshez szükséges forrásokat az építési vállalkozó részére rendelkezésre bocsátja”.

Felszólították magukat

Ahogyan a minisztérium, a konzorcium is tartózkodik attól, hogy véleményt nyilvánítson az ügyben, amit azzal indokolnak, hogy „a koncessziós társaság nem jogosult az építési vállalkozó és az alvállalkozók közötti esetleges jogviták elbírálására, és ez nem is a feladata. Az építési folyamat során felmerülő jogvitákat elsősorban az érintett feleknek kell jóhiszeműen megoldani, és ha ez nem lehetséges, akkor a független magyar bírósághoz fordulhat bármely vállalkozás jogorvoslatért” – olvasható az írásos válaszban. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a konzorcium és az építési vállalkozó felszólította az érintett társaságot arra, hogy az alvállalkozóival fennálló jogvitáit lehetőség szerint mihamarabb rendezze.