Monetáris tanács: csak hétfőn lesznek nevek

2011.03.04. 12:29 Módosítva: 2011.03.04. 12:36
Bár kedden úgy tűnt, már ma megtudhatjuk, kik lesznek a monetáris tanács új tagja, erre várhatóan hétfőig várni kell. Rogán Antal úgy tervezte, ma egyeztet az általa vezetett gazdasági bizottság alelnökeivel, ez a megbeszélés azonban várhatóan elmarad. Úgy tudjuk, Rogán nem kapott a kormányfő környezetéből felhatalmazást arra, hogy a jelöltek személyéről tárgyaljon.

A jegybanktörvény módosítása nyomán az országgyűlés gazdasági bizottsága jogosult az MNB monetáris tanácsának négy külső tagját jelölni (a héttagú testületnek március 1-je óta csak a bank elnöke és két alelnöke a tagja). Sokan azt várták, hogy már most hétfőn döntenek az új mt-tagokról, ez azonban elmaradt: Rogán Antal, a bizottság elnöke az alelnökkel csak kedden egyeztetett a jelölés menetéről.

Akkor megállapodtak arról, hogy a bizottság a március 7-i ülésén foglalkozik a jelöltekkel, és azokat még aznap meg is választják. Rogán és az alelnökök abban maradtak, hogy most pénteken még egy megbeszélést tartanak, amin ismertetik a kormánypárti jelöltek neveit, illetve az ellenzéki pártok is megnevezhetik saját jelöltjeiket, ha vannak ilyenek (úgy tudjuk, az alelnököket adó ellenzékiek közül az MSZP nem készül jelöltállításra, a Jobbiknál lehetségesnek tartják ezt, míg az LMP-nek nincs is alelnöke, de egyébként valószínűleg jelöltje sem lenne).

Ezt a pénteki megbeszélést – amire egyébként nem kötelezi a törvény a bizottsági elnököt – információink szerint mégsem tartják meg. Forrásaink szerint a kormányfő környezetében nem vették volna jó néven, ha Rogán olyan egyeztetést tart, amin lehetséges jelöltek neve is elhangzik. Ennek tudomásunk szerint az az oka, hogy a Fideszben még nem döntöttek arról, kik legyenek a végleges jelöltek a monetáris tanácsba. Úgy tudni, hogy egy hat-nyolc névből álló lista készült, de annak összetétele még a hét közepén is változott.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy csak a bizottság a hétfői ülésén lehet majd megtudni, kik alakítják a forint kamatszintjét és a monetáris politikát jövő héttől. Az elmúlt hetekben legtöbbször Barcza Györgyöt, a K&H elemzőjét emlegették, de elhangzott Mellár Tamás korábbi KSH-elnök neve is, valamint gyakran hallani lehetett Boros Imre volt Phare-miniszterről, Bogár Lászlóról, az első Orbán-kormány államtitkáráról és Csath Magdolna közgazdászról is (közülük csak Barcza és Mellár tűnik piackonformnak). Rogán Antal kedden azt mondta a találgatásokról: jól működik a hírzár, mert az eddigi találgatásokban nem azok a nevek jelentek meg, akiket ő szeretne felkérni.

A jegybanktörvény korábban úgy szólt, hogy két tagot a jegybankelnök, kettőt a miniszterelnök jelölt a köztársasági elnöknek; a mostani mind a négy tag jelölését a parlament gazdasági bizottságára bízza. Orbán Viktor miniszterelnök azzal érvelt a módosítás mellett, hogy a jegybank függetlenségét szolgálja, hiszen így a kormány helyett a parlament dönt minden jelöltről, valójában azonban azt eredményezi, hogy mind a négy tagot a kormánypárti többség delegálja.

A jegybanktörvény módosítását már korábban szóvá tette az Európai Központi Bank, bár nem vétózta meg, csak kritizálta a törvénymódosítást. Több szakértő szerint egyértelműen a monetáris politikába való beavatkozásnak tekinthető, hogy a kormánytöbbség kezébe adják a jelölést. Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet csütörtökön ismét kikelt a jegybanktörvény ellen, azt mondta, azt is megvizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek az ügyben. Arra azonban nyugati elemzők sem számítanak, hogy emiatt ne választanák meg hétfőn az mt új tagjait.