Máris megszavazták a végtörlesztést

2011.09.19. 20:53 Módosítva: 2011.09.19. 21:12
Rábólintott a parlamenti többség a nagy port kavart devizahiteles-mentő törvényjavaslatra, így jövő héttől megkezdődhet a frankhitelek végtörlesztése 180 forintos árfolyamon. A kormány a parlamenti vitában nem reagált Matolcsy György az osztrák pénzügyminiszterhez írt levelére, amelyben a nemzetgazdasági miniszter mindössze 100 000 adós megmentéséről beszélt.

277 igen szavazattal, 9 ellenszavazattal, 30 tartózkodás mellett a parlament hétfőn - egy héttel a bejelentés után - elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a devizahitelek végtörlesztését 180 forintos frank-, 250 forintos euró-, illetve 2 forintos jenárfolyamon. A valójában a kormány által kidolgozott és támogatott, de egyéni képviselői indítványként Rogán Antal révén benyújtott javaslatot a koalíció mellett a Jobbik támogatta, a jelen lévő szocialisták tartózkodtak, a nem szavazatok az LMP-től érkeztek.

A tehetősebb devizahiteleseknek segítséget nyújtó intézkedést Orbán Viktor miniszterelnök ismertette múlt hétfői beszédében az országvédelmi program részeként, majd pénteken Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának az elnöke nyújtotta be.

A törvényt sürgősséggel 5 napon belül kihirdetik, a kihirdetését követő harmadik naptól 2012. április 1-jéig lesz hatályos. Az adósoknak a bankok felé legkésőbb december végéig jelezniük kell a végtörlesztésre vonatkozó igényt. Az adósnak a bejelentést követő 60 napon belül kell fizetnie.

Jön a pozitív adóslista is

Rogán Antal javaslata alapján létrejön a pénzügyi szakma által régóta sürgetett pozitív adóslista a természetes személyek esetében is. A tervezet szerint a lakossági hitelnyilvántartás segíti a hitelképesség megalapozottabb megítélését, a lakossági eladósodás csökkentését, a pénzpiac biztonságos működését.

A javaslat mind a személyi jövedelemadó, mind az ajándékozási, illetve a vagyonátruházási illetékkötelezettség alól mentesíti a végtörlesztőket, illetve kimondja, hogy a végtörlesztésnél a pénzügyi intézmény költségtérítést, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel. A törvényjavaslat ki kívánja zárni az "indokolatlan közvetítői közreműködést" a végtörlesztést  finanszírozó hitelek felvételénél.

Hány embernek segít?

Lázár János két héttel ezelőtt a javaslat ismertetésekor még 200-300 ezer emberről beszélt, Orbán Viktor szerint 300 ezer, vagy annál is több adósnak nyújthat segítséget a rögzítés. A törvényjavaslatot benyújtó Rogán Antal a parlamenti vitában úgy vélte, a legpesszimistább előrejelzések szerint is legalább 150 ezer devizahiteles élhet majd az árfolyamrögíztéssel. A nem éppen pesszimizmusáról ismert Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezzel szemben egy, az Index birtokába jutott, az osztrák gazdasági miniszternek írt levélben azt írta, az intézkedés legfeljebb 100 ezer embert érint. Vágó Gábor az LMP parlamenti képviselője a levélre hivatkozva a parlamenti vitában négyszer is felszólította a kormányt, tisztázza, hány embert érint a javaslat, de nem érkezett hozzászólás. Egyedül az előterjesztő Rogán Antal szólalt fel, aki úgy vélte, hiába próbálnak vitázni a javaslattal az ellenzéki pártok, nem adtak be érdemi módosító javaslatot.

Annak, aki a végtörlesztést választja, de korában áthidaló hitelt kért, egyidejűleg azt is vissza kell fizetnie. Ez vonatkozik azokra is, akik már bejelentkeztek az árfolyamrögzítésre, esetleg októberi, novemberi vagy decemberi részletüket már a kedvezménnyel számolva fizetik. Nekik ki kell fizetniük ezt a tartozást is.

Egy péntek délelőtti sajtóértesülés szerint a kormány fontólóra vette, hogy a végtörlesztésre jogosultak körét más módon is korlátozza, például az eredeti hitel nagysága vagy a hátralékosság szerint. Giró-Szász András kormányszóvivő azonban közölte, hogy ilyen korlátozásra nem készül a kormány.

A végtörlesztés a jobb anyagi helyzetben lévő adósoknak nyújt segítséget, a többségnek nincs elég pénze a végtörlesztéshez, és várhatóan a hitel kiváltására elegendő forinthitelt sem tud majd felvenni. Aki azonban - az adósok mintegy 10 százaléka - képes forinthitelre váltani, és a kormány által biztosított lehetőséget kihasználva végtörleszt, az akár milliós nagyságrendű árfolyamnyereség mellett a havi részleten is spórolhat, ha elég olcsó forinthitelt választ. (Hogy mennyit, azt kalkulátorunkkal kiszámolhatja.)

Végtörlesztés-kalkulátor

Az alábbi kalkulátor segítséget nyújt abban, hogy megnézze, mennyit spórol a kedvezményes árfolyamon való kilépéssel, illetve, amennyiben ehhez forinthitelre van szüksége, új hitele törlesztője mennyiben lesz kedvezőbb az elhagyott devizásnál. A kalkulátor használatáról részletesebben itt olvashat.

  • Deviza:
  • Fennálló tőketartozás devizában:
  • Piaci árfolyam:
  • Tőketartozás forintban:
  • Tőketartozás rögzített árfolyamon:
  • Végtörlesztés tőkenyeresége:
  • Hátralévő futamidő (év):
  • THM deviza (%):
  • THM forint (%):
  • Törlesztőrészlet most:
  • Törlesztőrészlet új forinthitellel:
  • Havi törlesztőrészlet változás:

A kedvezményes árfolyamú végtörlesztés - borítékolhatóan jogellenes - ötletét egyébként széles körű nemzetközi tiltakozás fogadta, hiszen jelentős kárt okozhat a zömmel külföldi tulajdonban lévő hazai bankoknak. Ha az Európai Bíróság az eddigi gyakorlatának és a magyar igazságügyi minisztérium szakértői véleményének megfelelően jár el, a lépés első körben a bankokat terhelő akár több száz milliárdos költségét a magyar államnak, azaz az adófizetőknek kell majd megfizetniük, de még nem tudni, mikor.

A PSZÁF legfrissebb, júniusi adatai szerint a háztartások teljes devizahitel-állománya 4985 milliárd forint, ebből 2560 milliárd forintot a lakáscélú állomány tesz ki.