Lázár nem adja fel
Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal, döntöttek csütörtökön a képviselők.
A közgyűlés felhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. Arra is felhatalmazták a polgármestert, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét. Bírósági út esetén Lázár Jánosnak be kell mutatnia a keresetlevelet a testületnek jóváhagyásra.
Mint ismert, az önkormányzat decemberben kérte a 2006-ban kibocsátott, 69,4 millió svájci frank névértékű kötvénye kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását az értékpapírokat lejegyző Erste Banktól, de az – ahogy Lázár János fogalmazott - ultimátumban elutasította ezt. A határozatot zárt ülésen fogadták a képviselők, de az azt megelőző több mint tízórás vita során többször szóba került a kötvény ügye is.
Lázár János a költségvetés tárgyalása során kifejtette, a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kötvény kibocsátása során nem vett igénybe tanácsadói szolgáltatást, a város közvetlenül tárgyalt a bankkal. A polgármester közölte, 2007-ben és 2008-ban az önkormányzat - a bank tanácsa és javaslata alapján, a pénzintézet állampapírok kereskedésével kapcsolatos szolgáltatásait igénybe véve - határidős opciós ügyleteket kötött. Az ügyleteken keletkező nyereségen a bank és a város megosztozott. A politikus szerint elvárható lenne, hogy „ha a jóban partnerek voltak, a veszteséget is közösen állják”.
A lakossági devizahitelek végtörlesztése kapcsán a bankszövetség és a kereskedelmi bankok maguk teremtettek precedenst, elismerve részbeni felelősségüket az árfolyamváltozás okozta károkért azzal, hogy a 180 forintos frankárfolyam feletti veszteség felét állják, mondta Lázár János.
Lázár korábban úgy fogalmazott, az Erste együttműködésének hiányában az önkormányzat vezetői az Országgyűlés jogalkotási és a kormány végrehajtási segítségét fogják kérni, emellett az európai illetékességű és hatáskörű szervekhez fordulnak.