Jogtalan az Emfesz eladása
A moszkvai választott bíróság is jogtalannak ítélte az Emfesz Kft. 2009 áprilisa eladását a svájci Rosgasnak, közölte az előző Emfesz-tulajdonos, a Mabofi Holdings csütörtökön.
A Mabofi közleménye szerint a bíróság határozatában elutasította a svájci cégnek az ügylet jóváhagyására irányuló indítványát. „Ezzel formálisan is megdőlt a céget eladó Góczi István korábbi ügyvezető egyébként alaptalan állítása, hogy a moszkvai döntés felülírhatja a magyar bíróságok eddigi véleményét” – fogalmazott az Indexhez is eljuttatott közlemény.
A Kúria ez év februárjában erősítette meg a fővárosi bíróságok két fokon hozott döntését, miszerint Góczi Istvánnak nem volt megfelelő felhatalmazása a ciprusi Mabofi Holdings tulajdonát képező Emfesz eladására.
A Mabofi különösnek nevezi, hogy éppen most rendelte el a bíróság az Emfesz még tavaly augusztusban indítványozott felszámolását, holott mostanra végleg elhárult minden akadály a Mabofi törvényes tulajdonosi jogainak helyreállítása előtt. „A felszámolást maga Góczi István tette lehetővé azzal, hogy megfelelő időzítéssel most fogadta el a hitelező követeléseit” – áll a közleményben.
A Mabofi emlékeztet arra: az Emfesz-kálvária kis híján három évig tartott. „Ez idő alatt Góczi és társai az egykor prosperáló, több mint egy milliárd dolláros forgalmú és 6 milliárd forint adózott nyereséggel rendelkező, a magyar gázpiac negyedét ellátó céget egy üres, engedélyektől megfosztott romhalmazzá tették, eltüntették a társaság minden vagyonát, beleértve az egy dolláros eladás pillanatában a bankszámláin lévő 150 millió dollárt”.
Góczi István, az Emfesz vezérigazgatója csütörtökön délelőtt még a számára pozitív moszkvai döntésben bízott, és az MTI-nek azt mondta: az Emfesz „továbbra is az életéért küzd”. Beszámolt arról is, a napokban kapták kézhez azt a végzést, amely szerint a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Kúria által korábban jóváhagyott, az Emfesz eladását jogtalannak nyilvánító bírósági határozat végrehajtását. Az ellen ugyanis az Emfesz panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyet a törvényszék megalapozottnak tartott.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)