Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Völner: A MÁV irányításán kell spórolni

2012.04.25. 08:58

Még idén megkezdődhet a használatarányos elektronikus útdíj-rendszer kialakítása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. Egy kormányhatározat szerint 2013. július 1-jétől már üzemelni is kell a rendszernek, és a héten bemutatott konvergenciaprogram is számol az innen érkező bevételekkel, 2013-ban 75 milliárd forintot vár a kormány.

Az államtitkár szerint az autópálya-használattal arányos, elektronikus útdíj-rendszer versenyképessé teheti a vasúti teherszállítást a közútival szemben: mivel a teherforgalom díja az autópálya-használati díjjal többszörösére nő, a vasútra terelődhet a teherforgalom.

Az államtitkár elmondta: a konvergencia-programban meghatározott cél szerint évi 150 milliárd forintot kíván a Nemzetgazdasági Minisztérium ezen a jogcímen az úthasználóktól beszedni. Ez azt jelentené, hogy a közutak karbantartása állami költségvetési szerepvállalás nélkül finanszírozható lenne. Kiemelte, a tárcánál azon is dolgoznak, hogy a fuvarozók mellett a tíznapos matrica árát sokalló autósok is áttérhessenek a használatarányos útdíjra.

Hat-nyolc Volán társaság maradhat

Az államtitkár kitért arra is, hogy az év második felétől kezdődő átalakítások során a jelenlegi 24-ről 6-8-ra csökkentik a Volán társaságok számát, a MÁV esetében pedig létrehoznak egy személyszállítási és egy pályavasúti társaságot.

Ennek a két társaságnak kell abból a több mint 30 cégből álló céghalmazból kiválasztani magának azokat, akikre szüksége van. Ami ezen kívül marad, az vagy megél piaci alapon, vagy nem az államnak kell fenntartani, miután nem közösségi célokat szolgáló cégekről van szó.

A MÁV központján kell spórolni

Az államtitkár szerint meg kell vizsgálni azokat a krédéseket, hogy kell-e 1500 ember a MÁV-központba, és kell-e és 1200 személyautó egy vasúti társaság használatába. A tartalékokat nem a váltóőröknél, vagy a mozdonyvezetőknél kell megtalálni, hanem a központi irányításnál - tette hozzá.

A kedvezmények kapcsán az államtitkár úgy fogalmazott: az elképzelések abba az irányba tartanak, hogy az alapvető csoportok - nyugdíjasok, diákok és mozgássérültek - kivételével az összes többi kedvezmény vagy üzletpolitikai, vagy munkáltatók, esetleg más ágazati tárcák által finanszírozott kedvezmény legyen, aminek nem lenne köze a menetjegyekhez és bérletekhez.