IMF: Feltétel a jegybank függetlensége
Az IMF üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság közötti tárgyalások előrelépését, közölte a Valutalap. A kétmondatos közlemény második sora szerint az IMF kész a tárgyalások megkezdésére, amint a jegybank függetlenségét biztosító lépéseket a magyar kormány a megbeszéltek szerint végrehajtotta.
A rövid közlemény több kérdést is felvet, nem egészen világos, hogy egyfelől pontosan milyen lépéseket vár el az IMF, másrészt, hogy a végrehajtáson a szükséges módosítások törvényi elfogadását érti-e.
A korábbi tárgyalásokon elsősorban az EU részéről fogalmazódott meg aggodalom a jegybani függetlenséggel kapcsolatban, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is több ponton sürgetett törvénymódosítást, az elmúlt két napban körvonalazódott megállapodás szerint azonban több korábban kifogásolt pontban is szemet hunyt az EU: nincs szó a jegybanki vezetők fizetéséről, de arról sem, hogy a monetáris tanács átalakítására a januárban hatályba lépett új jegybanktörvényben elfogadhatóak lennének. Korábban részben ezen kérdések miatt sürgette Brüsszel a törvény elfogadásának elhalasztását, majd miután ezt nem sikerült elérni, emiatt szakatították meg az előzetes hiteltárgyalásokat decemberben.
A kormány pillanatnyilag a március 7-én az Európai Központi Banknak véleményezésre kiküldött, a monetáris függetlenség tekintetében Brüsszelnek irányadónak tekintett intézménytől számos kifogással visszaküldött törvénytervezet nyújtotta be még a múlt héten, eredeti formájában. Arról eddig a kormány nem beszélt, hogy ezen túl menően bármilyen módosítást tervezne, sőt, Fellegi Tamás úgy fogalmazott, hogy a jegybanki vezetők fizetése és az elnöki eskü kérdése lehet, hogy bíróságra kerül, azaz ebben az ügyben a kormány nem tervez módosítást.
Az IMF lesz a rossz zsaru?
Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland londoni közgazdásza rövid gyorskommentárjában kifejezetten érdekesnek ítélte meg az IMF illetékesének kijelentését. Ez alapján az körvonalazódik, hogy most a jó zsaru szerepét az Európai Bizottság vette fel, a rossz zsaru pedig most az IMF. A piac szempontjából ez csalódást keltő lehet, ezért jöhet némi profitrealizálás a hírre - idézi a Portfolio.hu az elemzőt. A közgazdász emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság tegnap úgy adta hozzájárulását a pénzügyi segítségnyújtásról szóló hivatalos tárgyalások megkezdéséhez, hogy a jegybanktörvényt érintő módosítások tényleges elfogadása még nem történt meg. Ezért a labda most megint a kormány térfelén pattog, vagyis a szükséges módosító javaslatok gyors elfogadására van szükség - fogalmaz az elemző.
Timothy Ash szerint ezzel a kijelentéssel az IMF világos üzenetet akar küldeni mindenkinek, kemény álláspontot fog képviselni a tárgyalások során Magyarországgal. Az elemző kommentárját azzal a feltételezéssel zárja, hogy az Európai Bizottság azért vált engedékenyebbé a héten a magyarországi tárgyalások ügyében, mert arra számít, hogy az IMF fog a jövőben nyomást gyakorolni a kormányra.