Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Jó lenne egy maszek magyar légitársaság

2012.06.04. 14:39

Egy budapesti székhelyű légitársaságra szükség lenne, de nem biztos, hogy annak állami tulajdonban kell lennie - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium  közlekedési kérdésekben illetékes helyettes államtitkára a parlament sport- és turizmus bizottságának hétfői ülésén. Hozzátette: a tárca külön üdvözölné azt, ha ez a társaság használná a sármelléki, debreceni és pécsi repülőteret is.

A turisztikai vendéglátás helyzetéről Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára számolt be a bizottságnak. Az ágazat árbevétele tavaly 1 százalékkal csökkent, a szolgáltatás volumene pedig 2,1 százalékkal volt kisebb, mint 2010-ben. A foglalkoztatottak száma viszont 6 százalékkal, 163 ezerre emelkedett. A 18 ezer társas vállalkozásnak 31 százaléka volt nyereséges.

Arra a kérdésre, hogy a Malév csődje mennyivel veti vissza a beutazó turisták számát, a helyettes államtitkár a kezdeti, 5 százalékos becslést említette. Ez azonban jóval kisebb is lehet, miután az európai vonalakon gyorsan pótolták más társaságok a kiesett Malév-kapacitást - tette hozzá.