Letámadják a fogyasztói csoportokat
Mivel a hirdetések büntetése mellett nincs más jogi eszköze a devizahiteleseket is megtévesztő fogyasztói csoportok ellen a GVH-nak, ezért reklámkampányt indít az átverések megelőzésére – derült ki a szervezet keddi sajtótájékoztatóján.
„BAR-listás? Nyugdíjas? Nem kap hitelt? Pénzügyi gondja van? Kapaszkodjon belénk! Mi segítünk megoldani! Fogyasztói csoport mindenkinek!” – ilyen és ehhez hasonló hirdetések tucatjai miatt szabott ki milliós büntetéseket az elmúlt években a GVH. A bírságok összege idén már júniusban meghaladta a 60 millió forintot.
A panaszok száma egyre nő, a 24 megkezdett eljárásból pedig 22-nek büntetés lett a vége, a bírságoláson kívül mégsincs más eszköze a szervezetnek a jellemzően kis keresetűeket megtévesztő hirdetések ellen.
A fogyasztóvédelmi törvényből ugyanis végül a korábbi javaslatokkal ellentétben kimaradt a fogyasztói csoportok működését szabályozó rész, mindössze egy átmeneti rendelkezéssel megtiltották újak alakítását 2014 január 1-jéig. Arról, hogy a törvényből miért maradt ki végül a szabályozás, a GVH munkatársai nem mondtak többet, mindössze annyit jeleztek, hogy a szervezet az előkészítés során a szabályozást és a betiltást is támogathatónak találta.
Jelenleg a szervezet szerint 10-20 szervező cég üzemeltet ilyen csoportokat, többségük 3-4-et is egyszerre. A csoportokkal fő gond az, hogy bár megoldást ígérnek a pénzügyi problémákra, valójában a rendszeresen befizetett összegekért cserébe csak vásárlási jogot adnak, és az is a szerencsén múlik, hogy ehhez ki mikor jut hozzá. Vagyis lehet, hogy akár évekig fizetnek úgy az ügyfelek, hogy semmit nem kapnak cserébe.
A másik jellemző gond, hogy szerződéses összeg kifizetésére alapesetben csak a futamidő végén kerül sor, vagyis akár 15-20 évig is eltarthat, míg visszakapják a pénzüket a fogyasztók. A holnap kezdődő kampányában erre hívja fel a figyelmet a GVH, illetve külön honlapot indított és a 06 80 48 48 48-as ingyenes számon külön tájékozatást is ad.
Kérdés ugyanakkor, mekkora hatást tud ezzel elérni, hiszen a szervezet 6,2 milliós reklámkerete jóval kisebb, mint amekkora összegeket maguk a fogyasztói csoportok elköltenek hirdetésekre. A GVH ugyanakkor abban bízik, hogy mivel társadalmi célú hirdetésről van szó, a kedvezmények miatt így is eljut a veszélyezetett csoporthoz az üzenet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05