Az IMF jön, Matolcsy megy – nyaralni
Matolcsy György július 16. és 25. között lesz szabadságon – erősítette meg az Index kérdésére az Origo információit a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya. A nyaralás időzítése azért érdekes, mert éppen július 16-án érkezik Magyarországra az IMF és az Európai Unió tárgyalódelegációja, hogy egy nappal később megkezdjük azokat a hivatalos hiteltárgyalásokat, amikre már több mint fél éve vár a kormány.
A tárgyalási kör az IMF tájékoztatása szerint július 25-én zárul, Matolcsy György pedig másnap ismét munkába áll. Bár a nemzetgazdasági miniszter nincsen benne a háromfős, Varga Mihály miniszterből, Rogán Antalból és Pleschinger Gyula államtitkárból álló tárgyalódelegációban, az IMF a tárgyalások folyamán nem csak a hivatalos delegációval szokott egyeztetni.
Általában a delegációk felkeresik az NGM-et, a jegybankot, a PSZÁF-ot és különböző banki szakértőket is, hogy teljesebb képet kapjanak a gazdasági helyzetről és a költségvetési tervekről. Ezért így különösen meglepő, hogy a nemzetgazdasági miniszter éppen erre az időszakra időzítette a nyaralást – igaz, már az is meglepő volt, hogy ősszel nem került bele a tárgyalódelegációba.