Varga Mihály beszámol az IMF-tárgyalásról

2012.10.01. 12:29

A parlament gazdasági bizottsága a múlt héten a 2008-as IMF-hitelről faggatta az akkori megállapodásban részt vevőket, köztük Veres János volt pénzügyminisztert és Simor András, az MNB elnökét. A bizottsági ülésen Rogán Antal, a testület elnöke, egyben a mostani tárgyalódelegáció tagja azt mondta, a következő alkalommal beszámol arról, most hogy állnak a tárgyalások. A beszámolót végül mégsem ő, hanem Varga Mihály IMF-ügyi miniszter, magyar főtárgyaló tartotta. A legfontosabb kijelentése az volt, amivel elismerte: a kormány által eddig mondott 1,6 százalékos növekedési prognózisnál kisebb lehet a növekedés, ezért - hogy a hiánycél tartható legyen - korrekció kell a 2013-ra tervezett költségvetésben. Ennek mértéke 300-350 milliárd forint lehet.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újabb kérdezési vagy véleményezési kör nem indult, ha jól figyeltünk, a bizottság kormánypárti tagjai - Rogán Antal kivételével - passzív megfigyelői voltak az eseményeknek. A testület most átkapcsol törvénygyári üzemmódba, egyebek mellett a postatörvényről és a nyugdíjvagyon eladhatóságát szolgáló törvénytervezetről tárgyalnak majd.

  • A bizottsági ülésről távozóban Varga Mihályt újságírók próbálták faggatni, mérsékelt sikerrel. Lényegében azt ismételte meg, amit a testület ülésén is. Arra a kérdésre, hogy a tömegközlekedési támogatások átalakítása azt jelenti-e, hogy bezárnak vasútvonalakt, azt mondta, hogy a vasút működésében hatékonyságjavítást fognak elérni.