További Magyar cikkek
Az Index információi szerint december elsején Stadler Hungária Kft. néven magyarországi céget alapít a MÁV motorvonattenderét megnyerő svájci Stadler. A kezdetben 3-4 fős, kereskedelmi, tenderezési feladatokat ellátó iroda ügyvezetője és 20 százalékos tulajdonosa Dunai Zoltán lesz, aki az év végéig a Stadler-csoport fő hazai partnerének, a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Rt.-nek az első embere. (Decemberben tehát formálisan két állása lesz a szakembernek, de a GTK-ban felmentik majd a munkavégzés alól.) Az üzletrészek négyötöde természetesen a svájci anyacégé.
Mint az Index már megírta, Dunai távozásának hátterében az áll, hogy a Transelektró-csoport elnökének és legnagyobb tulajdonosának, Székely Péternek az a szándéka, hogy fokozatos háttérbe vonulásával párhuzamosan fiainak adja át a csoport vezetését. Információink szerint a napokban jelentik be, hogy a GTK új vezérigazgatója Székely Péter idősebbik fia, a már most is a konglomerátumnál menedzserkedő Székely Balázs lesz.
Székely (balra) fiát ülteti Dunai helyére
A Stadler Hungária feladata nem kizárólag a Flirtgate-ként elhíresült tender levezénylése lesz. Az ambíciózus svájci járműgyártónál nemcsak a 30 Flirt után opciósan rendelhető újabb 30 motorvonat szállításában bíznak, hanem abban is, hogy a sorozat nem áll meg, a MÁV szinte teljes villamos elővárosi járműigényét e sorozatból elégíti ki, sőt az IC-kocsik hamarosan szükségessé váló pótlását is részben a távolsági forgalomra némileg átalakított Flirtökből oldják meg. (A közbeszerzési törvény - bizonyos feltételekkel - lehetőséget ad az ilyenfajta "utánrendelésre" újabb tender, így újabb botrány [?] nélkül.) De a Stadlernél számolnak fővárosi beszerzésekkel is, a következő években esedékes lesz a fogaskerekű, a kisföldalatti és az 1-es villamos járműveinek cseréje is. (Az első két kategóriában, tehát a speciális, kisszériás villamos motorvonatok készítésében igazi specialistának számít a svájci vállalkozás.)
Úgy tudjuk, a Stadler más tekintetben is a saját kezébe veszi a motorvonattender ügyét. Mert kénytelen a kezébe venni. Mint emlékezetes, a járművekre kiírt versenytárgyalást annyi balszerencse közt, oly sok viszály után megnyerő svájciak végül is csak feltételesen tudták aláírni a szerződést az állami vasúttal. A megállapodás életbeléptetését többek között az eleve külön kiírt finanszírozási tender sikeréhez kötötték.
Egy hónapja azonban a MÁV kénytelen volt elhalasztani a finanszírozási tendert. Az időközben még a korábbinál is rosszabb pénzügyi helyzetbe került, például tőkeleszállításon is átesett vasút azonban egyesek szerint nehezebben talál majd olyan bankot, amely állami garancia nélkül hitelezné a vonatokat. Arról pedig a kormány nem akar hallani. A problémát a Stadler úgy oldaná meg, hogy igénybe venné a svájci exporthitel-biztosító (az IRG) szolgáltatásait. Magyarán a magyar helyett a kis EU-n kívüli alpesi ország állama garantálná az ügyletet. Így már több (három) svájci bank is hajlandó lenne pályázni 8 és 11,5 év közötti futamidőt ajánlva a hitelre.
Akárhogy is, az első Flirtök biztos, hogy nem érkeznek meg a 2006. tavaszi országgyűlési választásokig, hiszen a Stadlernek 12 hónapja lesz a szerződés hatályosulásától az első szerelvények szállításáig