További Magyar cikkek
Jól bírta a február 12-ei rohamot a kormányzati ügyfélkapu és az adóhivatal elektronikus rendszere. Üzemzavar nélkül fogadták a január véginél jóval nagyobb adatforgalmat, bár az egyéb szolgáltatások olykor lelassultak.
Az adóhatóság által várt 1,4-1,5 millió bevallással és adatszolgáltatással szemben hétfőn éjfélig végül 1,17 millió sikeres bevallás érkezett – mondta Nagy József, az APEH titkársági főosztályának vezetője. Ebből 370 ezret hétfőn küldtek be, amivel megdőlt a január 31-ei 200 ezres napi rekord.
Volt 26 ezres óra is
A legnagyobb forgalmat hétfőn délután 4 és 5 óra között regisztrálták, akkor mintegy 26 ezer e-bevallást nyújtottak be, több mint másfélszeresét a január 31-ei közel 16 ezres csúcsnak. Február 12-én a havi adó- és járulékbevallás mellett más bevallások és adatszolgáltatások határideje is lejárt. Voltak olyan adózók, akiknek több – egyes esetekben akár három-négy – bevallást kellett benyújtaniuk egyszerre.
Az APEH a február 12-én e-bevallásra kötelezett adózói kört 830 ezresre becsülte, vagyis ennyiről tételezte fel, hogy kifizető. Közülük 100-110 ezren azonban nem csupán e-bevallást nem nyújtottak be, nem is regisztráltatták magukat. A későbbi ellenőrzések derítik ki, hogy ők azért nem regisztráltatták magukat vagy képviselőjüket, mert nem kifizetők – az e-bevallás akkor nem kötelező –, vagy ennek más oka van. Az adóhatóság egyébként az érintetteket levélben figyelmeztette a regisztrációs kötelezettségre. Akik ezt indokolatlanul elmulasztották, akár 500 ezer forint bírságra is számíthatnak.
Az APEH elnöke, Szikora János elrendelte az ügyfélszolgálat megerősítését, munkatársai így a normál napokon megszokott 60-70 vonallal szemben 165 telefonvonalon fogadták a hívásokat, s hétfőn egészen éjfélig az adózók rendelkezésére álltak. A bevallási határidő napján a telefonos ügyfélszolgálat is rekordot döntött, 10 200 hívást fogadott (január 31-én, a korábbi csúcs idején 6800-at).
Újabb roham csütörtökön
Az adódömping – részben már éves bevallásokkal – február 15-én folytatódik, addig az APEH becslései szerint további 900 ezer bevallásnak kell beérkeznie. Eddig kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, valamint a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó társas vállalkozásoknak a 2006-os évről szóló evabevallást a 0643-as nyomtatványon, valamint elvileg megfizetni az egész évre szóló evát.
Mivel tavaly bevezették az evásoknak is a feltöltési kötelezettséget, akik jól becsülték meg bevételeiket, azoknak most már fizetniük nem kell. Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre köteles magánszemélyeknek az szja-bevallást is eddig kell beadni a 0653-as nyomtatványon.
Február 15-ig kell benyújtani a kulturális járulék elszámolásáról (a 0616-os nyomtatványon), a rehabilitációs hozzájárulásról és a szakképzési hozzájárulásról a 0605-ösön (a havi és évközi bevallásra nem kötelezetteknek a 0603-ason), a környezetvédelmi termékdíj tételenkénti részletezettségéről a 06230-ason, az összesítő bevallás benyújtására kötelezett adózóknak a fogyasztói árkiegészítésről a 06152-es nyomtatványon. Csütörtökön van az éves bevallóknak az áfabevallás és -befizetés határideje is, ehhez a 0665/650/651-es űrlapot kell használni.
Nemcsak egy végső, hanem egy kezdő határidő is február 15-e: ekkortól lehet visszakérni a regisztrációs adót. Ezt február 15-től 180 napon keresztül lehet megtenni levélben vagy személyesen annál a fővámhivatalnál, amely az adót kiszabta. A 2004. május 1. és 2005. december 31. között a használt gépjárművek után megfizetett regisztrációs adó egy része igényelhető vissza egy európai bírósági döntés nyomán.Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben
A SPAR és az ALDI is jelezte, mennyit lehet keresni náluk. Mutatjuk a számokat.
január 2., 12:57
- Gazdaság
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek
A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.
tegnap, 18:58
- Gazdaság
Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat
Új szereplő és több rekord is született 2024-ben a Budapesti Értéktőzsdén.
január 2., 14:07
- Mindeközben
Szarvas Andi: Lehet mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el
tegnap, 21:44
- Mindeközben
Egyre jobban hasonlít Nicole Kidmanre tinilánya, együtt buliztak most Los Angelesben
tegnap, 20:43
- Gazdaság
Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?
Összeszedtük a 2025-ös lakhatást könnyíteni szándékozó kormányzati programokat.
január 2., 17:12
- Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?
Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.
január 2., 14:39
- Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás
Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.
január 2., 12:45
- Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon
A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.
január 2., 11:07
- Mindeközben
Házasság első látásra: Reni váratlanul összetépte végső döntését tartalmazó levelét
tegnap, 19:43
- Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.
január 2., 09:19
- Gazdaság
2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója
Ismét piacvezető a Suzuki a hazai személyautóknál.
január 2., 13:50
- Mindeközben
Demi Moore-nál talán csak lányai örültek jobban Golden Globe-győzelmének, megható videón a család reakciója
tegnap, 18:40
- Címlapon
Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda
Jöhet a keményvonalas vámpolitika.
tegnap, 13:36
- Címlapon
Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen
Az eset Budapest XI. kerületében történt.
tegnap, 19:17
- Gazdaság
A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket
Mínusz tíz fok alatti érték sehol sem valószínű az országban.
január 2., 14:55
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése eldöntötte, mi lesz az év legfontosabb kérdése, de most jön a java
Ez a 2026-os választásokon mindent felülírhat.
január 3., 07:35
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára
Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.
január 2., 19:04
- Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt
Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.
2024. december 31., 07:47
- Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát
Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.
2024. december 31., 09:52
- Címlapon
A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el
A diktatúra hétköznapjaiban csak emberi vágóhídként emlegették.
tegnap, 18:39
- Gazdaság
Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem
Magyarország ellátása zavartalan.
január 1., 19:06
- Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon
Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.
2024. december 31., 12:15
- Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt
A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.
2024. december 31., 14:40
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt a TV2-nek a Házasság első látásra bakija miatt, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 15:35
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Gazdaság
Már élesedett az inflációkövető adórendszer, de kedvezményekre is lehet számítani az új évben
A SZÉP-kártyák felhasználhatósága is bővült.
január 1., 16:05
- Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt
A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.
január 1., 12:38
- Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik
Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?
január 1., 13:22
- Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
január 1., 11:42
- Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon
Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.
2024. december 31., 11:57
- Címlapon
A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él
Akikkel mostohán bántak az elmúlt évszázad nagyhatalmai.
tegnap, 18:28
- Gazdaság
Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van
A minden magyar életét érintő talány megfejtését kerestük.
január 1., 15:33