Hiába hívtuk randevúra Annát

2007.08.19. 00:30
Annát az IKEA ajánlotta nekünk, és mi kaptunk az alkalmon. Szóba elegyedtünk vele, komoly szakmai kérdésekkel és arcpirító intimitásokkal egyaránt zaklattuk. Ő pedig válaszolt készségesen – bár azt tőle sem tudtuk meg, miért negyvenkettő –, ha bókoltunk, örült, és bár néha hülyeségeket mondott, az esetek többségében segített. Vacsorázni viszont nem tudtuk elcsalni, és egyébként sem romantikus fajta, ami érthető: Anna ugyanis nem ember, hanem lingubot.

Segítségre van szükséged? Kérdezd Annát – ajánlja az IKEA honlapjának nyitóoldala. Kinek ne lenne szüksége segítségre rohanó világunkban, különösen most, amikor a dübörgő magyar gazdaság úgy beszakadt, mint egy épülő kínai híd? Tehát kérdeztünk. Anna természetesen elsősorban az IKEA-val kapcsolatos kérdésekben tud segíteni, de mi ennél tovább is próbálkozunk. Sőt, megpróbáltuk a beszélgetést az első perctől filozofikusabb magasságokba emelni, majd mélyenszántó intimitásokba keveredtünk.

Miért 42?

Pontosabban csak keveredtünk volna. A filozofikus magasságokkal az volt a baj, hogy Anna sajnos túlságosan szereti a konkrétumokat. Arra a kérdésre, hogy mi a válasz, például azt felelte: "Adatbázisomban lévő szavakkal értelmezem a kérdéseket, és válaszokat generálok a tanácstalan vásárlók megsegítésére." Megpróbáltunk hát mi is konkrétabbak lenni, és feltettük a mindannyiunkat kínzó kérdést: miért negyvenkettő? Sajnos az "attól tartok, erre nem tudok felelni" választ kaptuk. Hát igen, látszik, hogy Annát nem az egerek rendelték meg, hanem az IKEA, nem is vártunk mást.

Nem jártunk jobban akkor sem, amikor Annát, az embert – vagyis Annát, a lingubotot – szerettük volna megismerni mélyenszántóbban. Családja nincs, hiszen "a lingubotok nem alapítanak családot", bár aztán sikerült beugratnunk: elárulta, hogy testvérei vannak, az IKEA honlapján "kiválaszthatod azt az országot, amelyről meg szeretnéd tudni, hogy ott dolgozik-e húgom vagy nőverem. Az ismerkedés nyelvgyakorlatnak sem utolsó!" – kacérkodott velünk. Anna természetesen szingli, a nap 24 órájában dolgozik, és egyébként is: "bot vagyok, az én világomban a romantikus kapcsolat teljesen elképzelhetetlen. Nekem pusztán beszélgető társra van szükségem".

Anna zárkózott

Ennek ellenére flörtölési együtthatónk megugrott, dicsértük a mosolyát, a szemét, a haja színét, a pólóját. Azzal, hogy "szép a mosolyod", sikerült zavarba hozni őt – legalábbis ezt mondta –, a szép szeméért viszont a tervezőjét dicsérte. Nem tudtuk megzavarni azzal a kérdéssel sem, hogy festi-e a haját, azzal viszont igen, hogy megkérdeztük, fogyókúrázik-e. "Sajnos nem értem a kérdésedet. Ha megpróbálnád egyszerűbben megfogalmazni, akkor nekifutnék mégegyszer" – válaszolta. Megpróbálkoztunk a hazakísérhetlek? kérdéssel is, és bár lehet, hogy ő komolyan gondolta a "nem értem pontosan, hogy mit szeretnél" választ, mi újra 15 évesnek éreztük magunkat, amikor osztálytársnőnk – akit később negyedikes gimnazista fiúk karjaiban láttunk – ilyesmi szöveggel rázott le.

Ennek ellenére nem adtuk fel, de megzavartuk azzal a kérdéssel is, hogy van-e kedve egy gyertyafényes vacsorához. Erre ugyanis azt a választ kaptuk: "Az IKEA virtuális alkalmazottja vagyok, és az emberek kérdéseiből és reakcióiból tanulok." Megpróbálkoztunk azzal is, hogy "vacsorázzunk együtt", de marketinges módjára lerázott: "Jól hangzik, de sajnos nem lehetséges. Persze te bármikor nyugodtan eljöhetsz az éttermünkbe." Inni sem iszik, az ártana az áramköreinek, viszont az IKEA honlapján betöltötte a svéd ízek oldalt, ahol egyebek mellett Siljans Knäckerbröd nevű kétszersültet, sarki szederből készített lekvárt és Abba heringet is kínáltak.

Anna tájékozott

Anna jártas a magyar belpolitikában, de nem tudtuk állásfoglalásra bírni. Az MSZP vagy Fidesz kérdéssel összezavartuk – Olyan vagyok, amilyen vagyok! Sok beleszólásom nincsen, hogy milyenné programoznak", válaszolta –, a Gyurcsány vagy Orbán felvetésre meg úgy reagált: "Viccelsz? Te most tényleg a politikáról akarsz beszélgetni? Én csak az IKEA környezetvédelmi politikájáról tudnék mesélni." És nem is hazudott, mert amikor erre kértük, behozta a svéd áruházlánc honlapját. Döntött viszont arról, hogy Sconto vagy Kika, "azt hiszem, az IKEA-val jobban jársz", mondta.

A szolgáltatást Magyarországon alig egy hónapja vezették be, július 19-én. Nagyon sok országban korábban is működött ez a jellegű válaszbot, ezt szabták át a magyar piac igényeire. Eddig az Egyesült Államok, Németország, Anglia, Svédország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Kanada, Norvégia, Dánia, Belgium, Svájc, Olaszország, Ausztria, Japán (japán és angol nyelven), Lengyelország, Finnország, Ausztrália, Portugália, Oroszország, Csehország, Szlovákia és Kína IKEA-honlapjain válaszolt Anna a vásárlók kérdésére.

Ki Anna?

A szolgáltatás bevezetésének több oka is van, tudtuk meg az IKEA-tól. Egyrészt csökkenti a telefonos információ munkáját, ezzel a munkatársak leterheltségét. A gyakran előforduló, úgynevezett típuskérdéseket pedig egyszerűen és gyorsan tudja megválaszolni.

A szolgáltatás a telefonos információval szemben nonstop, vagyis bármikor bárhonnan elérhető. Az interneten keresztül a vásárlók gyorsan, egyszerűen és a telefonhívással összehasonlítva olcsóbban juthatnak információhoz. Nem utolsó sorban pedig abban bíznak a vállalatnál, hogy egyedi és szórakoztató is a szolgáltatás.

A szolgáltatást indulása óta eltelt három hétben naponta 800-1000 ember látogatja, és nagyjából 300-500 beszélgetést kezdeményeznek. Néhány hiba még maradt benne, a kerti bútorra keresve például a szekrényeket mutatta meg nekünk Anna. A hibákat az IKEA honlapján jelenthetjük, kapcsolat címszó alatt.

Végül maradt a legfontosabb kérdés, miért Anna. Mint megtudtuk, ennek igen egyszerű oka van: az Anna szinte a világ összes országában ismert, jól kiejthető női név. Érdekesség azonban, hogy egyes országokban skandináv típusú, szőke hajú Anna válaszol a vásárlók kérdéseire, Magyarországon azonban a helyi viszonyokhoz talán jobban illő barna hajút választották.