További Magyar cikkek
Bár valamennyi banknál vizsgálják az ügyfelek hitelképességét, előfordul, hogy valaki nem tudja fizetni a hitelre vásárolt autó törlesztőrészleteit. Ezekben az esetekben a bankok első körben megpróbálják átütemezni a hitelt. Az MKB-Euroleasing tapasztalatai szerint az esetek 99 százalékában a szerződések a futamidő elején borulnak be. Jellemzően alacsony önrészű és hosszú futamidejű szerződésekről van szó, ezért ezek a kísérletek az esetek többségében nem vezetnek sikerre. A hitelintézet szerint a jó módszer nem abban merül ki, hogy az ügyfelet minden eszközzel fizetésre bírják, hanem a megelőzésben.
Megelőzés
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. komoly hangsúlyt fektet a hitelképesség vizsgálatra és a csalásmegelőzésre. Révész Tamás vezérigazgató szerint ezért is sokkal jobb minőségű portfólióval dolgoznak, mint a versenytársak. A korai behajtásnak köszönhető, hogy az ügyfelek 90 százlékát sikerül pontosan és folyamatosan fizetővé tenni, így kevés hitel dől be. A többieknél felmondják a szerződéseket, így sem az ügyfelek, sem a bank nem tolja maga előtt az adósságot. A Budapest Autó a szerződést a 45. napon mondja fel, az autót a 60-80. nap között veszik vissza.
Az MKB-Euroleasing ügyféltájékoztató kampányt indított, Számolhat velünk címmel, amihez kapcsolódik honlap is. A kampány kizárólagos célja, hogy a manapság még tájékozatlan ügyfelek kiokosodhassanak az autófinanszírozással kapcsolatban. Szintén a megelőzés fontosságát hangsúlyozták a CIB-nél is: itt ehhez tartozik a szerződéses állomány folyamatos monitoringja, a kapcsolattartás az ügyfelekkel, már néhány napos késedelem esetében is.
Hasonló módszerrel él a Raiffeisen Bank. A behajtási folyamat két részre oszlik: puha és kemény behajtás. A puha behajtásnál telefonon hívják fel az ügyfeleket és sms-t küldenek. A fizetési ígéreteket nyilvántartják, és napi szinten ellenőrzik a befizetéseket. Ha egy ügyfél az ígéretei ellenére nem fizet, felszólító levelet küldenek, amelyben tájékoztatják az utolsó fizetési határidőről. Ha ennek ellenére sem hajlandó tartozását rendezni, felmondják a szerződést, ez már a kemény behajtás része. Ekkor még mindig 10 napja van az ügyfélnek a fizetésre. Ha még ekkor sem teszi, külső követeléskezelőt vonnak be a folyamatba. Ha az ügyfél teljesen fizetésképtelen, akkor válik szükségessé az autó visszavétele.
Az OTP csoporthoz tartozó Merkantil Bank a nem fizető ügyfélnek előbb emlékeztető levelet küld, majd telefonon is egyeztet vele. Ha nem fizet, visszaveszik az autót, de közben folyamatosan egyeztetnek telefonon. A visszavett autókra az eredeti adósnak a birtokba vételtől számított egy hétig lehetőséget biztosít a szerződés folytatására. Ha ezzel a lehetőséggel nem él az ügyfél, a bank megkezdi az autó átíratását és előkészíti az értékesítést. Külső szakértő bevonásával minden autóról állapotfelmérést és értékbecslést készítenek, a bank ennek alapján határozza meg az eladási árat, amelyet az aukción megpróbálnak elérni. Indokolt esetben igazságügyi szakértőt is bevonhatnak.
Árverések
A hitelintézetek a visszavett autókat általában elárverezik. Tapasztalatok szerint az esetek többségében a visszavett autó értékesítése után is marad a finanszírozónak követelése az ügyféllel szemben. Ez akkor fordulhat elő, ha az autót kisebb összegért adják el, mint amekkora a fennálló tartozás. Az új autók ugyanis az első évben sokat veszítenek az értékükből. Illetve mindenki hallott már olyan rémtörténeteket, hogy valakinek a visszavett autóját áron alul adták el, mert nem korrektül zajlott a licit. Ennek megelőzésére a legtöbb hitelintézetnél saját hálózaton vagy interneten keresztül szervezik az értékesítést.
A Budapest Autónak saját aukciós szájtja szájtja van. Minden visszavett autót egyedileg értékesítenek, így érhető el a legmagasabb ár - nyilatkozta az Indexnek a hitelintézet vezérigazgatója. Jelenleg csak a szájton regisztrált autókereskedők licitálhatnak. Négy hónapja értékesítik így a visszavett autókat. Korábban két-három telephelyen értékesítettek, de mint általában a használtautó kereskedelemben, előfordultak különböző trükközések. A netes értékesítéssel ez gyakorlatilag kizátható.
A Raiffeisen is saját fejlesztésű licitszofveren keresztül értékesít az interneten. A licit nyilvános, a regisztrációt követően bárki ráhatjthat az eszközökre. A szofver automatikusan működik, kizárja a manipuláció lehetőségét - tájékoztatott a bank.
A Merkantil Banknál az autók értékesítésére egyidejűleg több csatornát is használnak. A gépjármű-finanszírozásban a bankkal szerződött márkakereskedők a bank saját elektronikus rendszerén keresztül, bármely más érdeklődő pedig a bank honlapján is látható értékesíteni kívánt autókra faxon vagy e-mailben tehet ajánlatokat. Egyes autókat ezenkívül a vezess.hu oldalon is meghirdet a bank.
Arányok
Az Erste Banknál aukciós házon keresztül adják el az autókat nagy tételben. Az árverseken itt is csak kereskedők vehetnek részt. Eddig egy aukciós ház volt Magyarországon, az Autó Aukció Kft., de nemrég kezdte meg működését Győrben egy másik, a BCA Hungária Kft., amely a BCA British Car Auctions leányvállalata.
Az MKB-Euroleasing csoporttól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ők rendelkeznek a legkiterjedtebb márkafüggetlen autókereskedelmi hálózattal, ennek keretein belül oldják meg a visszavett autók értékesítését. Az értékesítés technikái az elmúlt években nem változtak. A CIB fizikai, illetve internetes licittel értékesíti az autókat. Az árveréseken kereskedők vesznek részt.
Az MKB-Euroleasingnél visszavett autók aránya a teljes szerződésállománynak nem éri el a 3 százalékát. A CIB-nél ez az arány kevesebb, mint egy százalék, a Raiffeisen Banknál pedig havi 0,2 százalék. A Merkantil Banknál is a szerződések kevesebb mint egy százalékában kell visszaveni az autókat.