Euróbevezetés - ezt a cipőt nem ránk szabták

- Noha Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió teljes jogú tagja lett - vagyis vonatkozik ránk minden kötelezettség, ami a többi uniós tagállamra és részesülhetünk minden jogban, amiben a többi -, két ponton vannak eltérések az új és a régi EU-tagállamok többsége között. Az egyik kategóriába azok az átmeneti mentességek - ilyen többek között a munkaerő-piac megnyitása, hazánk esetében a kistelepülési szennyvízhálózat kiépítése vagy a külföldi magánszemélyek földvásárlása - tartoznak, amelyekről a csatlakozási tárgyalásokon alkuk után született megállapodás. A másikba sorolhatjuk a magasabb integrációs fokozatokat, amelyekhez kötelesek vagyunk csatlakozni, de a belépés teljesítményhez kötött; arra csak akkor lesz jogunk, ha megfelelünk bizonyos feltételeknek; ilyen a schengeni övezet és az eurózóna.

- Az eurózóna feltételeit szokás maastrichti kritériumként emlegetni.

- Igen, az 1991. decemberében Maastrichtban megalkotott, és 1993-ban hatályba lépett európai uniós szerződés rögzíti, milyen követelményeket kell teljesítenie annak az országnak, amely a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (Economic and Monetary Union, EMU) akar csatlakozni. Ebben négy olyan főbb kritériumot sorolnak fel, amelyet mérni lehet: az államháztartás éves deficitje a bruttó hazai termék (GDP) arányában, az állami eladósodottság mértéke a GDP arányában, az infláció szintje és a kamatszint. Ezt a szabályt az unió akkori 12 tagállama alkotta meg, és ezek teljesítése nélkül senki nem lehet az EMU, az euróövezet tagja. Magyarország az uniós szerződés aláírásával vállalta, hogy megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel teljesíti ezeket a feltételeket. Ha ez megtörténik, akkor az EMU akkori tagjai már nem mérlegelhetnek, automatikusan jár a tagság.

- Aminek azért mégis csak van egy előszobája, a gyakran emlegetett ERM-II. rendszerhez történő csatlakozás. Ehhez is teljesíteni kell minden feltételt?

- Igen, valójában már két évvel az euró bevezetése előtt meg kell felelnünk az összes olyan elvárásnak, amely az euró-övezeti tagsághoz kell. Az ERM II. így egyfajta próbaidőnek számít. Az ebbe belépő országokat két évig "megfigyelik", és ha ez alatt az időszak alatt minden makrogazdasági mutatót az elvárt szinten tudnak tartani - és persze később sem teljesíthetnek ennél rosszabbul -, akkor vezethetik be az eurót. A dolognak valójában ekkortól, az ERM II-be lépéstől van igazi tétje. A felkészülési időszakban ugyanis egyetlen országgal szemben sem alkalmaznak retorziót.

- Holott eddig akárhányszor kellett felfrissíteni a magyar konvergenciaprogramot, mindig felmerült, hogy emiatt elveszíthetjük az unió strukturális vagy kohéziós alapjából járó támogatásokat.

- Ezt még nem veszik ilyen szigorúan. Azok az országok, amelyek az ERM II.-ben vannak, már kockáztatják az euróövezeti tagságot - azt, hogy ha a két év alatt eltérnek a felsorolt követelményektől, nem lehetnek az EMU tagjai. A konvergenciaprogram azonban még nem erről szól, itt nincs büntetés. Ha egy ország évente átdolgozza a programot, akkor sincs, bár a hitelessége azért csorbul.

- Azért közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy az uniós tagok sem kockáztatják feltétlenül a kizárást azzal, hogy egyik vagy másik kritériumot nem teljesítik. Ez mivel magyarázható?

- Valóban, az elmúlt években Németország és Franciaország példája is azt mutatta, hogy ezt a szabályt nem minden esetben alkalmazzák vasszigorral, hiszen mindkét ország esetében felmentéssel zárult a túlzottdeficit-eljárás. Ez valóban olyan érzést kelthet a külső szemlélőben, hogy a kötelezettségeket meg lehet szegni, amitől olyan érzésünk támad, hogy az EMU tagjai nem veszik komolyan a saját szabályaikat. Ám ezeknek a felmentéseknek elsősorban politikai okuk volt, a kisebb tagállamok pedig nem akartak szembemenni az unió két meghatározó országával. Ne legyen illúziónk, ha ez egy kisebb országgal, mondjuk Írországgal vagy Portugáliával történik meg, az aligha ússza meg ilyen könnyedén.

- Ebben az esetben a nem nettó befizetők esetén akár a támogatás megvonása is lehet a kritériumok be nem tartásának következménye?

- Elvileg igen, ez azonban a legvégső eszközök egyike. Ne felejtsük el, amit a döntéshozók is pontosan tudnak: azok, akik egyik nap ítélnek, másnap abban a székben ülnek, amelyben a róluk mondott verdiktet kell meghallgatniuk. Úgyhogy van egyfajta kéz kezet most szemlélet.

- Ezzel együtt mégis csak tény, hogy a magyar konvergenciaprogramot többször kellett átdolgozni, felfrissíteni. Jól van ez így?

- Hazánk 2004-ben nyújtotta be azt a gazdaságpolitikai programot, amely az euró bevezetéséhez szükséges pályát rajzolta meg. Ezt azóta kétszer kellett módosítani, majd ezt követően döntött úgy Brüsszel, hogy várjuk meg a tavaszi választásokat, higgadjanak le a kedélyek a politikában, és majd az új kormány, talán tisztább fejjel, kevesebb társadalmi nyomással a háta mögött, szeptember 1-jére elkészítheti az új, tartható konvergenciatervet. Ezt a programot egyébként évente egyszer fel kell frissíteni, ilyenkor változtatni is lehet rajta. Nem lenne azonban baj, ha egy programot sikerülne változatlanul végigvinni; annak lenne becsülete és tekintélye; sajnos nekünk ez eddig nem sikerült.

- Azért a tervek teljesítésével több új EU-tagállamnak is meggyűlik a baja. Mi ennek az oka?

- Nézze, ezt a cipőt nem miránk szabták. A balti államok példája érzékelteti talán ezt a legszemléletesebben. Azok is, akárcsak valamennyi új EU-tagállam, felzárkózó országok, ahol a felzárkózás miatt pörög a gazdaság, miáltal megszaladt az infláció több országban is, ami veszélyeztetheti az euró tervezett bevezetését. A maastrichti kritériumokat nem felzárkózó, hanem fejlett országokra találták ki, más dolog, hogy azóta sem jutott senkinek az eszébe jobb megoldás.

Nálunk emellett van egy másik, a többi új tagállam többségében nem jelentkező gond is. A magas államadósság ugyanis egy olyan teher, amelyet nekünk - és a lengyeleknek - görgetnünk kell, miközben a többi ország olyan utódállam, amely nem örökölt hatalmas adósságokat, sem monumentális, merev struktúrájú államigazgatási rendszert.

- Ezek az államok így közelebb is állnak az euró bevezetéséhez...

- Igen, de hát kis autóval könnyebb is parkolni. Szlovénia, Szlovákia, és az inflációs problémát leszámítva a balti államok is valóban előrébb járnak - részben az adósságörökség már említett hiánya miatt -, de másfél és kétmilliós országokban könnyebb szigorú gazdaságpolitikát csinálni, mint egy tíz- vagy egy negyvenmilliósban.

- A magyar konvergenciaprogrammal kapcsolatos kifogások mivel magyarázhatók?

- Ennek több összetevője van. Szerintem egy kormánynak egy ilyen terv készítésekor először is józanul fel kell mérnie a mozgásteret (ez azonban a politikai nyomás miatt szinte soha nem történhet meg). Mivel a kiadások meghaladják a bevételeket, méghozzá jelenleg a GDP több mint hat százalékával, ezt a deficitet jelentősen le kell faragni. Ehhez fel kell mérni, milyen mértékben csökkenthetők a kiadások és növelhetők-e a bevételek. Utóbbira az adóemelés lenne a legjobb eszköz, de láthatóan most ezzel ellentétes tendenciák vannak. A kiadások mérséklése csak részben képzelhető el az állami apparátus lefaragásával, hiszen számos alapvető fontosságú közszolgáltatás már most is alulfinanszírozott.

Mindezek figyelembevételével kell megrajzolni azt a pályát, amely a mozgástéren belül marad, ugyanakkor elvezet az euró bevezetéséig. Ha valaki ezt meg tudja csinálni, és azután tartani is tudja magát a vállalásokhoz, azt tisztelettel fogadják Brüsszelben. De akár nem is kell a teljes pályát felvázolni - a lengyel programban például nem szerepel céldátum -, hanem elég a következő néhány év tennivalóit, lépéseit megfogalmazni; nincs külső nyomás, hogy egyik vagy másik ország mikorra vezeti be az eurót, senki nem kéri számon a dátumot. Inkább csak belső, politikai okok vannak, a presztízs hajtja a politikusokat. Persze meg lehet rajzolni az egész utat is, mi állandóan ezzel próbálkozunk, de irreális pályákon nem lehet közlekedni.

- A magyar politika mennyire van ezzel tisztában?

- Én többeknek mondtam, hogy ez nem az a játék, mint a szocialista tervgazdálkodás idején: mondunk egy szép számot, elbukjuk, és aztán megmagyarázzuk, hogy miért nem sikerült. Inkább fordítva kellene: kevesebbet vállalni, és ha sikerül túlteljesíteni, akkor azt elismerik az unióban is. Így viszont a morális megítélésünk sérül.

- A tavaszi választásnak milyen hatása lehet arra, milyen konvergenciaprogram készül el szeptemberre? Vannak egyáltalán különféle lehetséges forgatókönyvek?

- Lehet spekulálni azon, mi lesz, ha kormányváltás lesz, és mi, ha ismét a mostani kormánypártok kapnak bizalmat. Azt tisztán kell látnunk, hogy a kormányváltás az mindig egy minőségi váltást is jelent, ilyenkor sok minden változhat, és tovább tarthat a bizonytalanság. A kontinuitás, amit 1990 óta még nem volt alkalmunk átélni, minden bizonnyal egy nyugodtabb helyzetet teremtene, bár erre sincs feltétlenül garancia. Ami biztos, hogy bárki is kerül hatalomra, teljesítenie kell egyes választási ígéreteit, aminek természetesen lesz költségvetési kihatása, bár nem hiszem, hogy még egyszer olyan intenzív lenne ez az ígéretbeváltás, mint amilyen a Medgyessy-kormány első hónapjaiban volt.

- Akkor a szeptember elseji haladékkal valójában nem is nyertünk?

- Dehogynem. Az erről szóló brüsszeli döntés esély az országnak, a hivatalba lépő új kormánynak.