Titokban szóltak, hogy elvesznek több tízmilliárdot
További Magyar cikkek
Nemrég szembesültek a minisztériumok és a fejezetgazdák azzal, hogy jövőre újabb elvonást lesznek kénytelenek elviselni - tudta meg az Index.
Információink szerint a jövő évi költségvetés tervezésének kezdeti fázisában kapták azt az utasítást, hogy 2008. évi keretüket ne csak a létszámleépítésekkel, intézménymegszüntetésekkel és egyéb determinációkkal korrigált 2007-es számokra alapozzák, hanem csökkentsék a fejezeti egyensúlyi tartalékkal is. Magyarán: a bázis nem tartalmazhatja az idei fejezeti egyensúlyi tartalékot, így az annak megfelelő összeget kivonják a rendszerből. (A támogatási előirányzat meghatározásakor kell így eljárniuk a fejezetgazdáknak. A támogatási előirányzat takarja azt az összeget, amelyet a központilag beszedett adókból, díjakból, illetékekből kap meg egy minisztérium. Ez a tétel a tárca összes bevételének döntő részét teszi ki, a saját bevételek elhanyagolható részt képviselnek.) Ez nem jelenti azt, hogy a jövő évi büdzsében nem lesz fejezeti egyensúlyi tartalék, épp ellenkezőleg: a fent említett elvonás miatt kisebb keretből meghatározott összeget még elkülönítenek ilyen jogcímen.
80 milliárd forint mínusz
Nem kis tételről van szó, hiszen a fejezeti egyensúlyi tartalék idén több mint 80 milliárd forintot tesz ki. Ez átlagosan 3 százalék körüli megszorítást jelent a minisztériumoknak, de van tárca, amely ennél kisebb, s van, amely nagyobb érvágást szenved el. Előbbire példa a gazdasági, amelyet egyszázalékos elvonás sújt, míg a lista másik végén az agrárminisztérium szomorkodik 5 százalékos forráscsökkenéssel.
Az instrukció azért is fájhat a minisztériumok vezetőinek, mivel az az elvileg irányadó dokumentumban, a három héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott tervezési köriratban nem szerepel. Az elvonással a keretszámok kézhez vételekor találták szembe magukat az érintettek. Ez azért is meglepő, mert a PM a már elhíresült konvergenciaprogramban nem irányzott elő újabb kormányzati elvonást 2008-ra, és a PM vezetőinek az államháztartási folyamatok kedvező alakulásáról szóló - utóbbi időben tett - nyilatkozatai is mást sejtettek.
Kérdésünkre a Pénzügyminisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy a körirat szerint zajlik a tervezés. Ennek ellentmond, hogy a PM honlapján olvasható dokumentum értelmében "a 2008. évi támogatási keretszámok a 2007. évi eredeti előirányzatból kiindulva tartalmazzák a keretszámon belül összegszerűen megadott fejezeti egyensúlyi tartalékot."
Máshol kedveznének
Úgy tudjuk, egy másik ponton viszont megkönnyítik a fejezetek (a minisztériumok és egyéb központi költségvetési intézmények, mint például a bíróságok vagy a Magyar Tudományos Akadémia) életét. Információink szerint a pénzügyi tárca eltöröltetné a maradványtartási kötelezettséget a fejezetek számára.
A kormány erről még nem tárgyalt. Megkeresésünkre a PM úgy reagált, nem biztos, hogy nem lesz maradványtartási kötelezettség.
A tárcák szükségszerűen nem tudják elkölteni egész éves keretüket, hiszen például a megkötött szerződések egy részénél a számlát csak a következő esztendőben egyenlítik ki. Az el nem költött összeg a maradvány, ami egy tárcánál néhány tízmilliárd forintra rúg alapesetben, így összességében államháztartási szinten normális körülmények között 250 milliárd forint körüli maradványnak kellene képződnie. Még az évtized elején azonban hatalmasra duzzadt ez az állomány, a múlt évben 550 milliárd forint körüli összeget cipelt magán a büdzsé.
Végre nem kell tologatni
Az utóbbi években azért írták elő a maradványtartási kötelezettséget a minisztériumok számára (adott év végén ugyanakkora összegű maradvánnyal kellett rendelkezniük, mint a megelőző év végén), mert félő volt, hogy a minisztériumok gyorsan elköltenék a korábban felhalmozott pénz jelentős részét, borítva a költségvetést. Most jó alkalom kínálkozik a maradványállomány lefaragására, hiszen az államháztartás egyenlegét érintő folyamatok kedvezően alakulnak, a hiány kisebb lehet a célnál. PM tisztségviselői több ízben jelezték, hogy ezt szeretnék a normális szintre csökkenteni.
A maradványtartási előírás megszüntetése azért lenne nagy könnyebbség az érintetteknek is, mivel végre nem kell majd év vége fele a szerződéseket, a kifizetéseket az évek között tologatniuk, megszabadulnánk az ezzel járó, nem elhanyagolható adminisztrációs tehertől. A maradványtartás feloldása kockázatot jelent, ám ezt azzal akarják kivédeni a Pénzügyminisztériumban, hogy a fejezeti és a központi egyensúlyi tartalék egy részét szükség esetén zárolják 2008-ban. Vagyis ha a tárcák túl sokat költenének a maradványból, az év elején létrehozott, összesen vélhetően 100 milliárd forintot is meghaladó puffer egy részét nem engedné elkölteni a kormányzat.