Bezuhant a tőzsde

2007.11.27. 17:44
Világszerte, napok óta esnek a részvénypiacok, a nemzetközi trendeket eddig is követő BUX kedden azonban így is nagyot bukott: az ezer pont feletti, 4,3 százalékos zuhanás a negyedik legnagyobb esés a budapesti tőzsde történetében, kedden egyértelműen a régió vesztesei voltunk. Igaz, ebben szerepe volt annak, hogy a Molt egy piaci pletyka miatt adták, miközben a bankpapírokat mindenhol büntetik a befektetők, a BUX-kosárban azonban éppen ez a két bír a legnagyobb súllyal.

A cseh PX 1,9, a lengyel WIG-20 1,6, az orosz RTS pedig 1 százalékot esett kedden, míg a BUX 4,3 százalékkal zárt alacsonyabban: a számok magukért beszélnek, miközben nemcsak a régióban, de világszerte az eladók vannak többségben a régióban, Budapesten kedden így is, ahogy a portfolio.hu értékelte, vérfürdő volt. A 23 899 forintos zárás mindenesetre a kora tavaszi szintre repítette vissza az egy nap alatt 1066 pontos bukással a tőzsdét.

A legnagyobbat, 8,8 százalékot a Rába papírok bukták, de az összképet nyilván nem a kisebbnek minősülő cégek határozták meg. Bár három kisebb papír kivételével mindenki bukott, a jelentősebbnek számító cégek közül a Magyar Telekom (mínusz 2,5 százalék), valamint a gyógyszerpapírok (Richter -0,8, Egis -0,3 %) bőven nem estek kimagaslóan.

A BUX-kosárban a legnagyobb szerepet játszó óriások, a Mol és az OTP viszont igen. Előbbinél Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint "saját sztori" is közrejátszott: egy a piacon terjedő pletyka szerint a Mol ajánlatott tenne az angol Premier Oil nevű cégre, jelentős 27 százalékos felárat kínálva a részvényekért. Hogy pletyka nem alaptalan, azt mutatja, az angol cég papírja 5-6 százalék között erősödtek ma, míg azonban a túlfizetés lehetősége ott pozitív, itt negatív hatással járt. Ráadásul, tette hozzá Sarkadi, a Mol árát már egyre kevésbé támogatja az OMV esetleges felvásárlási ajánlata. A Mol 6,3 százalékot esett, 23 300 forinton zárt.

A bankpapírok mindenütt a világon esnek, hiszen a befektetők részben éppen azért fordulnak el a tőkepiacoktól, mert az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult pénzügyi zavarok hatására a biztonságosabb befektetéseket keresik. Sarkadi Szabó Kornél szerint látszik, hogy az alapok is szórják ki részvényeiket, hogy csökkentsék részvénykitettségüket. Ugyanakkor Magyarországot most külön büntethetik a makrogazdasági mutatók miatt is, hiszen mind a lakosság nagyfokú eladósodottsága, mind pedig az alacsony gazdasági növekedés kockázati tényezőként jelentkezik. Az OTP 5,2 százalékos esése 7680 forintra dobta vissza az árfolyamot.

Nem látszik a vége

A szakértő szerint egyelőre megjósolhatatlan, hol lesz az eladási hullám vége, az azonban valószínűsíthető, hogy azt követően sem lesz gyors felépülés, fellendülés. További nagy esésre viszont Sarkadi Szabó Kornél szerint csak akkor kerülhetne sor, ha ténylegesen veszélybe kerülne a világ pénzügyi rendszerének működőképessége, de ez nem várható. Most inkább az látszik, ami egyébként is jellemző a különböző sokkok nyomán: a piacok túlreagálnak, a Citigroup például már elvesztette piaci értéke felét. Ez azonban nem közgazdaságilag megmagyarázható okoknak, sokkal inkább félelmeknek köszönhető, rövid távon a piac működésében meghatározóvá tudnak válni a pszichés tényezők.