Százmilliárd lehet az augusztusi hiány

2005.08.17. 11:42
A Pénzügyminisztérium a vártnál nagyobb júliusi többlet után 99,8 milliárd forintos államháztartási hiányt vár augusztusra és 52,7 milliárdot szeptemberre. A harmadik negyedév végén így összesen 1088,9 milliárd forintos deficittel zárhat az államháztartás egyenlege. Ez 66 milliárddal meghaladja az éves előirányzatot.
Júliusban az államháztartás a vártnál magasabb többlettel zárt, így az első félévhez képest mérséklődött a pénzforgalmi deficit - erősítette meg csütörtökön előzetes becslését a pénzügyminisztérium. A múlt hónapban az államháztartásban 51,7 milliárd forintos többlet keletkezett, ezen belül 57,3 milliárdos többlettel zárt a költségvetés, 14,1 milliárdossal állami pénzalapok egyenlege. A társadalombiztosítási alapok deficitje 19,7 milliárd forint volt.

Összességében az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - 936,4 milliárd forintos hiánnyal zárt az első hét hónapban. Ez kedvezőbb a pénzügyminisztérium által vártnál, hiszen a prognózis 959,3 milliárd forint volt. Az éves deficitterv 91,6 százalékosan teljesült az előrejelzésben szereplő 93,8 százalék helyett.

A vártnál több volt az áfa

Az első félévben az uniós módon számolt pénzforgalmi hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százaléka lett. Az elsődleges - kamatkötelezettségek nélküli - hiány a bruttó hazai termék 1,9 százalékát tette ki. A féléves pénzforgalmi deficit a GDP 4,4 százaléka volt. A júliusi többlet hatására a héthónapos pénzforgalmi hiány a 4,2 százalékra mérséklődött.

Az áfabevételek júliusban viszonylag jól alakultak, közel 30 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Evából több mint negyedével több folyt be, mint 2004 júliusában. Az szja-bevételek növekedése mérsékeltebb , 6,7 százalékos volt. A kiadásoknál kiemelhető a családi támogatások közel 10 százalékos bővülése, továbbá a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak 17,3 százalékos emelkedése.

A júliusi többlet után komoly hiányra számít augusztusban és szeptemberben a PM. A tárca előrejelzése szerint ebben a hónapban 99,8 milliárd forintos deficittel zár az államháztartás, míg az első őszi hónapra 52,7 milliárdos hiányt prognosztizálnak. Így szeptember - és egyben a harmadik negyedév - végére a deficit 1088,9 milliárd forint lesz. Ez 66,2 milliárd forinttal lesz több, mint az egész évre tervezett 1022,7 milliárd forintos hiány. A PM arra számít, hogy az ugyancsak deficites október és november után decemberben lesz akkora többlete a büdzsének, hogy teljesülhet az éves hiány.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

március 25., 15:44

  • Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

március 25., 14:00

  • Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

március 25., 12:45

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

március 25., 13:56

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.

március 26., 09:23

  • Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

március 25., 17:36

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

március 25., 18:23

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

tegnap, 20:52

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21