További Magyar cikkek
A Tanács Magyarország számára kibocsátott ajánlása szerint a túlzott hiányt többéves keretben kell korrigálni - legkésőbb 2008-ra - összhangban Magyarország 2004. májusi konvergencia programjával. A Stabilitási és Növekedési Paktummal összhangban a Tanács egy négyhónapos határidőt határozott meg - 2004. november 5-ig - a 2005-ös hiánycél elérése érdekében tervezett hatékony intézkedések meghozatalára. Emellett a magyar hatóságoknak azt ajánlották, hogy szükség esetén álljanak készen újabb intézkedések bevezetésére a 2004-es, a GDP 4,6%-át kitevő hiánycél elérése érdekében.
A 2005-ös költségvetés sem jó
A Bizottság értékelése szerint bizonyos mértékű korrekció megvalósult ugyan, de ezek - a GDP 0,2%-át kitevő korrekciós csomag és intézkedések a további túlköltekezés elkerülésére - nem alkalmasak a 2004-es cél elérésére, amelyet a Bizottság őszi előrejelzése szerint 0,9 százalékponttal lépnek túl. Eközben a magyar kormány felfelé, a GDP 4,7%-ára módosította a májusi konvergencia programban és a Tanács korábbi ajánlásban is szereplő 4,1%-os célt.
A Bizottság értékelése szerint a 2005-ös költségvetés sem biztosítja megfelelően a hiány csökkentését. A testület elismeri, hogy a magyar büdzsé újonnan bevezetett, kiadáskorlátozási szabályokat foglal magában, de ezek álláspontja szerint elégtelennek bizonyulhatnak. Ugyanakkor a bizottság szerint kockázatokat rejt magában a költségvetés bevételi oldala, mely elmaradhat a tervezettől. Erre tekintettel a Bizottság őszi előrejelzése 2005-re a GDP 5,2%-át kitevő hiányt vetített elő, amely pedig több mint egyszázalékos elcsúszást jelent az eredeti célhoz viszonyítva.
Nincs büntetés
Magyarországnak szankciókra nem kell számítani a magas államháztartási hiány miatt, mivel az ország nem tagja monetáris uniónak. Ugyanakkor a Bizottság azt javasolja, a Tanács formálisan is mondja ki, Magyarország nem teljesítette az ajánlásban foglaltakat.
A PM szerint a további szigorítás a gazdasági növekedést veszélyeztette volna
A Pénzügyminisztérium közleményben reagált az uniós bírálatra. Eszerint a tárca elemzései azt mutatták, hogy a nyáron készült konvergencia programban megfogalmazott célokat sikerül elérni. Egészségessé vált a gazdaság szerkezete, a gazdaság fenntartható növekedési pályára állt, lényegesen növekedett a piacok bizalma a kormányzati gazdaságpolitika iránt, és ez tükröződött az állampapírok hozamainak mérséklődésében. Amennyiben a kormány akkor úgy dönt, hogy ragaszkodik az eredeti hiánycél teljesítéséhez és a szeptemberben végrehajtottnál szigorúbb intézkedéseket foganatosít, az már veszélyeztethette volna a gazdasági növekedést. A monetáris feltételek (árfolyam, kamat) igen szigorúak voltak, ilyen körülmények között egy erőteljesebb költségvetési szigorítás ártott volna a gazdaságnak.
A PM továbbra is 2010-es euróbevezetéssel számol
A főbb gazdaságpolitikai célokat sikerült teljesíteni, a gazdaság gyorsan növekszik, szerkezete kedvezően változott, az export és a beruházások váltak a növekedés fő forrásává - állítja a PM. A tárca szerint a programnak megfelelően folytatódik az ország felzárkózása. A kormány azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2008-is teljesíti az euro bevezetésének feltételeit, s így a közös valuta legkésőbb 2010-ben be is vezethető.
A minisztérium kiemeli: a gazdasági növekedés a 2003. évi 3 százalékkal szemben az idén várhatóan eléri a 4 százalékot. Megduplázódik, 7,2 százalékról 14 százalékra nő az export dinamika. Hasonlóan gyors ütemű a beruházások felfutása. A bruttó állóeszköz felhalmozás 2003-ban 3 százalékkal, az idén 10 százalékkal bővült. Az idén az első háromnegyed évben különösen gyorsan, 28,4 százalékkal emelkedtek a feldolgozóipari beruházások. A tárca szerint a gazdaságpolitikai kiigazítás 2003-ban és 2004-ben megtörtént, a magyar gazdaság ismét olyan növekedési pályára került, amely hosszútávon fenntartható. Ezt a pályát írja le a konvergencia program december elején elkészült aktualizált változata, amit az Európai Bizottság most nyilvánosságot látott értékelése még nem tudott figyelembe venni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
március 25., 18:23
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41