Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Forte: a többi néma csönd

2007.01.21. 19:45
Egy hete írtuk meg a fotóbarátok – köztük a fekete-fehér, analóg fényképészét hívei – számára különösen szomorú hírt, miszerint befejezi működését a Forte. Az eltelt egy hétben nem történt csoda, nem érkezett életmentő tőkeinjekció, a történet végére végérvényesen pont kerül. A gyárban járva már csak az utolsó mozzanatoknak lehettünk tanúi, ahogy a lehangolóan ködös januári tavaszban térdre rogy és meghal egy csaknem évszázados cég.

Fekete-fehér film az élet, lassú a halál, lassú a méreg – nem tudjuk kiverni a fejünkből a vörösboros-kólás gimnáziumi évekből felböffenő PUF-dalt. A váci, gyorsforgalminak mondott 2/A úton zötyögünk ahhoz a gyárhoz, ahol tényleg fekete-fehér film az élet, legalábbis az volt 1922-től egészen mostanáig, 85 éven át.

És még a halál is lassú. Hiszen a Forte gyár évek óta agonizál. Több mint két éve, 2004 novemberében indított az egyik beszállító felszámolási eljárást az akkor részvénytársasági formában működő cég ellen. A termelés hol leállt, hol újraindult, a dolgozókat hol fizették, hol nem (bár utólag mindig megkapták a pénzt). Aztán most fizetnek – de már végkielégítést. A Forte nem szűnik meg, a termelést azonban leállítják, és valószínűleg ingatlanfejlesztésre hasznosítják a gyár 16-17 hektárnyi területét. De ne szaladjunk ennyire előre az időben, már csak azért sem, mert a múlt – mintha egy kihalófélben lévő főnemesi családnál járnánk – sokkal szebb, mint a jelen.

A hetvenes években még 1500 embernek munkát adó gyárban már csak néhány tucatnyi ember dolgozik. Termelés már nincs is, az emulziófőzést és az öntést a múlt év végén leállították. A bejáratnál lévő mintabolt szemmel láthatólag évek óta zárva, a kirakatban néhány dekorációs doboz porosodik, a polcok üresek, a gyárkapun belül néhány egykedvű macska sandít ránk, mit is kereshetünk erre.

Kodakból Forte

A gyárnak otthont adó, nagyjából húszhektáros telken egy igazi világcég működött egykor: a Kodak vásárolta meg a területet az 1910-es években, hogy megépítse a Közép- és Kelet-Európát fekete-fehér fotópapírral ellátó gyárát. Az üzem végül 1922-ben kezdte meg a termelést az akkor londoni székhelyű cég alosztályaként, és már a kezdetektől hétféle fotópapírt gyártott.

Képek a gyárból
Képek a gyárból

A gyár a második világháborúban komoly pusztításokat élt át: a németek kirabolták, a szövetségesek bombázták. A Kodaktól 1947-ben a Magyar Általános Hitelbank vásárolta meg a gyárat. Az akkor már Forténak hívott céget két év múlva államosították, de a banknál nemigen aggódhattak a rossz befektetés miatt, valószínűleg inkább saját, ugyanekkorra tehető államosításukkal voltak elfoglalva. A Forte név változatlan maradt, igaz, részvénytársaság helyett 1949-től a kilencvenes évek elejéig Forte Fotókémiai Ipar, az újbóli részvénytársasággá alakulás után, 1992-től Forte Fotokémia Rt., majd végül 2005 nyara óta Forteinvest Tőkebefektetési Kft. a neve.

ORWO, Forte – két jó barát

A cégnév mindig maradt, ám az elmúlt évtizedekben jócskán voltak változások a cégnél. A szocialista időkben a Forténál számos komoly fejlesztés valósult meg, így a váci cég és az NDK-beli ORWO volt a szocialista tömb két FF-gyára, a németek fotófilmeket, a magyarok fotópapírokat készítettek.

Piaci verseny nem volt, a két cég kényelmesen megélt a KGST-piacról. „Vittük nekik a filmet, ha kellett, ha nem” – mondja a vállalat egyik volt dolgozója, bár egyébként kellett is, hiszen a „tömb” országainak igazolványképeihez szükséges fotópapírok itt készültek. Akkor, amikor a hetvenes-nyolcvanas években a csúcson volt a Forte, 1500 dolgozó évente 10 millió négyzetméternyi papírt és 3,1 millió négyzetméternyi filmet gyártott a váci üzemben. A konjunktúra idején ráadásul jutott a fejlesztésekre, beruházásokra is.

A fejlesztések részeként a hatvanas években egy tízemeletes emulzióöntő épülettel bővült a komplexum, ebben vitték fel a fényérzékeny anyagot a celluloidra, illetve a papírra. Ma ez is az egyike a kísértetépületeknek: az egyébként is hátborzongató, szinte ablaktalan monstrumot már bezárták, hatalmas lakatok, behegesztett ajtók és ablakok teszik lehetetlenné a bejutást. Az épület vasút felőli oldalán néhány vasrács védi a betört üvegű ablakokat, a gazon és két kövér kóbor macskán kívül nyoma sincs életnek.

Képek a gyárból
Képek a gyárból

De nemcsak ezt az épületet, az egész telepet áthatja a pusztulás hangulata. A területen csaknem tucatnyi cég működik, és közülük már csak az egyik a Forte – mégis, és annak ellenére, hogy ők mostanra két épületbe szorultak vissza, a Forte haldoklása mintha az egész telep haldoklása lenne. A két, még használt épület a tmk egykori téglabarakkja, ahol az iroda működik, valamint a központi gyártóegység. De ott is már csak a készterméket csomagolják, kiárusítják, ami van – aztán a magyar fotótechnikai iparnak, vélhetően örökre vége van.

Sötétből a fényre

Az egykori emulziós torony lassan porladó betontömbjétől kőhajításnyira van a műemlék értékű fejlesztői faház. Benne üres iratpolcok porosodnak, a cég történelmét rejtő iratokra többek között a levéltár is igényt tartott. A kazánépület és a víztorony szomszédságában lévő kiszerelőcsarnokban van már csak élet, a szabadba ki-kilépő dolgozók egy kisebb fenyőligeten pihentethetik sötétben megfáradt szemeiket.

A kiszerelőcsarnokban Kummer Béla telepvezető kísér körbe minket, aki a hetvenes évek óta dolgozik a Forténál, ez volt az egyetlen munkahelye. Január 11-én kapta kézhez a gyár nagyjából 150 dolgozója a felmondólevelét, a többség Kummer Bélához hasonlóan nem tudja, mit kezd magával áprilisban, amikor lejár a felmondási idő. A dolgozók közül nagyon sokan fizikai munkások, többségük ráadásul – akárcsak a telepvezető – ötven év fölötti, és még a nem fizikai munkások, a vegyészek is szakbarbárrá váltak az itt töltött évek alatt.

A hosszúkás épületben vágják méretre és csomagolják (konfekcionálják) az utolsó adag fotópapírt. A termekben alig tucatnyi asszony dolgozik, világos egyedül a dobozoló szakaszon van. A többi helyiségben félhomály, de inkább töksötét van, a fényérzékeny anyagoknak ugyanis nem igazán tesz jót a világosság. A folyosókon is csak halovány fényű lámpák segítenek a tájékozódásban, a gyártósor mellett pedig kizárólag piros fényű világítótestek adnak némi fényt (a fekete-fehér fotóanyagok ugyanis nem érzékenyek a piros fényre).

Képek a gyárból
Képek a gyárból

A papírvágó gépet épp átállítják másik méretre, a fotópapírokat csomagoló nők kis szünetet tartanak. "Sajnáljuk, persze hogy sajnáljuk, hogy bezár a gyár" - felelik az obligát kérdésre. Van köztük, aki 17 éve dolgozik a Forténél, mind a 17-et sötétben húzta le. "Meg lehet szokni, bár a szemnek nem tesz jót" - felel az egészségügyi vonatkozásokat firtató kérdésre. A koromsötét ellenére mindannyian ragaszkodással beszélnek megszűnő munkahelyükről: "kis család voltunk mi itt." Egyikük szerint a váci önkormányzat is tehetett volna a cég megmaradása érdekében, így a roló lehúzása után kezdeni kell valamit a munkanélküliekkel, és a Forte működése sem hoz többé bevételt a városnak.

Minden összejátszott ellenük

Pedig a Forte évente több millió négyzetméter filmet és papírt gyártott fénykorában, főként a KGST országok piacaira. Az ötvenes években profiljuk egyik fő része a síkfilmgyártás volt, a fejlődő országok igazolványkép-szükségleteinek kielégítésére rendezkedett be részben a gyártás. A hazai kórházakat is a Forte látta el röntgenfilmekkel, igaz, a filmet az ORWO-tól kapták. A színesfilm-gyártás hasonlóképp ment, a Fujitól vette a gyár a filmet, Vácott történt a kiszerelés, a készterméket Fortecolor néven dobták piacra.

A fő csapásirány mindig is a fekete-fehér filmek és papírok, illetve fotóvegyszerek gyártása maradt. A rendszerváltás, azaz a baráti KGST-országok piacainak elvesztése jelentette az első nagy érvágást a 80 százalékban exportra dolgozó cég életében. Akkorra véglegessé vált a színestechnika térhódítása, míg a kilencvenes években egyre erősödött – bár inkább a színeseknek ártott – a digitális technika súlya is.

Így időközben a konkurensek is leálltak a fekete-fehér gyártással: az ORWO-t még a kilencvenes évek elején felszámolták, majd az új évezredben sorban kiszállt az Agfa, a Fuji, a Kodak. A Forte ezzel jó pozícióban maradt volna a piacon, rajta kívül két angol és egy cseh cég osztozott a kereslet kielégítésén.

A Forténál azonban – amely az évi 1,5 millió négyzetméteres fotópapír-termelésével a világpiac 5 százalékát szolgálta ki, de ha talpon marad, ez az arány 10 százalékra is felkúszhatott volna – nemcsak az ágazat visszaesése miatt alakult ki a válság. Elhibázott volt a privatizációs stratégia is: az akkori Állami Vagyonügynökség döntése értelmében munkavállalói részprivatizációs program (mrp) formájában magánosították a gyárat.

A Forte 50 százalék plusz 1 szavazatnyi részvénycsomagja így ugyan a dolgozók tulajdonában maradt, ám a társaság nem jutott pluszforrásokhoz. Majd akkor sem, amikor 1997-ben az akkor már Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. eladta a maradék részvénycsomagot, azt ugyanis kárpótlási jegyért értékesítették úgy, hogy 2 kárpótlási jegyért 3 Forte-részvényt lehetett kapni. A cégnek így pénze nem lett, 3600 kistulajdonosa viszont igen – nekik mostanra nem maradt nincs semmijük (ahogyan az mrp-s dolgozóknak sem).

A történet vége

Tavaly megszűnt két vetélytársuk, de a kínálati vákuum nem hozta meg a remélt bevételeket, a magyarázat pedig túl későn érkezett: az időközben tönkrement Agfa nagy tételben, raktárra gyártotta termékeit, míg a Forte jóval kisebb tételekben, megrendelésre dolgozott. Az ötszörös kapacitású Agfa olcsón kiárusított készlete elszipkázta az amúgy is megfogyatkozott vevőket a még működő Fortétől, a tulajdonos pedig nem kívánta tovább finanszírozni a 2006-ban veszteséges céget.

A megmaradó Forteinvest valószínűleg az ingatlan hasznosításával foglalkozik majd – erre utal nemcsak neve, hanem az a cégbírósági adat is, miszerint a társaság főtevékenysége az ingatlanhasznosítás. A telek nagyon jó helyen van, szinte az alsóvárosi vasútállomás mellett, néhány percnyire a 2/A gyorsúttól. Kummer Béla nem mond semmit a felvetésünkre, hogy a befektetőket talán csak az ingatlan érdekelte, mondván, az ő dolga egyelőre a fotótechnikai tevékenység lezárása. Ez már nem tart sokáig: február végéig tervezik értékesíteni a még meglévő készleteket, és ezzel befejeződik a magyar fotótechnika egyetlen túlélőjének története.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?