Közös munka
A Napi Gazdaság értesülése szerint Medgyessy Péter kormányfő hétfőn tárgyalt a legjelentősebb gyártókkal. A kormány képviselői és a gyártók megegyeztek abban, hogy közösen dolgozzák ki az egységes feltételeket a tárgyalásokhoz - mondta el Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Szövetségének (IGYSZ) elnöke.
A gyártók már korábban kijelentették, hogy csak a transzparencia direktíva érvényesülésével, vagyis egységes feltételek mellett hajlandóak tárgyalni. Ezt a feltételrendszert elvileg május elsejéig kellene kidolgozni. Az Alkotmánybíróság egyelőre nem tűzte napirendjére az IGYSZ beadványát a gyógyszerárak befagyasztásával kapcsolatban.
A parlament által hétfőn elfogadott új ártörvény szerint 2005. első napjától a támogatott gyógyszerek hatósági áras termékek lesznek. A mintegy tízezer medicina kiskereskedelmi árát pedig a szaktárca határozza majd meg. Az április elsejétől érvényes 180 napos árbefagyasztás - amely 15 százalékkal csökkentette a készítmények termelői árát - megszűnik, ha az egészségügyi tárcának sikerül megállapodnia a gyártókkal - mondta Tóth Judit, az egészségügyi minisztérium szóvivője.