Hibernálnák a gyógyszerárakat

2004.05.06. 07:54
A gyógyszergyártók szerint a további befagyasztás jelentős ellátási problémákat okozhat, és alkotmányos aggályokat is felvet.
Ismét egyre sűrűbb a homály gyógyszerügyben. Április egytől a kormány féléves időszakra 15 százalékkal csökkentette és befagyasztotta mintegy 10 ezer gyógyszer árát. Ezt követően a parlament jóváhagyta az új ártörvényt, amelynek értelmében a kormány január elsejétől a támogatott medicinák árát hatóságilag szabályozhatja.

Tegnap az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta azt a módosító javaslatot, amely szerint a kormány a gyógyszerpiac átmeneti zavarainak kiküszöbölése érdekében határozhat az árak egy évig terjedő befagyasztásáról. Ez érintheti az összes Magyarországon forgalomban lévő medicinát. Tóth Judit, a szaktárca szóvivője a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a módosítás nem lenne kötelező érvényű.

A tárca szerint amelyik gyártóval meg tudnak állapodni, annak termékei kikerülnek a jelenleg érvényben lévő befagyasztás alól, csakhogy az udvariassági találkozókon kívül még nem történt semmi. Egyelőre nem kezdődtek meg a tárgyalások - mondta a Napi Gazdaságnak, Fekete Tibor a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének szóvivője. A további árbefagyasztás azonban jelentős ellátási problémákat okozhat, ráadásul alkotmányos aggályokat is felvet egy ilyen határozat.

Az OEP szerint a transzparenciadirektíva kapcsán sem drágulhatnak a gyógyszerek. Az azonban kétséges, mi történik akkor, ha a gyártók támogatott gyógyszerek árait kívánják emelni. A direktíva értelmében ezt egy az OEP keretein belül működő testületnek kell elbírálni. A betegek terhei csak akkor nem növekednek, ha az árral együtt emelkedik a támogatás mértéke - az erre irányuló árképzési politika azonban még ismeretlen.