Gyurcsány: Még nincs vége, de az első hullámot kivédtük
Folyamatos kezdeményezésekkel kell üzenni a piacoknak, hogy Magyarország gazdasága, költségvetési és pénzügyi pozíciója, a magyar bankrendszer elég erős ahhoz, hogy kibírja a pénzügyi válság okozta nyomást. úgy látja, a magyar gazdaságban az alapok erősek, de az országra hatással van a világban tapasztalható bizonytalanság – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.
"Azért jöttünk most Brüsszelbe, hogy a magyar pénzügyi rendszernek a legnagyobb védelem nyújtását elérjük" – mondta a miniszterelnök.
Magyarország négy kidolgozott javaslattal érkezett erre a csúcsra. Az a magyar javaslat, hogy közös európai felügyeletre és szabályozásra van szükség a pénzpiacon, ez egyre jelentősebb támogatást élvez. Gyurcsány szerint nem az a fontos, hogy ez magyar kezdeményezés, hanem az, hogy végre elindult a megvalósulás útján. Ez kihatással lesz az unió kohéziós politikájára és költségvetésre egyaránt.
A jelenlegi válság tanulsága, hogy ha baj van, akkor az államot és az uniót kell erősíteni. Ez a magyaroknak is jó, mert ezzel megerősödik a magyar érdekek védelme is. Gyurcsány arra kérte Orbán Viktort, hogy ezt az álláspontot képviselje a Néppártban, amíg ő a szocialistáknál teszi ugyanezt.
A régió gyengélkedik, hullámzó a hangulat, a támadás első hullámát kivédtük, de még messze nincs vége – figyelmeztetett a kormányfő. Az államnak folyamatos kezdeményezéssel kell élni, hogy a bankrendszer stabil maradjon, hogy kibírja a nyomást.
Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy folyamatos a kapcsolat a kormány és a jegybank között. Ami a valutaalaptól történő hitelfelvételt illetni, ez egy lehetőség Magyarország pozíciójának megerősítésére. Hangsúlyozta, semmilyen kidolgozott lépés erre vonatkozóan nincs, ez csak egy elméleti lehetőség.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)