További Magyar cikkek
Az Index ismét elkészítette húsvéti kosarát, tudósítóink végigjártak három hipermarketet és a szupermarketek egy-egy üzletét. A hipermarketek versenyében ezúttal az Auchan nyert, ez azt jelenti, hogy az utóbbi három évben mindhárom lánc végzett már az első helyen. Tavalyelőtt a Tesco nyert, tavaly pedig a Corában vásárolhattunk a legolcsóbban. Az idei körút tanulsága: bármelyik hiperben olcsóbban vásárolhatunk, mint a szupermarketekben.
Hiperek között az első
Kosarunkba a szokásos élelmiszereket és italokat raktuk, ezenkívül tojásfestéket és tojásmatricákat is vásároltunk. Vagyis minden olyan kellékkel számoltunk, ami egy sikeres húsvéthoz szükséges. Ami a legszembetűnőbb volt körutunkon, hogy a hipermarketek már a bejáratál emlékeztetik a vásárlókat, közeleg a húsvét. Hatalmas mennyiségű csokitojás- és csokinyuszi-készleteket halmoztak fel, és mindenhol kapható a Mikulás-csomagokhoz hasonló húsvéti pakk is.
Mindenből a legolcsóbbat választottuk, így csokinyusziból is a legkisebb jutott nekünk. A hipermarketekben száz forint alatt a legváltozatosabb formájú és ízű csokikkal találkoztunk. Csokitojásból az úgynevezett "hálós aprótojást" néztük ki, abban van 10-15 kétcentis tojás. A Tescóban nem találtunk ilyet, de a polcon hányódó maradékokból arra következtettünk, itt is van az áruból, csak átmeneti a készlethiány. A lényeg: a locsolóknak szánt csokoládé néhány száz forintból megúszható.
Termék | Auchan |
Cora
|
Tesco
|
Kötözött sonka
|
545 | 699 | 545 |
Torma | 69 (üveges, 170g) |
115 (üveges, 80g) |
75 (üveges, 200g) |
1 kg kenyér
|
99 (Auchan kenyér) |
199 (félbarna) |
109 |
2 liter Coca-Cola
|
205 + üveg |
219 +üveg |
259 (Pepsi) |
1 üveg egri bikavér
|
419 | 399 | 403 |
1 kg filézett csirkemell
|
1299 | 1298 | 1599 |
1 üveg édes pezsgő
|
279 | 459 | 399 |
Félliteres Unicum
|
1999 | 1999 | 1999 |
1 kg rétesliszt
|
74 | 89 | 99 |
10 darab tojás
|
209 | 199 (pont nem volt) | 249 |
Tojásfesték, por
|
55/szín | 45/szín | 59/szín |
Tojásmatrica | 199 (+tablettás festék) |
249 (+tablettás festék) |
189 (+tablettás festék) |
Csokitojáscsomag
|
149 | 119 | nem volt |
Kindertojás | 139 | 139 | 139 |
Csokinyuszi | 29 | 30 | 25 |
1 liter tartós tej
|
118 | 149 | 139 |
A húsvét egyik nélkülözhetetlen eleméből, a kötözött sonkából igen nagy választékot találtunk. A lgolcsóbb persze a hipermarketekben volt, itt 545 forintos áron is kaphatunk húsnak kinéző kötözött árut: a Tesco és az Auchan osztozott az első helyen. A Corában már valamivel drágábban juthattunk hozzá a sonkához, 699 forintot kérnek kilójáért. A következő kategóriát az ezerforintos sonkák jelentik, itt 800 és 1200 között találhatunk többféle húsból készült kötözöttet. A legdrágább sonkák 2200-2500 forint között voltak.
A másik elengedhetetlen kellék a tojás. Ezen a vonalon nem tapasztaltunk árcsökkenést az elmúlt hónapokhoz képest. Ugyanannyiért árulják, mint a hétköznapokon. A tízes csomagból a legolcsóbbak 200-250 forint között mozognak, a drágábbakért 400-500 forintot is elkérnek. A legolcsóbbat a Corában találtuk volna, de a 199 forintosból ottjártunkkor éppen nem volt, így 259 forintért kellett vásárolnunk.
Tojásfestékből mindenhol ugyanazokat a csomagokat találtuk. Még a kosár összeállításánál eldöntöttük, hogy veszünk porfestéket, tablettás festéket, a lustábbak kedvéért pedig egy csomag matricát is. A hipermarketeket végigjárva kiderült, csak festéket szinte nem is kapni, általában kisebb-nagyobb csomagokban adják a matricákkal és a kivágós figurákkal együtt. Porfestéket sikerült találni, egy szín 45-59 forint között mozog.
Ha valaki locsol, általában elvárja, hogy megvendégeljék némi alkohollal. Kosarunkba így egy üveg egri bikavér, fél liter Unicum és édes pezsgő is került. Egri bikavérből a Matchban találtuk a legolcsóbbat. Itt már 379 forintért vehetünk bornak mondott italt. A legolcsóbbak között a legdrágábban a Kaisersben juthatunk a vörösborhoz, 649 forintért vehetünk egri bikavért. Édes pezsgőből az Auchanban van a legolcsóbb, 279 forintba kerül egy üveg. Az Unicum mindenhol ugyanannyiba, 1999 forintba került, így ez nem befolyásolta a végső sorrendet.
Drága szupermarketek
A szupermarketek versenyét a számok alapján a Match nyerte, ám itt éppen nem találtunk csirkemellet, így a legolcsóbban a CBA-ban tudtunk megvenni mindent, ami a kosárban szerepelt. Még egy fontos dolgot tapasztaltunk körutunkon: a Kaisers és az Intespar legolcsóbb termékei általában azonosak voltak, érthetően, hiszen egy cég, noha árban voltak eltérések. A kategóriájában óriásira nőtt Interspar kínálata volt a legnagyobb, sokkal több termék közül válogathattunk (tudjuk, hogy az összehasonlítás sántít, hiszen az Örs vezér téri Interspar már-már hipermarketnek minősül). És mielőtt rátérnénk az árakra, még egy megjegyzés: a szupermarketek közül csak az Intersparban volt mindennek kitéve az ára, igaz, a CBA-ban találtunk vonalkódleolvasót. A legnehezebb dolgunk a Matchban volt, ahol sok ár nélküli termékkel találkoztunk, némelyikről még az eladók sem tudták, mennyibe kerül, így rosszabb esetben a pénztárnál szebesülhetünk azzal, hogy mégsem a legolcsóbb kenyeret vettük meg.
Termék |
CBA |
Interspar |
Kaiser
|
Match |
Kötözött sonka
|
629 | 879 | 799 | 799 |
Torma | 219 (üveg, 200g) |
219 (üveg, 200g) |
214 (üveg, 200g) |
219 (üveg, 200g) |
1 kg kenyér
|
179 | 219 | 299 | 270 |
2 liter Coca-Cola
|
239 + üveg |
239 + üveg |
219 + üveg | 308 |
1 üveg egri bikavér
|
559 | 529 | 649 | 379 |
1 kg filézett csirkemell
|
1139 | 1479 | 1249 | nem volt |
1 üveg édes pezsgő
|
359 | 449 | 449 | 429 |
Fél liter Unicum
|
1999 | 1999 | 1999 | 1999 |
1 kg rétesliszt
|
99 | 109 | 114 | 105 |
10 darab tojás
|
239 | 259 | 259 | 299 |
Tojásfesték, por
|
169 | 159 | 199 (három színű) |
55 |
Tojásmatrica | 229 | 229 | 316 (+ festékpor) | 259 |
Csokitojáscsomag
|
155 | 179 | 319 (csak diétás volt) |
149 |
Kindertojás | 149 | 139 | 139 | 145 |
Csokinyuszi | 29 | 79 | 89 | 79 |
1 liter tartós tej
|
149 | 179 | 159 | 169 |
A szupermarketek nem tudták felvenni a verseny a hiperekkel a kötözött sonkák frontján. A legolcsóbbat a CBA-ban találtuk 629 forintért, a Kaisersben és a Matchban 799 forintért, az Intersparban 879 forintért vehettünk ilyet. A tojás is drágább, mint a hipermarketekben; a legolcsóbban a CBA-ban juthatunk egy tízes csomaghoz, a legdrágábban pedig a Matchban, itt 299 forintot kérnek.
A csokinyusziknál megnéztük a legolcsóbbat és a legdrágábbat is. A legolcsóbb aprónyuszit 29 forintért vettük meg a CBA-ban. A másik három üzletben 79 és 89 forint volt a legolcsóbb nyúl, de ehhez illik hozzátenni azt is, hogy a CBA-s nyuszi sokkal kisebb volt a másik háromnál. Hogy ne sértődjenek meg a gyerekek, amikor szabad szemmel alig látható nyulat kapnak, megnéztük azt is, a tízcentis kategóriában melyik a legolcsóbb. Itt a Match nyert, 99 forintért a miénk lehet az állat. És ne feledkezzünk meg a Kindertojásról sem, ami mindenhol 139 forintba kerül, kivéve a Matchot és a CBA-t. Az előbbi helyen 145, utóbbin 149 forintot kérnek.
Időmilliomosoknak
A legolcsóbban akkor vásárolhatunk, ha mindenhol csak a legolcsóbbat vesszük meg. Ehhez rengeteg idő kell, nézzük, megéri-e végigjárni az összes felsorolt üzletet. Kötözött sonkáért az Auchanba vagy a Tescóba érdemes menni, mindkét helyen 545 forintért árulják. Tormát az Auchanban vehetnünk 69 forintért, szintén ide érdemes menni a 99 forintos Auchan kenyérért és a kétliteres visszaváltható kóláért (205 forint plusz üveg). A vörösbort a Corából vegyük 399 forintért, filézett csirkemellet a CBA-ból 1139-ért, édes pezsgőt az Auchanban 279-ért. Az Unicumot bárhol megyvehetjük, mindenütt 1999 forintba kerül. A legolcsóbb réteslisztet az Auchanban kapjuk 74 forintért, egy liter tartós tejet 118 forintért ugyanott, tojást pedig a Tescóban 199 forintért.
A tojásfestékért az Auchanba érdemes betérni, a kis tasakos porfesték 46 forintba kerül színenként, ha 24 darab matricát és festéktablettákat is vennénk, akkor át kell menni a Tescóban, itt 199 forintért lehet a miénk a csomag. A Kindertojást a Kaiser és a Match kivételével akárhol megvehetjük 139 forintért, a csokinyuszit pedig a Tescóból 25 forintért. Ezeket a tételeket összeszámolva kiderül, 5535 forintból is megúszhatjuk a húsvéti bevásárlást.