Valóság lehet az adócsökkentés?

Gyurcsány Ferenc a kormány elkövetkezendő lépéseire vonatkozó iránymutatásának adóügyi vonatkozású javaslatai nem nevezhetők ugyan sem adóreformnak, sem átfogó adócsomagnak, ugyanakkor a témához kapcsolódó legfontosabb kérdésre reményt keltő választ ad, igaz, a részletek mellőzésével. A legfontosabb kérdés pedig az, hogy hogyan lehet az adórendszeren keresztül javítani a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét és a hazai foglalkoztatottságot. A miniszterelnök jól látja a jelenlegi adórendszer problémáját: az egy adózóra jutó teher kiugróan magas (még a legfejlettebb országokkal való összevetésben is), valamint még mindig magas az adóadminisztrációs teher. A vállalkozások versenyképessége szempontjából ugyanis teljesen mellékes, hogy a magyarországi adóbevétel GDP-arányosan az európai átlagnak felel meg. Viszont igen nagy probléma, hogy az adóterhet viselők népességhez viszonyított aránya átlagon aluli.

A legsürgősebb tennivaló tehát csökkenteni a vállalkozói tevékenységből és a munkából származó jövedelmek adó- és járulékterhét, amelyek mindegyike végső soron a munkaadókat terheli, továbbá bővíteni az adó- és járulékterhet viselők körét, elsősorban a foglalkoztatás bővítésén keresztül.

A miniszterelnöki elképzelés, legalábbis kezdeti lépésként, szükséges (bár nem elégséges) válaszokat ad a problémára – leginkább a többlépcsős szlovén adóreform példáját követve. Nagyon fontos lépés lenne a beígért munkaadói járulékcsökkentés. Az hogy mindez csak havi 140 ezer forint jövedelemig lenne érvényes, nem rontja a legszükségesebb foglalkoztatás-ösztönző hatásokat, hiszen gyakorlatilag a szakmunkás és az ennél kevésbé képzett munkaerő bruttó átlagbére a határ alatt van. De ha magyar átlagbért tekintjük, a kifizetett átlagbér több mint fele a mérsékelt járulékkulcs sávjába esik. Hosszútávon viszont mindennek akkor van értelme, ha egységesen egykulcsos lesz, vagy teljesen megszűnik a munkaadói járulék, mert a kétkulcsos változat csak több adminisztrációt és jövedelemeltitkolást eredményez. Adóegyszerűsítés szempontjából lehet, hogy a tételes EHO eltörlése jobb kezdő lépés lenne.

A közvetlenül a társaságok profitját érintő adók változtatásra tett javaslat már összetettebb, de szintén kedvező hatású lenne. A vállalkozások 4 százalékos különadójának eltörlése és a társasági adó 16-ról 18 százalékra való emelése a következőképpen hatna a vállalatok adóterhelésére. A két adónem adóalap-számítási különbségei miatt a 4 százalék különadó nagyjából 5 százalék tényleges társasági adónak feleltethető meg a 2007-es és a részleges 2008-as adóbevételek alapján. Tehát az összességében eddig – a társasági adószámításnak megfelelően – 21 százalékkal terhelt vállalkozási jövedelem adóterhe a jövő évtől 18 százalékra mérséklődne, feltételezve az adóalap-számítás változatlanságát.

Persze, éppenséggel a társasági adóalap számításának egyszerűsítése, a módosító tételek 60-70 százalékának megszűntetése hozzájárulna a miniszterelnök javaslatában is éppen csak megemlített adóadminisztrációs teher mérséklődéséhez, ugyanakkor ez esetben már 14-15 százalékos társasági adókulccsal is biztosítani lehet ugyanazt az adóbevételt, amelyhez a mai számítás alapján 18%-os kulcs szükségeltetne. Márpedig az erre vonatkozó részletek ismerete nélkül nem érdemes a javaslatból következő tényleges adóterhelést becsülni.

Az SZJA kulcsok, sávok és jóváírások tekintetében tett, szintén szűkszavú javaslatok is előremutatónak tekinthetők. Szemben sok eddigi egykulcsos javaslattal, a háromkulcsos SZJA még jobban képes differenciálni a jövedelmi csoportok közt, mindamellett megszűnteti az adójóváírás bonyolult és nehezebben ellenőrizhető intézményét. Igaz ugyan, hogy az egykulcsos SZJA egyszerűbb bevallást és kevesebb jövedelemeltitkolási lehetőséget enged meg elvben. Gyakorlatilag azonban az egykulcsos megoldás esetében biztos, hogy fennmaradna az adójóváírás, és nehezebben lehetne érvelni további adókedvezmények megszűntetése ellen is. A háromsávos SZJA már csak azért is támogatandó, mert szintén az alacsony jövedelemre esélyes, de az alacsonyabb képzettségi szint miatt jóval nehezebben elhelyezkedő, vagy éppen eddig inaktív munkaerő bruttó bérköltségének növekedését lassítja, miközben a nettó jövedelmen ez nem kell éreztetné hatását.

Egyébként csak az érvelhet úgy, hogy az egykulcsos SZJA a legigazságosabb tehermegosztás – hiszen mindenki ugyanakkora hányadát fizeti be a jövedelmének, – aki elfeledkezik az alapvető (autonóm) fogyasztás közgazdasági fogalmáról. Az olyan háztartások, amelyek tagjai a minimálbér körül keresnek a jelen adójogszabályok között sem képesek megtakarítani a jövedelmükből. Az egykulcsos SZJA javaslatok, mint azt a Pénzügyminisztérium nemrégiben modellezte, a minél alacsonyabban keresőket sújtják egyre jobban.

Természetesen lehet kifogásolni, hogy a javaslat túl kis léptékű és túl hosszú időre elnyújtva tervez változtatásokat. Aki követte az elmúlt egy év kormányzati reakcióit a különböző adóreform javaslatok kapcsán, az nem lepődhetett meg a miniszterelnöki javaslat visszafogottságán. Ha már csak annyi megvalósulna, amit 2009-re ígér, az is előrelépés volna.

Teljesen felesleges azonnali 1000 milliárdos lépéseket követelni. Az már más kérdés, hogy a miniszterelnök miért nem lát nagyobb mozgásteret Áfa-emelésben vagy a szociális kiadások csökkentésében. Mint ahogy ő maga írja, "az egyensúlyteremtés folyamatában lehetőségünk határáig óvtuk a legnehezebb helyzetben élőket, a terhek nagyobb felét a magasabb jövedelemmel rendelkezők viselték". Épp ideje volna a nyugdíjrendszert komolyan tovább reformálni, és a 13. havi nyugdíjat valamilyen módon megszűntetni, hiszen a járulék- és adófizetőknek csupán tizenkét hónapjuk van az éves nyugdíjjáradék-kifizetések előteremtésére. Az sem igazán érthető, hogy a nyugdíj, mint jövedelem, miért nem esik az egészségügyi járulékfizetés alá, hiszen az egészségbiztosítási járulékkal a jelenbeli biztosítottságunkat váltjuk meg, nem a jövőbenit. Persze, ez innentől kezdve politikai bátorság kérdése, hogy az MSZP szavazóbázisa magját és javát meg meri-e adóztatni.

Viszont, ha a kormány találna fedezetet az adócsökkentésre a kiadások mérséklésében, akkor nem kellene arra a kétes feltevésre alapoznia az adócsökkentés sikerét, hogy majd a magyar adófizetők egyik évről a másikra sokkal tisztességesebben vallják be a jövedelmüket és fizetik be az adójukat. Ráadásul a miniszterelnök által emlegetett "szürke és fekete" gazdaság 2400 milliárd forintos adóeltitkolásában benne van a kábítószer-kereskedelem és egyéb más illegális tevékenységek, amelyek jövedelme sem alacsonyabb adókulcsok, sem a felkínált társadalmi megegyezés hatására nem fognak kifehéredni.

A megpendített adóamnesztia sem erősíti igazán az adócsökkentési javaslatok sikerét, mert ennek ismérve, hogyha túl gyakran alkalmazzák, akkor az adófizetők arra fognak játszani, hogy a be nem fizetett adójukat (részben) úgyis elengedik egy következő amnesztiával. Legutóbb 2006 végén, a tulajdonosi hitelek fedezékében kimenekített és eltitkolt vállalakozási jövedelmekre alkalmaztak ilyen engedményt.

Amire mégis a leginkább ügyelni kell ezek után a kormánynak, az a hitelessége. Azaz a beígért adócsökkentés megvalósuljon és a költségvetési egyensúly is fennmaradjon.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!