Il Ferro: leszedjék a matricát vagy sem?

„Vagyunk kétszázan… á, annyian sem” – sárga pólós, negyvenes férfi mondja ezt a mobiljába dél előtt néhány perccel. A Petőfi Csarnok éttermében vagyunk, ide, ebbe a kétszáz főre méretezett helyiségbe szervezték az Il Ferro károsultjai pertársaságának megalakítását. Úgy tűnik, a szervezők sem bíztak a kezdeményezésük sikerében, hogy az Il Ferrónak összes, 7-8 ezer ügyfele eljön, vagy úgy voltak vele, hogy akkor majd kimennek a ligetbe.

Még vár egy kicsit

Így azonban kényelmesen elfértek az étteremben, bár ettől még nem volt kellemes a hangulat. Ez persze érthető is, a megjelentek között nemigen volt olyan – mi legalábbis eggyel sem találkoztunk –, aki a befizetett legalább 180 ezer forintja fejében 100 ezernél többet kapott volna az autóreklámos cégtől. A jelenlévőket a hitetlenség és a csodavárás különleges hangulata jellemezte, volt, aki magára haragudott, volt, aki az autóreklámosokra.

Kelemen úr például önmagára, és ez érthető is: ő ugyanis rettentő üzleti érzékkel megáldva ez év áprilisának elején kötött szerződést az Il Ferróval, és fizette be a kétéves regisztráció 180 ezer forintos díját. „Rá egy hétre be is fuccsoltak, de amikor visszamentem az irodájukba, és mondtam az ott lévő kis hölgyeknek, hogy maguk ellopták az én pénzemet, ők csak néztek rám” – meséli történetét. Ennek ellenére még nem tett feljelentést, és valószínű, hogy a pertársasághoz sem csatlakozik: „még várok egy kicsit”.

A többség azonban nem akar várni, sőt kifejezetten tettrekész, paprikás hangulatban van. „Fel kellene őket akasztani” – mondja egy szépen nyírt bajuszú, elegáns úriember, disztingvált vidéki körorvosnak gondolnánk egy Gogol-darabból, de most nem úgy viselkedik, mint akit szívesen látnánk szikével a kezében. Persze a többiek sem, és a feszültség levezetésének legjobb eszközét választják: egymással kezdenek vitatkozni.

Levenni, nem venni, ez itt a kérdés

Erre nem is kell sokat várni. Amint Bense László Erik, veszprémi ügyvéd – egyben az MDF önkormányzati képviselője, országos választmányi tagja és etikai biztosa – eljut odáig, hogy az lenne a jó, ha az emberek nem vennék le a matricákat, annak ellenére, hogy az Il Ferro nem fizet február óta, néhányan azonnal háborogni kezdenek. Gyorsan kialakul két tábor, a „hagyjuk fenn, hogy mi ne szegjük meg a szerződést” és a „ne reklámozzuk őket ingyen hónapok óta” tábor.

A helyzetet a szervezők sem könnyítették meg, hiszen míg az ügyvéd azt mondta, fenn kell hagyni az Il Ferrós matricákat, addig Menyhért Mészáros László – aki eredetileg az Il Ferro egyik pénzére váró alvállalkozójának szóvivőjeként került képbe – azt mondta: „aki levette, jól tette, igaza volt”.

De kiderül, sokan azt sem tudják, hogy akkor most pontosan miért is fognak pereskedni: csak a befizetett 180 ezerért, a hónapok óta „járó” 40-50 ezer forintokért, vagy mindenért együtt, sőt, azok az új autót vásárlók, akik nem tudták fizetni a törlesztést, még az autó elvesztéséből fakadó károkat is követelhetik-e az Il Ferrótól. Vannak, akik azt sem értik, hogy a cég utolsó tulajdonosát, Körmendi Ákost, vagy az előző tulajokat kell perelni, és noha többször elmondják neki, hogy magát a céget, bárki is a tulajdonosa, a rendezvény végéig nem látjuk megcsillanni a szemükben a megértés szikráját.

Sör, himnusz

Közben a létszámjelentést közlő úriember – aki azt mondja, megtette a feljelentését a rendőrségen – kicsit már csalódottnak tűnik a cirkusz láttán, ezért azt javasolja, inkább „igyunk egy sört, vagy énekeljük el a himnuszt, vagy valami”. A szervezők sem forszírozzák sokáig a fórumszerű működést, elkezdik begyűjteni a megjelentek adatait, hogy összeálljon a pertársaság.

Sokan még ekkor sem tudják, hogy csatlakozzanak-e. A terem szélén ácsorgók szinte egyhangúlag ugyanazt mondják: ha ennek lesz értelme, csatlakoznak, de az elhangzottak alapján nem tudják, érdemes-e. A koncepció pedig világos: ha több százan összefognak – sőt elvileg akár több ezren is lehetnének –, akkor nagyobb esélyük van az érdekeik érvényesítésére.

„Attól függ, mikor kell befizetni a pénzt. Ha előre, akkor ez is csak egy lehúzás, mint a vérdíjalap lett volna, csak egy nullával többet akarnak fognak” – tamáskodik egy fiatal pár a háttérben. Ők decemberben szerződtek, kéthavi pénzt kaptak, „szerencsére januárban és februárban, így legalább az APEH nem piszkálhat azzal, hogy nem adóztuk le” – mondja a srác.

Egy bajszos férfi, aki két új autót is vett, mert olyan jónak találta februárban az üzletet – „le sem cseréltem volna a régieket, ha nincs ez a kedvező lehetőség” –, mostanra már igazán óvatossá volt. „Üzlet ez is. Nekik” – mutat a szónokló ügyvédre és Menyhértre. Nem érti, hogy ha a buzilistával elhíresült bulvárlapszerkesztő által képviselt cégnek tényleg 6-8 millióval tartoznak, akkor miért nem az áll a pertársaság élére. Abban sem hisz, hogy valaha is pénzt lát ebből bárki, „a magyar jog olyan, hogy a csalók oldalán van az igazság, ott, ahol több a pénz” – kesereg.

Egymilliárdra nyolcezren

Márpedig ott tényleg sok a pénz. A pertársaságot kezdeményezők honlapja szerint – ahol nemrégiben még egy állítólag bizonyító erejű hangfelvételre lehetett licitálni – az autóreklámos cég nagyjából 1 milliárd forintos tartozást halmozott fel. Az egyik megjelent úgy tudja, hogy Körmendi Ákosnak 450 millió forintos vagyona van, és érthetetlennek nevezi, hogy azt miért nem zárolta már a rendőrség.

Menyhért Mészáros László közben arra figyelmeztet, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint egy cég adósságáért az ügyvezető teljes vagyonával felel, míg az ügyvéd különböző jogtechnikai lehetőségekről és biztosítékokról beszél. Vagyis arról, hogy ezekről nem fog beszélni, mert nem akar tippeket adni az Il Ferro jogászainak. Sem a rendőröknek tanácsot, ezért nem is üzeni rajtunk, újságírókon keresztül, hogy tényleg jó lenne, ha a rendőrség egy határozattal zár alá venné az összes ingó és ingatlan vagyont – de azért mi leírtuk, hátha mégis igazából üzenni akart.

Ne legyen Baumag-ügy

Bense szerint egyébként a folyamatban lévő büntetőjogi vizsgálat – vagyis a rendőrségi vizsgálat – ellenére mihamarabb meg kell kezdeni a polgárjogi eljárást is. „Nem hagyhatjuk, hogy ez újabb Baumag-ügy, hogy évekig elhúzódjon” – mondja az ügyvéd, és a parlament előtt néha tüntetgető baumogaosok kapcsán eszünkbe jut, hogy milyen szép is lenne pedig, ha nyolcezer Il Ferrós autó szállná meg időnként a Kossuth teret.

Ez azonban aligha történik meg, az ügyvéd folyamatosan azt hangoztatja, hogy jogszerű megoldás kell, a vérdíjalap szerencsére nem jön szóba. Az indulatok közben némileg higgadnak, a károsultak szépen várnak a sorukra.

Amikor elindulunk, az ajtóból visszapillantva ott látjuk a sorban állók között Kelemen urat és bajszos beszélgetőpartnerünket is. Talán arra gondolnak – mint tették ezt néhány hónappal ezelőtt is –, hogy mégis csak érdemes ebbe belevágni.