Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Magyar cikkek
Mennyire legyen bokros a csomag?
Ezen a téren az eddigi javaslatok nem különböznek nagyon, és ez nem meglepő. A kiindulási alap az, hogy ha a kormány 2008-ra az eddigi nyilatkozatainak megfelelően három százalék alá akarja vinni az államháztartás hiányát, akkor a jelenleg az év végére várt 7-10 százalék közötti becslésekből kell kiindulnia. A GDP valamivel 22 ezer milliárd forint felett van, azaz egy százalék kábé 220 millió forintnak felel meg. A teljes költségvetés 2006-ban közelít a 11 ezer milliárd forinthoz. Ebből is következik, hogy sok kritika éri az unióban magasnak számító, közel 50 százalékos állami újraelosztást.
A CEMI két évre összességben 1100-1200 milliárdos megszorítást szorgalmaz javaslatában, és a második évben kellene elvenni többet. A Kopint-Datorg egy azonnali, 500 milliárdos csomagot szeretne. A GKI szerint egy, éves szinten 700-800 milliárd forintos megtakarítást eredményező program lenne jó. Ezzel az év végéig - augusztusi starttal számolva - 300-350 milliárdot lehetne spórolni.
Áfát vissza nem adunk?
Először is az az érdekes, mi tartozik a minden megszólalt szakértő (és dilettáns) által emelni javasolt 15 százalékos közbülső kulcs hatálya alá. A sokat emlegetett élelmiszerek mellett számos egyéb, a napi fogyasztás szempontjából kisebb jelentőségű termékcsoport is a kalapban van. A gyógyászati segédeszközök, az orvosi műszerek, a szállodai szolgáltatások, a személyszállítás, a sportbelépők, a temetkezés. (A teljes listát itt nézheti meg.)
Korábban sok kritika érte az európai összehasonlításban kiemelkedően magas, 25 százalékos áfakulcsot, ám ma sokkal többet hallani arról, hogy a csökkentés lett volna a legkevésbé fontos teendő. Felvetődik a középső és a felső kulcs egységesítése, 20 százalékos szinten, de mindkettő emelése is, 18, illetve 23 százalékra.
Eva, ekho - a rendszeridegenek
Az eva áldásait a médiában dolgozók nagyon is élvezik, de hősiesen el kell ismerni: nehezen minősíthető adónak ez, hiszen a 20 százalékos felső áfakulcs mellett is a nettó számlaérték feletti összeg marad a vállalkozó zsebében. De az adónem legalább alkotmányosan nem támadható, mivel egységesen vonatkozik minden - a kritériumoknak megfelelő - kisvállalkozásra. Az ekhóról ez nem mondható el, noha szellemében és terheiben közelebb áll a hagyományos munkavállalói adózáshoz. Csak éppen nehéz megmagyarázni, miért csak kiválasztottak jogosultak rá. Persze érthető a dolog: az eddig az evával a már legális, csak alig adózó fehérzónába áthozott, korábban számlákat vásárló, kényszervállalkozó szakmákat nehéz egy lépéssel bekényszeríteni a munkavállalók közé. Az ekho az evához képest egy számlára dolgozó nettó "béréhez" képest 35 százalék pluszterhet jelent, míg a rendes munkaviszony sokkal többet.
A javaslatok szórnak. Akad az eva fenntartása és választhatóságának kibővítése mellett szóló érvelés, és van elképzelés, amely szerint 2007-től meg kellene szüntetni mindkét rendszeridegen adónemet. A köztes megoldások egyike az evakulcs (jelenleg 15 százalék) emelése 20 százalékra.
Rúgjanak ki százezreket!
Az állam nagy, bürokratikus, roppant drága, a legkevésbé sem hatékony, és nem is szolgáltat - ebben szinte mindenki egyetért. Abban is, hogy a közszférában - ahol a költségvetési lehetőségekhez képest biztosan túl nagy mértékben nőttek a bérek - piszok sokan dolgoznak. A KSH adatai szerint pontosan 805,9 ezren. Ráadásul ez a szám az utóbbi kormányzati ciklusban nőtt is. Igaz, csak ötezer fővel, de elgondolkodtató, hogy kizárólag az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozók lettek kevesebben, ellenben a közigazgatásban, a rendvédelemben és az oktatásban lébecolók száma emelkedett.
A közszféra rendbe vágására az állandóan emlegetett államreform nélkül is sokan látnak esélyt. Egy tízszázalékos leépítés egyfajta minimumszint lehet, de akadnak, akik szerint több százezres az indokolatlanul, feleslegesen foglalkoztatottak száma. De nem helyes elfelejteni: a leépítés azon túl, hogy egyszeri jelentős költségekkel jár, nagy tömeget szabadít rá a munkaerőpiacra. Így első körben a munkanélküliség megugrásával kell számolni. Bár a CEMI például úgy kalkulál, hogy a közszférából érkező - jól képzett - munkaerő legalább felét felszívja a versenyszféra.
Dolgozzatok, nyugdíjasok!
A nyugdíjrendszer kapcsán most csak a CEMI programja tartalmaz radikális javaslatokat. Eszerint fel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, meg kellene szüntetni a 13. havi ellátást, és úgy kellene módosítani a nyugdíjemelések éves mértékét megállapító indexálást, hogy az kisebb mértékű emeléseket biztosítson. A nyugat-európai trendeket és a magyar kassza hiányát figyelembe véve ugyanakkor biztosra vehető, hogy ez lesz a legégetőbb problémák egyike a közeljövőben. Szinte biztos, hogy középtávon képtelenség megúszni a korhatáremelést.
A rokkantnyugdíjasok magas száma más javaslatban is előkerül: Magyarországon a 800 ezer érintett jelentős része az egyes térségekben lényegében megszűnt munkaerőpiacról menekült ebbe a körbe, akár úgy, hogy - a fene tudja, hogyan - sikerült meggyőzniük az orvosokat. Bár felülvizsgálat van, elvileg, gyakorlatilag azonban a rokkantnyugdíjon felül is jelentős kedvezményeket biztosító jogcímek száma nem csökken.
Oktatás - bezárni az egyetemeket
Két nagy kérdés merül fel: a kistelepülési, gazdaságosan nem fenntartható iskolák bezárása és a felsőoktatás átalakítása. Mondják, az állam sok költségvetésből finanszírozott helyet tart fenn a felsőoktatásban, miközben a képzési rendszer nincs figyelemmel a munkaerő-piaci igényekre (Demján Sándor szerint például elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon több pszichológust képeznek, mint mérnököt. Így az egyetemekről kikerülő friss diplomások mind nagyobb hányada nem tud elhelyezkedni. A gazdaság igényeinek érvényesítése a képzés egészében azt is jelentené: az egyetemi képzést az állam ne finanszírozza feleslegesen, szüntessék meg a mintegy 50 ezer hely egy részét. Vannak szakok, ahová úgysem kunszt bekerülni, legfeljebb a ponthatár emelkedik kicsit - hangzik el gyakori érvként.
A kis iskolák esetében komplexebb a kép. Teljesen egyértelmű, hogy egy létszám alatt a jelenlegi normatívarendszerben irracionális fenntartani az intézmények egy részét. Bezárásuk azonban oda vezethet, hogy egyes térségekben tovább romlanak az amúgy is elszegényedett rétegek felemelkedési lehetőségei. A koalíciós pártok között most az oktatásügyben olyan megállapodást jelentettek be, amely szerint a legalább negyven tanulót számláló iskolákat már nem zárnák be.
Euróbevezetés - jobb későn, mint korán?
A kormány az utóbbi két évben - kisebb megingásokkal - és most, a választások utáni első nyilatkozataiban is kitart amellett, hogy az ország teljesíteni tudja az euró bevezetéséhez szükséges konvergenciakritériumokat 2008-ban, s így 2010-ben már fizethetünk közös európai pénzzel. Ezt ma senki nem hiszi el. Ahogy a bezzegország balti államok is sorra jelentik be, hogy nem tudják tartani korábbi menetrendjüket, úgy Magyarországon az utóbbi két évben nemhogy nem közeledtünk, hanem több mutatónál (költségvetési hiány, államadósság) távolodtunk a maastrichti határértékektől. Ezzel együtt a gőzerővel beindult gazdasági lobbi is azt állítja, megfelelő strukturális reformokkal, megszorításokkal teljesíthetők a feltételek. Érdemes azonban felidézni Gyurcsány Ferenc tavaly szeptemberi mondatait: mérlegelni kell, hogy egy gyors, de erőteljes hiánycsökkentés, vagy egy nyugodtabb átmenet jobb a gazdaságnak.
Szakértők arra is felhívják a figyelmet: a megszorító csomag a belső fogyasztás visszaesésével járhat, ami az euró bevezetésében érdekelt hazai vállalkozásoknak nem tesz jót. Nem szolgálja a gazdaság növekedését a szigorú - és esetleg újabb emelésekre kényszerülő - kamatpolitika sem. Ennél is fontosabb, hogy ha 2008-ra tényleg teljesíteni akarjuk a konvergenciakritériumokat, akkor ezt nagyobbrészt nem a szükséges - de hatásaikat később érzékeltető - strukturális reformok, hanem átmeneti intézkedések révén lehet elérni. Ez oda vezethet, hogy belépésünk után közvetlenül ismét az előírt hiány fölé kerülhet a büdzsé, ami a jelenlegi dorgálások után komoly szankciókat hozhat Brüsszel részéről. Azt aligha lehet várni, hogy velünk is olyan elnézőek lesznek, mint a meghatározó régi tagállamokkal.
Önkormányzatok - velük vagy nélkülük?
A központi közigazgatás karcsúsításában eltökéltnek tűnik a régi-új koalíció, de egyelőre csak a miniszteriális szintről hallani konkrétumokat. Ez a felszín. A tárcák számának csökkentése helyes lépés, de nem tartozik a legfontosabbak közé. Érdekesebb, hogy racionalizálják-e az országos hatáskörű szerveket, megszüntetnek-e minisztériumi háttérintézményeket, közhasznú társaságokat.
Az igazi reformot az önkormányzati rendszer átalakítása jelentheti. Itt egyszerre van szó arról, mi lesz a megyék és a jelenleg szinte csak papíron létező régiók közötti feladat- és hatáskörmegosztás, és arról, hogyan alakul ez egy szinttel lejjebb, a kistérségeknél és a helyi önkormányzatoknál. Miközben a "helyi dolgokról helyben kell dönteni" alapelvnek sok támogatója van, a mintegy 3200 települési önkormányzat jelentős része képtelennek bizonyult az érdemi működésre, a fejlesztésekre meg pláne. Magyarországon van Európában a legtöbb fizetett politikus - mondta a már idézett Demján Sándor -, hiszen a helyi képviselő-testületek tagjai is általában fizetésnyi tiszteletdíjat vesznek fel.
Egészségügy - ki fizessen?
Miközben a politika és a média a kórház-privatizáció ügyétől, ezen belül az "akarja-e Ön, hogy 300 ezer forintba kerüljön a mandulaműtétje?" kérdéstől volt hangos, a legalapvetőbb problémáról kevesebb szó esik. Ma Magyarországon senki nem tudja, ténylegesen hányan, illetve hány ember után fizetnek tb-járulékot, s hány olyan taj-kártya van, amely teljes ellátási jogosultságot biztosít, de senki nem fizet utána. A kérdés tisztázását szolgálná az egyéniszámlás rendszer megteremtése, amelyben most az egyéb ütközési pontoktól - egy- vagy több biztosítós modell - eltekintve egyetértés van a kormánypártok között. De így is kérdés, hogy mit jelenthet egész pontosan az alapellátások köre, lesz-e kórház-, illetve - akár ettől függetlenül - szakrendelő-privatizáció, mi lesz a fogászati kezelésekkel, lesz-e, és ha igen, mekkora összegű vizitdíj, és sikerül-e átalakítani valamilyen formában a gyógyszer-finanszírozás rendszerét.
Utóbbi önmagában is nagy kiadást jelent az egészségügyi büdzsében. Az előirányzatot évről évre sikerül túllépni: az idén várhatóan 70 milliárd forint lesz a hiány. A magyar több gyógyszert vesz, mint az OECD-országok átlagos betege, a felírási gyakorlat az utóbbi években az olcsóbb, generikus készítmények helyett a drágább orvosságok felé tolódott el.
További gond, hogy a kórházak kihasználtsága meglehetősen alacsony, ezért felmerülhet egyes intézmények bezárása. Csakhogy az eddigi konkrét esetekben mindig tiltakozó akciókhoz vezettek a tervezett lépések.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
