Hároméves csúcsra nőhet a magyar kamat

2008.04.23. 16:25
Hétfőn a 2005 márciusa előtti szintre emelheti irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - legalábbis amennyiben a Portfolio.hu által megkérdezett piaci szereplők várakozásai megvalósulnak. A többség 25 bázispontos kamatemelésre számít, és érzékelhetően emelkedik az év végi szintre adott prognózisok konszenzusa is: a mostani előrejelzések szerint már alig van tere a kamatcsökkentésnek az év második felében.

A Portfolio.hu által megkérdezett 21 piaci szereplő közül 12 vár 0,25 százalékpontos kamatemelést a monetáris tanács hétfői ülésétől. Ennél erősebb, 0,5 százalékpontos szigorításra csak egy elemző szmámít. Ugyanakkor nem elhanyagolható számban, nyolcan vannak azok is, akik szerint a jegybank a múlt havi fél százalékpontos kamatemeléssel letudta a szigorítási penzumot, és egyelőre nem nyúl ehhez az eszközhöz.

Amiért emelnének

A 25 bázispontos szigorítást várók alapvetően azt hangoztatták, hogy magas az inflációs cél nem teljesülésének valószínűsége. Emellett a kockázati tényezők közül a magas és emelkedő olajárat, illetve a februári nehezen értelmezhető, de inkább kedvezőtlen béradatot emelték ki az elemzők. Volt, aki megemlítette azt is, hogy az amúgy a várakozásnak megfelelő inflációs adat belső szerkezete sem volt szívderítő.

Azok, akik szigorításra számítanak, azt is előszeretettel emlegették, hogy az irányadó kamatszint még mindig nincs összhangban az állampapírpiacon kialakult hozamszinttel. Az érvek között szerepelt, hogy a nemzetközi környezetből (pénzügyi krízis és tovagyűrűző hatásai) fakadó piaci kockázatok megmaradtak, továbbra is jelen vannak a politikai helyzet képlékenységéből fakadó kockázatok. Ugyancsak a monetáris szigorítás mellett szól, hogy hitelességépítési szempontból is kedvező stratégia lehet, ha a kamatokat most húzzák fel a biztosan elégséges szintre, mintsem újra és újra nehézkesen beinduló rövid emelési ciklusok alakuljanak ki.

És amiért nem

Azok válaszaiból, akik a kamat szinten tartását várják a monetáris tanácstól jóval heterogénebb, gyakran egymással nem is összepasszoló érvrendszer alakul ki. A fundamentális alapról kiindulók többek között az erősödő árfolyamra, a várakozásoknak megfelelő februári inflációs adatokra hívják fel a figyelmet. Emellett a negatív reálbérek keresletszűkítő hatásának várható dezinflációs következményeit is kiemelik, de további szempontként megfogalmazódott az is, hogy a bankközi és állampapírpiaci anomália jelentősen enyhült.

Ugyanakkor sokan úgy látják, hogy szükség lehet még a jövőben kamatemelésre, és más okai vannak annak, hogy a tanács hétfőn nem emel. Az egyik ilyen érv, hogy a májusi inflációs jelentés erősebb fundamentális alapot szolgáltat majd a következő kamatdöntésre, így addig kivárhat a tanács. Vannak olyan elemzők is, akik inkább a tanácsra jellemző "galamb sentiment" alapján következtetnek a kamatemelés elmaradására. Ezzel azonban egy másfajta megközelítéshez jutunk el - nevezetesen, hogy a tanácstagok gondolkodására próbálunk következtetni.

Kamatciklus, korrekció, kamatvágás?

A fél százalékpontos márciusi kamatemelést alapvetően kétféleképpen magyarázta a tanács. Egyrészt a nemzetközi környezet romlásából fakadó kockázati felárnövekedéssel, másrészt a hazai inflációs kilátások felülvizsgálatával. Kérdés, hogy az egyes tanácstagok a fenti két szempont közül melyiket érzik hangsúlyosabbnak, illetve a kamatsimításos politika előnyeit mennyire vették figyelembe döntésükkor.

A piac szerint idén még akár csökkenhet is a kamat. Év végére ugyanis a mostani 8 százalékos szintre várja vissza a kamatot a piac. Igaz, a mostantól decemberig felvázolt szimmetrikus kamatpályára azért nem biztos, hogy fogadásokat kellene kötni. Az elemzők megosztottsága a "már most elértük a kamatcsúcsot, hamarosan jönnek a vágások" verziótól az "év végéig nem lehet kilépni a lassú szigorítási ciklusból" világképig terjed, így nem csoda hogy az előrejelzések igen széles sávban, 7 és 9 százalék között szóródnak.

Ráadásul az év végére vonatkozó kamatvárakozások hónapról hónapra emelkednek. Tavaly nyáron még alig 6 százalékos volt a 2008 decemberére adott előrejelzések konszenzusa, az idén pedig szigorúan monoton emelkedő pályát leírva emelkedett 8 százalékig.