További Magyar cikkek
Továbbra is nyolc százalék az irányadó kamat Magyarországon, a jegybank nem emelt az október 25-e óta érvényes szinten. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak, és egyben azt is jelenti, a héjaként, azaz emeléspártiként elkönyvelt Járai Zsigmond - aki már az egy hónappal ezelőtti ülésen is negyedszázalékos szigorítást sürgetett - emelés nélkül búcsúzik a monetáris tanácstól.
A forint reggel óta kisebb gyengüléssel várta a döntést, az euró ára a 253 forint alatti szintről valamivel 253 fölé került, ugyanakkor a piacon a kamatdöntéshez hasonló érdeklődéssel várták Simor András, leendő jegybankelnök első hivatalos megnyilvánulását is. Simor reggel az Országgyűlés összevont, költségvetési és gazdasági bizottság előtti meghallgatásán az elvártnak megfelelelő üzenetet küldött a pénzpiacnak: kiállt az inflációs célkövetés mellett, az árstabilitás elsődlegességét hangsúlyozva azt mondta, az MNB-nek nincs árfolyamcélja, ugyanakkor szavaiból következett, nincs ellenére az erős forint.
Gyorsabb lesz az infláció lefutása
A kamatdöntést erősíthette, hogy a tanács már megismerhette az MNB legfrissebb, ma közzétett inflációs jelentését, mely szerint az infláció a korábban vártnál alacsonyabb lehet. A következő hónapokban a novemberben jelzettnél magasabb - 9 százalék körüli - infláció várható, majd az év végétől a korábbi előrejelzésünknél is gyorsabb inflációcsökkenést várunk, így a 2008-as éves átlagos infláció a középtávú cél közelébe kerülhet – áll a dokumentumban. Miközben a Reuters legutóbbi felmérése szerint a piacon is arra számítottak, hogy a novemberi inflációs jelentésben jelzett 4,1 százalékosnál több tizedszázalékponttal is alacsonyabb lehet 2008 végére az infláció, és ezzel a pénzromlás üteme a jegybank által célként tűzött 3 százalék +/-1 százalékos sávba kerülhet, az MNB szakértői ennél is optimistább forgatókönyv megvalósulására számítanak: eszerint 2008 végére 3,4 százalékra csökkenhet az infláció.
Magasabbról esünk
Az inflációs kilátások tekintetében rövidtávon meghatározó a szabályozott árak alakulása. 2007 első félévére a korábbiaknál magasabb inflációt prognosztizálunk, a szabályozott árak emeléséről és a támogatási rendszerek átalakításáról meghozott kormányzati, önkormányzati döntések miatt.
2007 végétől korábbi előrejelzésünknél meredekebb inflációcsökkenés indulhat meg, jelentős részben az alapfeltevéseink kedvező elmozdulásának - az erősebb euro-forint árfolyamnak, illetve a világpiaci olajárak szignifikáns csökkenésének - köszönhetően. A távolabbi horizonton e kedvező hatást kiegészíti a 2008-ra feltételezett alacsonyabb szabályozottár-emelkedés. Számításaink szerint a nyári hónapoktól 2008 végéig az infláció negyedévről negyedévre csökkenhet, és ezzel párhuzamosan fokozatosan bezárul a maginfláció és a teljes fogyasztóiár-index között hosszabb ideig meglévő jelentős rés. Így összességében mind a maginfláció, mind a teljes fogyasztóiár-index a középtávú inflációs célnak megfelelő szintre csökkenhet 2008 második félévében.