Auguszta
-4 °C
2 °C

A fiatalokat vonzza a közszféra

2006.11.22. 07:55
A sikeres közép- és felső vezetők - a pályakezdőkkel ellentétben - nem tudnak és nem is akarnak a közszférában dolgozni, mivel a vezetői pozícióhoz közigazgatási szakvizsgára lenne szükségük, ráadásul rosszabbul keresnének, mint a versenyszférában. A fiataloknak azonban könnyebb előrelépést és képzést is jelent az állami szektor.

A fejvadászok szerint az elmúlt években jelentősen javult a közszféra és az államigazgatás megítélése a fiatal pályakezdők körében. A frissen végzettek továbbra is a versenyszférában kaphatnak többet, ennek ellenére vonzó lehet számukra, hogy egy költségvetési szervnél komoly, nagy projektekkel foglalkozhatnak, könnyen léphetnek tovább regionális vagy uniós szervezethez, és számos térítésmentes továbbképzésen is részt vehetnek - mondja Fazekas Zsolt. A Hill International ügyvezető igazgatója szerint emiatt az EU-s szakirányon végzett hallgatók például szívesen helyezkednek el költségvetési szerveknél.

Persze olyan is akad, akit a kényszer visz a közszférába: a pályakezdők ma olyan nehéz helyzetben vannak, hogy nem válogatnak, örülnek egy közigazgatási helynek is - mondta el a lapnak Juhos Andrea. A DBM Hungary ügyvezető partnere szerint elsősorban azok próbálnak a közszférában elhelyezkedni, akik végzettségükkel nehezen találnak munkát: például a jogászok. Juhos szerint a jövőben tovább nőhet a köztisztviselői pálya vonzereje, ha a kormány a terveknek megfelelően sikerrel bevezeti a teljesítményértékelés rendszerét és a professzionális humánerőforrás-gazdálkodást.

A sikeres közép- és felső vezetők - a pályakezdőkkel ellentétben - nem tudnak és nem is akarnak a közszférában dolgozni, mivel a vezetői pozícióhoz közigazgatási szakvizsgára lenne szükségük, ráadásul rosszabbul keresnének, mint a versenyszférában - mondja Fazekas Zsolt. A politikai függés miatt az ilyen jellegű állásokat instabilnak érzik, hiszen kormányváltásnál fennáll az esélye az elbocsátásnak is - tette hozzá Deák Andrea. Az is bizonytalanná teszi a köztisztviselővé avanzsált cégvezető életét, hogy kormányváltás esetén visszaveszik-e a versenyszférába. Juhos szerint erre általában nagy az esély, hiszen az illető addicionális tudással és kapcsolati tőkével rendelkezik.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft